Dr. Boros G. László újabb hírei Amerikából 9. (Tallián Hedvig küldeménye)
- szilajcsiko
- aug. 7.
- 5 perc olvasás
Kezdetek kezdete:
Donald Trump kormányába hívták a világhírű magyar orvost, Boros G. Lászlót
https://www.youtube.com/watch?v=pZfiRh6l06Q
mRNS "vakcinák" lehúzása a tudomány WC-jén Kennedy miniszter által (is)!
Isten malmai lassan őrölnek, így lassan az mRNA vakcina “kutatás” és “fejlesztés” kormányzati bűnszervezetei is, lásd a Fauci által irányított Biden elnöki könyörületében részesült korona üzlet is kikerült a salakra, ahová az való, a tudomány szemétdombjára!
Aki(k)nek maradt(ak) még kérdése(i), hallgassa meg és fordítsa le a két és fél éve Maryland (USA) szenátusában kikért véleményemet is az mRNS ballépésekről!
Itt a Kennedy-érvek is jól követhetőek:
A csatolmányok tartalmazzák azokat az anyagokat, amelyek ezt a fontos döntést már jó ideje alapozták és segítették Kennedy és csapata számára is. A 2023-as Maryland szenátusi meghallgatás anyagának magyar fordítását is csatoltam.
A 2025-ös ITSZA-BBDHEALTH táborban ezt is megbeszéljük, az érdeklődők jelentkezzenek minél hamarabb
az itszatm@gmail.com címen,
mert kezdünk megtelni. Köszönjük! Itt a csat:
Kapcsolódó dokumentumok:
Egy évvel közlés után máris az első helyen – köszönjük a hivatkozást Pécsről is
Kedves Pál doktor úr és Munkatársak, köszönjük a hivatkozást a Pécsi Orvosi Egyetemről cikkünkre, a ResearchGate értesített erről:
Alább rövid leírást találnak, ami PRP cikkünket tovább ismerteti. Szeretném megkérdezni, hogy nyári táborunkban augusztus végén Ön, vagy valamelyik Munkatársa be tudná-e mutatni érdekes és fontos anyagukat? Köszönöm kedves visszajelzését! (dr. Boros Tamás unokaöcsém Pécsett végzett 2012-ben)
(Július 19, 2025) Közel egy évvel a közlés után máris az első helyre került a kovid mRNS oltások szövődményeit összefoglaló cikkünk a 12 éve szerkesztett Q1-es Pharmacology Research & Perspectives (PRP) újság összes (781) cikke közül annak legnagyobb említettsége miatt híranyagokban és a médiában
(Altmetric – https://www.altmetric.com/details/164502860).
A PRP az alap és alkalmazott farmakológia, az Amerikai Farmakológiai és Kísérleti Terápiás Társaság és a Brit Farmakológiai Társaság hivatalos folyóirata. A PRP egy nyitott (open access) újság, eredeti kutatási eredményeket, áttekintéseket és rálátásokat kínál a transzlációs és klinikai farmakológia területén. Fontos feladata az oktatás és kapcsolódó kutatási területek áttekintése, beleértve a bukott elképzelések ismertetését is, amilyen az mRNS oltóipari erőltetése.
Hogy ennek a minket is meglepő eredménynek milyen, az USA-ban jól látható szenátusi következményei vannak, részletesen megbeszéljük a nyári BBDHEALTH-ITSZA táborunkban:
korábbi USA (Maryland) szenátusi anyagok alább találhatók!
Cikkünk magyar nyelvű átirata itt olvasható:
Fontos, hogy az eredeti ide kapcsolható cikkeket is olvassák az érdeklődők!


Dán “vakcina kutatók” hazudozásai – aki nem keres az nem is talál …
…., de a “javított” adatok már kapcsolatot mutatnak a gyerekkori vakcina oltásokban található alumínium és az autizmus között….
Dán kutatók “nem találtak” megnövekedett kockázatot az alumíniummal kiszerelt vakcinákkal való oltás és kora gyermekkori idegrendszeri fejlődési rendellenességek (például autizmus) között egy országos felmérésben, amit két nappal korábban (július 15) közöltek!
(Ann Intern Med. 15 July 2025. [Epub ahead of print]. [PMID: 40658954] doi: 10.7326/ANNALS-25-00997)
Két nappal később már javították is az adatokat, folyó év július 17-én, amikor is az Annals of Internal Medicine szakfolyóirat, amely az alumínium oltási szövődményt nem találó dán tanulmányt közzétette, nyilatkozatban jelentette be, hogy „a kiegészítő anyagok (adatok) helytelen változatát tartalmazta az első megjelent cikk”
(a korábban közölt hibás kiegészítő adatokat el is távolították, míg a cikk tartalmán, következtetésein nem változtattak)
Az adatokkal való visszaélés akkor látható leginkább, ha valaki összehasonlítja a javított kiegészítő anyagot a kézirat első változatának kiegészítő anyagával. A tanulmány eredeti változatának kiegészítő anyaga ugyanis, ahonnan a fő cikk ábrái készültek, 2961-el kevesebb idegfejlődési rendellenességet jelentett, mint a két nappal később “javított” változat. Mi történhetett vajon 2 nap alatt?
