Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 802.
802.
Mivel a kő örök, régi korok népe,
uralkodó része főként, megörökölt
sok-sok oly építményt, minek látványa,
pompája szívbe büszkeséget töltött.
Tudták, hogy évszázadokkal élnek együtt,
hogy igen nagy korszakokkal folytonosak,
legalább emlékezet szintjén kiválóbb
elődökkel tehát, mint jelenben sokak.
Ahol máig mindez megmaradt szerencse
folytán, nem sejtik: máshol sem hiányzott,
hanem rombolás szellemét és kezét
ördögi hatalom vezérelt és gázolt.
Vagy elraboltak, elvittek mozdíthatót,
előbb csak ékszert, aztán már obeliszket
szállító képesség növekedésével,
sok hűlt hely maradt ránk, azóta is viszket.
S motoszkál lelkünkben régi nagyság képe,
annak elképzelhetetlen gazdagsága,
onnan is merítünk ma szellemi erőt,
mert az Istenünknek maradtunk még társa.
Megújulva másként leszünk nagyok ismét,
bár nehéz idegen érdeket szolgálni
és közben visszaépíteni régmúltból
feltárt igaz emberséget s mögé állni.
Azok a kövek meg mesterséges térben
hatásukat vesztik, közömbössé válnak,
de volt gazdáikra figyelnek majd újra
világszemek, akik eredetit vágynak.
Comments