top of page
szilajcsiko

Dr. Letoha Tamás előadása (MOGY 2024) – és néhány hozzászólás






A munkahelyemen minden műszakba állás előtt kötelező volt a PC R teszt, az orr turka, és ha negatív volt akkor mehettünk be a munkahelyünkre! Én elkértem a pálcikát és magam nyúltam bele az orr cimpámba mert az első az agyamig hatolt majd nem! Egyik ilyen teszt után közölték hogy pozitív a tesztem tehát irány haza karanténba. pár nap után alig bírtam menni és légszomjam volt legyengültem a járáshoz beszédhez gondolkodáshoz. A harmadik nap környékén mentőt kellett hívni annyira rossz volt a légzésem az oxigén felvételem és Szekszárdra vittek a kórházba. 3 hétig voltam ott oxigén maszk nélkül a vízcsapig nem tudtam elmenni a végén már pelenkáztak. Hason kellett feküdnöm hogy ne kerüljek rá a lélegeztetőre véroxigén 85-86% vagy még kevesebb is volt helyenként. A CT kisebb bevérzéseket mutatott ki a tüdőmben kétoldali tüdőgyulladásom és embóliám volt amit 1 hétig a tüdőosztályon kezeltek.kb 3 hónapig nem dolgoztam és amikor a munkát fel akartam venni mondták hogy végeztessem el az antigén tesztet hogy mennyi is van a véremben, elvégeztettem egy laborban és tökéletesen megfelelt az ő követelményüknek. Közölte a munkaadó pár nap múlva hogy pár hét után olyan szabályt hoznak be hogy kötelező lesz beadatni a vakcinát bármilyet,1-2 mert ha nem akkor szankciók következnek finoman felvázolva fizetésnélküli szabadság....távozás! Hiába érveltem hogy hiszen a betegségen átestem és az antigén számom mutatóm is jó, de akkor is követelték, és mivel anyagilag kimerültünk volna a Kínaival oltattam be magamat mert azt mondták hogy az a legkevésbé káros, bár mindenem szokott fájni reggelente meg napközben is de akkor már enyhül. A feleségem sem a gyerekeim sem oltottak pedig a feleségemmel egy osztályon feküdtünk ő elég jó állapotban volt hála Istennek és szinte ő ápolt engem! A kérdésem az hogy mivel milyen eszközzel módszerrel trükkel tudták elterjeszteni az a kórokozót(nem mondom a sarsot) hogy produkáljunk tünetet mire felépítették az egész globális vakcinázást....aminek már tudom a doktor úr által felvázolt részét egyébb más videókból Szilák Pócs videókból, de az elterjesztést magával a tesztekkel idézhették elő?? Erre nem találtam sehol pontos választ illetve visszafejtést oknyomozást....bár már a tényeken nem igen változtatna hiszen minden bizalmunk ami volt az egészségügybe vagy a regnáló hatalomba is az a kicsi is elillant eltünt talán nem is volt!! Kicsit hosszúra sikeredett!


És azóta miért nincsenek ezek rács mögött? Embereket nyomorítottak meg.


Szenzációs ébresztő.


Azért nem egészen így volt, mert Dr Pócs Alfrédért, Letoháért, az orvosokért kiálltunk, engem még rabosítottak is.



906 megtekintés

1 commentaire


Sem oltást, sem pálcikás tesztet nem fogadtam el! 2022.feb.13-án Augsburgban a könnyebb utazás érdekében vállaltam volna egy tesztet, de a sátorban SENKI NEM VOLT! ELhoztam egy kémcsőben lévő pálcikát, vattával a végén. Nem nyitottam mai napig ki, nem látok rajta kis mákszemeket... A sátorban jó negyed órát töltöttem!!!





Az alábbi grafikont, amely azt mutatja, hogy az eddig védőoltásokne mennyi mellékhatása volt, amit a facebook egyszerűen hamisnak minősített és törölt!


2022 Augusztusában Temesváron egyszerű kémcsőbe adott NYÁLPRÓBÁVAL ellenőíriztek mind a 9-ünket, mivel Horvátországba akartunk utazni, amihez kellett igazolás a tesztelésről. Minannyiunknak negatív volt. Szép két hetet töltöttünk az Adrán.

Az év végén egy T-sejt tesztet csináltattam, a Margit körúti rendelőben, aminél akkor kaptam volna igazolást, ha min. 100-as értéket mutatnak ki a…

Modifié
J'aime
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page