Egy brit elemzés 2014-ben megjósolta, hogyan is fog kinézni az orosz hódítás utáni Ukrajna – Térkép
–
Vukics Ferenc írása
„Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.”
A Nyugat elképesztő, „irányított” amnéziában szenved. Amellett, hogy jelenleg minden közösségi médiából és archívumból szorgalmasan próbálják kigyomlálni azokat a híreket és felvételeket, amelyek kompromittálhatják a „hősies, az európai szabadságot védelmező” Ukrajna képét, a harctéri veszteségekről és a kialakult helyzetről kiszivárgó hírek ellenére továbbra is el akarják hitetni az emberekkel, hogy már csak idő kérdése és Oroszország kapitulálni fog. Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, hogy lemondana, ha a gazdasági nehézségek mellett túl költséges lenne az ukrán emberek támogatása. A BBC kérdésére, miszerint van-e olyan körülmény, ami miatt lemondana, Johnson azt válaszolta: „Ha azt mondanák nekem, fel kell adnunk Ukrajna ügyét, akkor elfogadnám, hogy elvesztettem egy fontos vitát, és távoznék.” Johnson hozzátette, tart attól, hogy a háború gazdasági hatásai egy olyan béke megkötésére kényszeríthetik Ukrajnát, amely igazából nem áll az érdekében. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelmének következményei veszélyeztetnék a nemzetközi rendet és „hosszú távú gazdasági katasztrófát” okoznának.
Olekszandr Zavitnyevics, az Ukrán Legfelső tanács (Verhovna Rada) nemzetbiztonsági és védelmi bizottságának vezetője az RBC-Ukraine-nak adott interjújában elmondta, hogy a háború Ukrajna győzelmével ér véget a harctéren. Oroszország kapitulációja után pedig törvényszéket tartanak az agresszor ország vezetése felett. Arra a kérdésre, hogyan néz ki szerinte reálisan ennek a háborúnak a vége, így válaszolt:
„Teljes győzelmünkkel, Oroszország teljes kapitulációjával. Ennek minden következményével és a hágai törvényszékkel. Vagy talán egy másik városban.”
Hozzátette, hogy ez katonai győzelem lenne. A közelmúltban a „Rating” szociológiai csoport közvélemény-kutatást végzett, melynek eredménye szerint június közepén a válaszadók 93%-a úgy gondolta, hogy Ukrajna képes lesz visszaverni Oroszország támadását. A többség (67%) úgy gondolta, hogy legalább hat hónap vagy több idő kell a győzelemhez (18% szerint: több mint egy év). A válaszadók negyede (25%) néhány hónapon belüli győzelemben hisz, és körülbelül 6%-a néhány héten belüli győzelemben.
Elképesztő önámítás! Főleg, hogy a szakértők egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni a legalapvetőbb gopolitikai és geostratégiai elveket. Ukrajna említésekor a nyilatkozatokban megszűnik minden ráció.
Az embernek az az érzése, mintha egy „párhuzamos univerzumba” került volna. A biztonságpolitikusok hónapokon keresztül hosszasan fejtegették, hogyan nyeri meg a háborút majd Ukrajna és hogyan zajlik majd az „oroszok kivonulása”. Néhány kivételtől eltekintve tagadták azt a tényt, amiben a legtöbb témával foglalkozó „amatőr” az első pillanattól fogva biztos volt: az oroszoknak nagyon is „realista” elképzeléseik vannak Ukrajnával kapcsolatban. A szakadár vezetők szerint a háborúnak addig kell folytatódnia, ameddig „Ukrajna minden orosz városát” fel nem szabadítják, az orosz közgazdászok pedig már számolgatják, hogy mekkora mértékben tudnak nőni az orosz bevételek (és az orosz gazdaság) a meghódított területek integrálása után. Ukrajna keleti és déli részén a „föld alatt és a föld felett” található „az ország jövője”: földgáz és kőolajmezők, szénbányák, stratégiai fontosságú kapacitások, kikötők stb.
Szergej Lavrov nemrégiben azt tweetelte, hogy Ukrajnának Oroszország nélkül egyáltalán nincs történelme. Nincs értelme a létezésének. Mi is arról írtunk korábban, hogy Ukrajna az Oroszország közelségéből adódó gazdasági lehetőségeket kihasználva tudott volna egy jól prosperáló gazdaságot felépíteni. Ukrajna nemcsak ezektől a lehetőségektől esett el, hanem az ország jövője szempontjából kiemelkedően fontos területek elvesztésével az önálló gazdaság megteremtésének lehetőségétől is. A korrupció Európa legszegényebb országává tette keleti szomszédunkat, de legalább eddig élt a remény, hogy nagy lehetőségek vannak az országban.
Tegnap egy újságíró arról kérdezte az orosz elnököt, hogy miért nem folytatnak intenzívebb bombázásokat a nagyobb ukrán városok ellen a siker érdekében, amire az orosz elnök válasza „praktikus” volt:
„Sztálingráddá akarnánk változtatni ezeket a városokat? Valóban, miközben a mi embereink vannak ott! Ezek a jövőbeli városaink! Teljesen egyértelmű… ez a mi földünk és a mi embereink. Ezeket a városokat helyre fogjuk állítani.”
A britek szerint Putyin válasza már csak azért is aggasztó, mert egyértelműen arra mutat, hogy nem hajlandó alkudozni, és csak azt a kimenetelt fogadja el, hogy Ukrajna teljes mértékben orosz irányítás alá kerül.
2014-ben Martin Nunn és Martin Foley brit újságírók egy PR-céget (Whites Communication) hoztak létre Kijevben, és megírták a „Why does Putin want Crimea anyway? – Egyáltalán miért akarja Putyin a Krímet?” c. cikküket. Tekintsünk csak bele a több mint nyolc évvel ezelőtti írásokba (2014. március 17, Euobserver), hogy láthassuk, mennyire is voltak „jóstehetségek”.
