Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 809.

809.

Nincs, ki ne képzelte volna magát lóra

ülni, és sokan próbálták már valaha,

de csak keveseknek adatik meg profi

mód lovagolni, vagy lóval menni haza

valahonnan, hol lova szerepet kapott

és őrá nem úgy néznek: szerencse fia,

sőt a versenyekre is szállítják őket,

nincs hely lónak életünkhöz társulnia.

Utoljára így a huszárok használtak

lókat, egybeforrt testükre emlékezünk,

hogy rajtuk régi s újabb háborúk múltak,

vágtázunk velük, kivont karddal leng kezünk.

Mikor hadilovak kimentek divatból,

szekerek és ekék elé fogták őket,

hasznosak lettek újra, s egyéb téren is,

de rangban nem értek el már felmenőket.

Tudjuk, bizonyos népek tejüket itták,

erjesztették, hogy bódulatot okozzon,

és a húsukat is kolbászba töltötték:

méltatlanná téve felhasználás fronton.

Régente még sok más állatunk is akadt,

úgy gondoztuk őket, mint ma gépeinket,

most állatkert kirakatban találkozunk,

nem állatbunda alatt hordjuk az inget.

Eredendő állatvilág fokozatot

életbevágó, hogy figyelembe vegyünk,

s ha lovas nemzet nem is leszünk már újra,

tegyük róla, hogy ne csak gépi húst együnk.