(a szerkesztői hivatalnak és felelős szerzőnek (Dr. Andersson) kell írni...
...ha valaki a korábbi adatokat is szeretné látni és nem mentette le azokat két nappal korábban, szemfülesen, a válaszok is kiválóak, érdemes kikérni a régi (2 nappal korábbi) adatokat)
A javított változat 11. ábrája fontos, ami a 19. oldalon található. Az eredeti, mostanra kicserélt változat azt mutatta, hogy a nagy dózisú alumíniumot kapott gyermekeknél nem volt nagyobb a kockázata annak, hogy idegrendszeri fejlődési kórismét (diagnózist, ide értve az autizmust is) kapjanak, mint a kis vagy közepes dózist kapott gyerekeknél. (oltatlan gyerekeket megint nem vizsgáltak, a hivatkozási (kontrol) csoport is oltott…, amit kifogásolnak is a cikkhez szóló szakemberek)
A javított változat konfidencia vizsgálata, ami a becsült változó alsó és felső korlátja, viszont azt mutatta, hogy a nagy alumínium adagot kapott gyerekeknél (első adat oszlop) szignifikánsan nagyobb volt a kockázata annak, hogy autizmussal vagy más hátrányos fejlődési rendellenességgel diagnosztizálják az oltottakat, már ahhoz képest is, mint amit a mérsékelt alumíniumdózist kapott gyerekeknél láttak.
A javított adatok azt is kimutatták, hogy a nagy adag alumíniumot kapó gyermekeknél statisztikailag szignifikánsan magasabb volt az Asperger-szindróma kockázata is, mint a kis adag alumíniumot kapó gyermekeknél.
További gond, hogy a vizsgált csoportok nagysága eltérő, az alacsony dózisú csoportba hozzávetőlegesen csak 42 000 gyermek tartozott, a közepes dózisú csoport körülbelül 700 000 gyermekből állt, míg a nagy dózisú csoportban körülbelül 460 000 gyermek volt.
Úgy tűnik, hogy a tanulmány szerzői törölték a betegebb gyerekek diagnózisait az első változathoz, megcsinálták az ábrákat és “számításokat”, levonták a “következtetéseket”, átnyomták a cikket a bírálaton, majd a közlés és média hírverés után két nappal kicserélték az adatokat, mintha mi sem történt volna!
A cikk felelős szerzője (Dr. Andersson) hebegett valamit a szerkesztőnek eddig írt felháborodott levelekre, holott a kérdések a fő kéziratban szereplő ábrák és a “javított” kiegészítő anyagban szereplő adatok közötti ellentmondásokban vannak.
(lásd Megjegyzések - Comments)
A dán szerzők mellesleg a Staten Serum Institute nevű kormányzati ügynökségnél dolgoznak, amely a nemzeti vakcinázási tervek vakcináinak beszerzéséért és kiszereléséért felelős vállalkozás.
A rangidős szerző, Dr. Hviid, a Novo Nordisk alapítványtól kap támogatást, amely közvetlenül kapcsolódik az azonos nevű Dán gyógyszeripari óriáscéghez, és aki egyben a vac4eu tanácsadója is, az uniós oltóipari agylágyítás egyik szemétgyára!
Ennyi mára elég is gondolom az oltóipari bűnszervezetekből.
Ezek után nem is csoda, hogy az ipari kapcsolatok fő csavargója, Tóni Fauci már jó előre kegyelmet kapott Bidentől, vagy attól, aki utolsó nap a Fehér Ház elnöki autopen környékén járt!
Miket hazudnak és csalnak ezek a Dán “kutatók” is az oltóiparnak, hihetetlen!
Érdemes írni a szerkesztői hivatalnak és felelős szerzőnek (nian@ssi.dk, annals@acponline.org), a válasz hamar meg is érkezik!
További szakmai részletek:
László Boros, MD
Dr. Boros 1987-ben szerezte orvosi diplomáját (M.D.) a Szegedi Albert Szent-Györgyi Orvostudományi Egyetemen. Kutatóként dolgozott az UCLA Klinikai és Transzlációs Tudományok Központjában (CTSI) és a Los Angeles-i Orvostudományi Kutatóintézetben, valamint a SiDMAP, LLC tudományos főtanácsadója volt. 2021-es „nyugdíjba vonulása” óta Dr. Boros nem lassított, továbbra is együttműködik és fontos felfedezéseket tesz a folyamatosan bővülő deutenomika területén, amely a hidrogén természetes izotópjának, a deutériumnak a tanulmányozásával foglalkozik.
Kapcsolódó cikkünk: