Deli Mihály: DOKTOR FAUSZT BOTOND ÜGYE

Fauszt Botond, a rendkívüli képességű biokémikus

sikerrel kecsegtető kutatásai közben váratlan falba ütközött

Az „Életkincs” fantázianevű kutatását az egyetem

pénzszűke miatt nem támogathatta tovább

Az igazgatóság minden gazdasági és politikai összeköttetését

latba vetve sem tudta elérni a munka finanszírozását

Amikor az esetleges befektetők meghallották

hogy az „Életkincs” tulajdonképpen

az ’örök élet’ kidolgozásának módszerére vonatkozik

gyanakodni kezdtek és visszakoztak

Holott az eredmények nemcsak bíztatóak voltak

de nem várt és különleges lehetőségekkel kecsegtettek

A vegyület, amit doktor Fauszt előállított

nem az élet végtelen meghosszabbítását garantálta

hanem az átlagos életkor legalábbis megduplázását

Az anyag lassította a sejtek öregedését

regenerálta a természetes és az akut deformációkat

valamint eddig nem sejtett lehetőségekkel

és ígéretes adottságokkal képesnek mutatkozott

megerősíteni, illetve tetszés és igény szerint

átprogramozni az immunrendszert

Fauszt Botond a szer legelképesztőbb perspektíváját

senkinek nem mond(hat)ta el:

a gyógyszernek aligha nevezhető vegyület/módszer

a beállított kúra után békét és boldogságot teremt

az egyes emberekben, de ami lényegesebb

a kúrában résztvevő, s a végtelenségig bővíthető

csoportokban (nevezhetjük társadalomnak)

Amikor kiderült, hogy a kutatást meg kell szakítania

egy pillanatra megdermedt

Vallásos ember lévén, visszavonult meditatív magányába

Hű feleségén, Magdikán kívül senki nem tudta

hol bújt meg

Kiült az erdei menedékház teraszára

és végiggondolta az eddigieket, meg a további lehetőségeket

„Egy sarlatán vagyok” – sóhajtott önironikusan

Hosszú évek megfeszített munkája volt

ebben a mágikus tinktúrában, s a hozzá kapcsolódó technikában

Izgató (és szinte beláthatatlanul ijesztő) lehetőségei miatt

kollégáival sem osztott meg mindent

Elvarázsolt léleknek tartották, majdhogynem zseninek

ami gyakran az őrültség határát súrolja

s emiat, úgy gondolták, ha nem okoz veszélyt, jobb békén hagyni

A szer önmagában óriási felfedezésnek mutatkozott

Kérdés, hogy az élet (a természet és az ember)

hogyan viszonyul hozzá?!

Együttműködők-e?

Vakon tört előre eddig (az út szentesíti a célt?)

„Jogom van-e célba érni?” – kérdezte önmagától

„Egyáltalán, mi a cél?!” – nyögött föl diadalmasan/fintorogva

„Örök élet?! Ez már valami!” – hunyorgott a messzeségbe

„Örök boldogság…?!” – itt mégis elakadt a szava

Erősnek és dinamikusnak érezte magát

de ez a kényszerű pihenő, szinte sorsszerűen

figyelmeztető fal lett a számára

A harmadik nap délelőttjén

egy külföldi rendszámú autó kanyarodott a menedékház elé

Magdika adta meg a címet a híres egyetem elnökének

aki visszautasíthatatlan ajánlattal próbálta a kutatót elcsábítani

A világ leggazdagabban felszerelt laboratóriumában

folytathatná munkáját

Meglepően tájékozottnak tűnt a kutatások állásáról

Megnyerő volt, szakszerű, korrekt és egyenes

A témában járatos, a pénzügyekben kompetens

mi több, emberi, szimpatikus, ápolt és udvarias

Nem erőszakos, inkább vonzó, vidám, optimista

„Ne válaszoljon azonnal!

A téma oly nemes és mélyreható

hogy az a döntésének is súlyt kell adjon!” – nyújtotta kezét

Fauszt Botond még másnap is érezte maga körül

kéretlen vendége finoman simogató illatát

hangjának, szavainak meleg zöngéit

Összepakolt, hazatért

Magdika bűntudattal, de kipirulva fogadta

„Annyit beszélt, s úgy emlegetett, azt hittem ismered

Odautazhatnánk, fantasztikus lenne

Nem kéne nyüglődnöd itt ezekkel a szarrágókkal

Röpülhetnél drágám…!” – így az asszony

„Na igen, ha ez egy egyszerű kis fehér pirula lenne…”

– tért ki a tudós

„Botikám, én csak azt szeretném, hogy legyél te önmagad

Nem akarlak belehajszolni

Engem sem érdekel különösebben a pénz

de látom, mennyire kínlódsz

mintha gúzsba lennél kötve, zsákban táncolsz

nem tudod itt igazán kifejteni magad” – ölelte át szorosan

már-már fojtogatóan aggódó szeretettel a férjét

’Örök élet – örök boldogság’…!? – súgta maga elé hősünk

Mit kezdenénk vele?

