Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 770.

770.

Amihez hosszú időn át hozzászoktunk,

észrevétlenül burokká nőtt köröttünk,

biztonságot ad, de kiszolgáltatottá

is tesz, mert ha nem abban a rendben gördül

az életünk, ahogy testünk is kívánja,

hiába határoz valamit a lelkünk

ész által belátottan, nem vesz új irányt

szívesen egyikünk se: rugalmunk megszűnt

jólét élvezetével együtt amódon,

amint könnyen vagy nehezen kimunkáltuk,

s még ha nem is legmagasabb színvonalon:

akaratunk ragaszkodásunkba zártuk.

Rádöbbent nyugalmunk törékenységére,

ha hirtelen erőszakkal felrobbantják

külső erők, és olyan kegyetlenséggel:

mutassák megbízóik nagy hatalmát.

Az nem nevezhető alkalmazkodásnak,

mert nem láthatjuk a helyzet súlyosságát,

ahogy megpróbáljuk magunkat menteni:

felkészületlenségünknek isszuk árát.

Mintha vak tapogat ismeretlen helyet,

nehéz felismerni beköszönt rémséget,

összekapkodva, ami fontosnak látszik,

menteni még valahogy a reménységet,

hogy a túlélésnek maradt még esélye,

háborút indítók azt meg is állítják,

vagy hogy elérhető egy békés hátország,

nem lesz minden város letarolt vad síkság.