Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 788.

788.

Ha a múltat nem földrajzi környezetben,

hanem egy történeti állapottérben

képzelnénk el, sokkal közelebb juthatnánk

igazán volt valóság tekintetében.

Rögtön figyelembe vennénk, hogy amikor

valamilyen helyet kijelölnek múltnak,

akkor nem törődnek helyi gyökerekkel:

min múlott, hogy a jelen felé indultak.

Hanem önmagukat emelik magasra

a történetírásnak tollbamondói,

olyan képességeket, tetteket kötve

magukhoz, mit nyereségként kell felróni.

Az állapotok időrétegei hol

és miként fordulhattak elő, szabadabb

kérdésfeltevést kívánna, mert még ma is,

későit vetít vissza végzet-akarat.

De a mélységekbe hatoló szemlélet

magyarázatot ad minden fejlődésre,

önmagában, elszigetelt területen,

mert ha nincs minek, nem lesz szétterjedése.

Mióta rombolás emberi teret nyert,

rablással párosulva, elsodorva vesztest,

csak győzelemről szóltak a hősénekek,

összekeverve ördögit és istenest.

Minthogy nem az idő, mi teremt bennünket,

hanem fordítva van: emberi erőből,

tudásból keletkezik, minek ideje lesz,

ez fontos, nem hogy hol féltünk teremtőtől.