Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 803.

803.

Mindenki fölött van ég, de nem ugyanaz:

van, ki meg se látja, mert nem néz fölfelé,

van, ki hozzá fohászkodik döntés elé.

Sötét borulata von ideges panaszt,

fényes világától kiugrunk bőrünkből,

éjszaka úgy olvassuk a csillagokat:

alakzatai közt terem a gondolat.

S oda esőváró ima száll földünkről,

hol nem akar összegyűlni viharfelhő,

és fenn keresünk végtelen távolságot,

távcsövekkel szemünk még távolabb látott:

ottan Isten lakik, kihez ember felnő.

Ég alatti világ mégis a fontosabb,

napi szinten itt a földön nyilvánulunk,

bár ugyanazon úton másképpen futunk,

gyermekeink őszinték és aranyosak.

És ha hibát vétünk, azt majd megbocsájtja,

kiegyenlíti jobb tettünk a végére,

hasznosak leszünk mindenki örömére,

törekvésünknek nem lesz emberi gátja.

S mert így van, már tudjuk, hol terem gonoszság:

a mindenség saját törvény szerint halad,

minket nem az égiek irányítanak,

Isten kegyelmét nem kiváltságként osztják.

Különbségünket kell jól megmagyarázni:

ahogy keletkezett csillag- s élővilág,

e szükségszerűség teremtőért kiált,

hogy az örök halál ne tudjon megrázni.