Deli Mihály: A TÁJKÉPFESTŐ HELYE
- szilajcsiko
- 2022. jan. 7.
- 1 perc olvasás
A TÁJKÉPFESTŐ HELYE
Reggel a tájképfestőt felesége igyekezett visszatartani a munkától
mondván, a téma éppen a hadszíntérre esik
De a tájképfestőt vonzotta a fény és a színek párás szomorúsága
Bántotta a lövések zaja, a repülőgépek zúgása, mégis úgy érezte
a természet végzetes sérülése előtt még megmenthet valamit a tájból
(azt fanyar öngúnnyal elhessentette, hogy csataképet fessen)
Sietett a helyszínre, mert félt, hogy a hadi cselekmények miatt
hozzá sem kezdhet a képhez
Legalább szemével rögzíteni szerette volna a látványt
ha a keze már nem is mozdulhat
Megdöbbentő dolgok tárultak elé:
a bozót lángolt, a dombokon teherautók, tankok cikáztak
halottak hevertek mindenfelé
és máris az események közepébe keveredett
Nem tudott merre menekülni
felmászott egy fára, egészen a koronájáig
Festőeszközeit egy ágra akasztotta, átölelte a fa törzsét
Remegett az izgalomtól és várt
Úgy érezte, a táj szenved a fájdalomtól
elveszti színeit, csendjét, természetes életét
Feldúlják, megrontják, megszaggatják
A fát szorítva ő is része lett e gyötrelemnek
Nem mert lejönni, estig várt, majd a harcok csillapodtával
sötétségbe burkolózva, haza lopódzott
Festődobozát útközben elvesztette
Az asszony sírva fogadta, egymásba kapaszkodtak
Meneküljenek?
Meghúzzák magukat?
Hagyja itt a festményeit, a tájat, emlékeit?
Mentse önmagát?
Kicsoda ő ezek nélkül?
Árván tükörbe nézett és önarcképet festett
Eldöntötték, bármi lesz, nem mennek sehova
Történetük végén megálltak
Engedték az utakat: fussanak

Pawel Kuczynski alkotása
(A kép forrása: itt)
Comments