![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
803.
Mindenki fölött van ég, de nem ugyanaz:
van, ki meg se látja, mert nem néz fölfelé,
van, ki hozzá fohászkodik döntés elé.
Sötét borulata von ideges panaszt,
fényes világától kiugrunk bőrünkből,
éjszaka úgy olvassuk a csillagokat:
alakzatai közt terem a gondolat.
S oda esőváró ima száll földünkről,
hol nem akar összegyűlni viharfelhő,
és fenn keresünk végtelen távolságot,
távcsövekkel szemünk még távolabb látott:
ottan Isten lakik, kihez ember felnő.
Ég alatti világ mégis a fontosabb,
napi szinten itt a földön nyilvánulunk,
bár ugyanazon úton másképpen futunk,
gyermekeink őszinték és aranyosak.
És ha hibát vétünk, azt majd megbocsájtja,
kiegyenlíti jobb tettünk a végére,
hasznosak leszünk mindenki örömére,
törekvésünknek nem lesz emberi gátja.
S mert így van, már tudjuk, hol terem gonoszság:
a mindenség saját törvény szerint halad,
minket nem az égiek irányítanak,
Isten kegyelmét nem kiváltságként osztják.
Különbségünket kell jól megmagyarázni:
ahogy keletkezett csillag- s élővilág,
e szükségszerűség teremtőért kiált,
hogy az örök halál ne tudjon megrázni.