Milyen jó volt az erdőben…!

Jön az ősz, a tél, aztán újra tavasz, meg nyár

Minden pillanat azonos magával, nem kergetik egymást

Az élet hajszolja önmagát, vagy mi önmagunkat?

Vagy az élet minket, vagy mi az életet?

Hol kell megállni?! Teremtő Istenem!

Visszatérve az egyetemre

a labor ablakából meglepődve látta

hogy az idegen és a rektor nevetve paroláznak

Legfontosabb eredményeit régóta rejtjelezve tárolta

ezért amikor a rektor közölte vele, hogy a kutatásokat

a neves egyetemmel közösen folytatják

lazán bólintott, s elengedte az ügyet

Törekvő kollégáját ajánlotta maga helyett

Gyanakodva és idegesen próbálták tartóztatni

De hiába

Átadta az (átadható) amúgy is nyilvános dokumentációkat

Még hónapokig dolgozott egy semleges témán

majd kilépett az egyetemről

Magdika gyanús dolgokat kezdett tapasztalni…

Bosszantotta, hogy számítógépén megzavarodtak a programok

Mintha a házban sem lenne valami rendben

A kutyájuk is alamuszibb lett

De lehet, hogy csak a férje olyan furcsa mostanában

Tán követik is, mintha figyelné valaki…

Kettejüket vagy külön-külön?

Amikor Magdika jelezni akarta aggodalmát

a kutató csendre intette, és behúzta a spájzba

Egy papírlapot tartott elé

Kézírásával ez állt rajta:

„Valami fontos dologra tapintottam rá

Valakik nagyon meg akarják szerezni

Mindent meg fognak tenni érte

Bármi megtörténhet!

Féltelek

Szeretném, ha elutaznál anyádékhoz

Ebben a dologban csak mi veszthetünk

Azaz így értsd: csak nekünk kell vesztenünk!

Nem, nem nekünk: csak nekem!

Kérlek, fogadd el”

Magdika elkerekedett, s könnybe lábadt szemmel megtántorodott

Ezt írta a papír hátoldalára:

„NEM!”

A férje válaszolt:

„Én kellek nekik, ha itt maradsz, téged sem kímélnek”

Magdika:

„Mi ez, egy rémfilm?!”

A férje:

„Az”

Magdika:

„Ilyen nagy a tét? Vagy csak a te életed?”

A férje:

„Most ez a kettő ugyanaz”

Magdika:

„De hogy gondolod, kilépek a spájzból, és szevasz?”

A férje:

„Semmi melodráma!

Keményen és alázattal!

Mert ezt szerettem benned mindig is”

Még aznap elbúcsúztak

Egyedül maradt a házban

Időnként kilesett a függöny mögül / neszekre felfigyelt

Tudta, hogy kutatásait nem folytathatja egyedül

Már döntött, csak halogatta a pillanatot:

meg kell semmisítenie titkos eredményeit

’Örök élet’? ’Örök boldogság’? ’Gondtalanság’?

Megvan, létrehozható a szer, mégis utópia

Ki fog diszponálni felette?

A ’boldogság’ saját maga ellen tör

Számításait sötétben észrevétlenül elemésztette

és kifeküdt a kertbe napozni

A levegő is perzselte

A fű simogatta, a fák fölé hajoltak

Illatok, légyzümmögés, távoli kutyaugatás kavargott körülötte

Közel harminc év munkáját hajította szemétbe

és mégis, mégis, valami furcsa érzés szorongatta:

a felfedezett és a semmibe vetett boldogság gyanús árnyéka –

mely édesen táncoltatta tudatát

de mintha gúnyosan bele-belerúgott volna

Mindenesetre támadhatatlanul józan volt és nyugodt

Nagyot vesztett / kicsit nyert (vagy éppen fordítva)

Nem maradt rajta fogás

Doktor Fauszt Botond védtelensége mintegy megdicsőült

Felnevetett

Dehogy volt boldog!

De boldogtalan se!

Valahogy közte (csak úgy szökésben)

És szabadon  

A kép forrása: itt