„Talán egy 70 milliárd dolláros vagy egy 100 milliárd dolláros árcédula a meglehetősen olcsó?
„Miért kész a világ egyik vezetője megkockáztatni a nemzetközi ellenérzéseket és az esetleg bekövetkező bénító gazdasági szankciókat egy ködös területszerző elképzelésért? Vlagyimir Putyin orosz elnök 54 milliárd dollárt költött Oroszország imázsára a szocsi téli olimpián. Miért „égette” el ezt a befektetést, ezt a pénzt szinte azonnal a következő pillanatban a tetteivel? Agressziója miatt az orosz tőzsde és a rubel zuhanórepülésbe került, és arra kényszerítette jegybankját, hogy további 12 milliárd dollárt költsön a valuta támogatására. Krími kalandjának összköltsége több mint 70 milliárd dollárra rúghat – és jóval többre, ha a Nyugat szigorú szankciókat vezet be. Ha hinni lehet Putyinnak, a Krím-félszigeten és potenciálisan Ukrajna más részein folytatott kampánya arról szól, hogy meg akarja védeni az orosz etnikumokat az ukrán szélsőjobboldali elemektől. Dicséretesnek hangzik, amíg nem nézzük meg, hogyan bánik az oroszokkal otthon. Oroszországnak komoly szociális problémái vannak (kábítószerrel és alkohollal való visszaélés, HIV-arány), de az állam szinte semmit sem tesz a megsegítésükre. Az etnikai kisebbségeket megvetéssel kezelik. A Putyinhoz közel álló emberek hatalmas vagyonnak örvendenek, de a lakosság 20 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Nyilvánvaló, hogy nem a hétköznapi oroszok a legfontosabbak. Eközben az orosz szélsőjobboldali pártnak, az LDPR-nek több helye van az orosz parlamentben, mint ahány szélsőjobboldali politikus van az ukrajnai közgyűlésben.”
„Mi tehát Putyin valódi érdeke a Krímben? Ez egyfajta sziget, amely részben sivatag, részben hegyvidék. A Krím feleakkora, mint Belgium, s egyes európaiak a második világháborús történelméről és édes borairól ismerik csak. Lehet, hogy nem a Krím a végső cél? Talán Putyint érdeklik Dél-Ukrajna mezőgazdasági teljesítményei? Talán Kelet-Ukrajna a cél, ahol az egykori szovjet bányászat, szén- és acélipar hatalmas beruházásokat hozott létre? Putyin sokat beszélt a Krímnek Oroszországhoz fűződő történelmi kapcsolatairól és az orosz fekete-tengeri flottáról, de ha félrerakjuk a propagandát, a válasz talán egyszerűbb: Putyin még több olajat és gázt akar. Putyin a Fekete-tenger partján található ukrán földek annektálásával a tengeri övezeteiben talált szénhidrogénekre vonatkozó jogokat is annektálja. A jelek szerint a Fekete-tenger sok gazdagságot rejt magában. Az olyan energiacégek, mint az ExxonMobil, a Chevron, a Shell, a Repsol és a Petrochina komoly érdeklődést mutattak a Kijevvel való együttműködés iránt a terület feltárása érdekében. Az energetikai cégek már találtak érdekes lelőhelyeket Oroszország fekete-tengeri övezetében, Novorosszijszk közelében és a román övezetekben is. A Trans Euro Energy kereskedelmileg életképes gáztartalékokat is talált még a krími szárazföld alatt is. Ugyanakkor Szibériában kimerülőben vannak az olcsón elérhető gázkészletek.”
„Ha Putyin egy csepp gázt sem termel ki új területeiről, a földfoglalás biztosítja, hogy a Gazprom, az „energia bajnoka” lesz a felelős azért, hogy ezeket a területeket hogyan, mikor és ki hasznosíthatja. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy ki irányítja Ukrajnát, soha nem vitathatja Putyin monopóliumát a régióból származó energiaexport kapcsán. Az olaj és a gáz iránti igény hozta magával Putyin érdeklődését a krími Szevasztopol kikötője iránt. Ez egy jó hely, ahonnan a Fekete-tengeri Flotta bárkit elérhet a Földközi-tenger irányába, de ez egy mélytengeri kikötő is, amely képes ellátni annak a fajta, hatalmas tenger alatti fúrási műveletnek a logisztikáját, amely Ukrajna tengeri mezőinek feltárásához szükséges. A Krím-félszigeten jelenleg „csak” három hatalmas naperőmű található. Kelet- és Dél-Ukrajnában még hosszabb a bevásárlólista. Ezek a régiók állítólag 45 billió köbméter gázt tartalmaznak Ukrajna 49 billióra becsült készletéből. Aztán ott vannak még az exportterminálok Odessza kikötőjében; a katonai hajóépítő gyárak Nyikolajevben; az olajfinomítók; a vegyi üzemek; a gabonaexport silók; a vízerőművek; Európa két legnagyobb atomerőműve; sok magnézium, szén és vasérc. Hozzátehetjük, hogy Putyin 20 milliárd dollárt spórolna meg csak azzal, ha a Déli Áramlat gázvezetékét a szárazföldön építené a Krím-félszigeten keresztül, nem pedig a Fekete-tenger alatt Bulgáriába.”
„Egyes 'Kreml-bennfentesek' szerint a krími hadműveletet hat éve megtervezték. Nehéz lenne dollárban kiszámolni, hogy az ezekben a régiókban a már meglévő és a potenciális eszközök mennyit is érnek, de még inkább nehéz árat mondani a területek stratégiai és ideológiai értékére. De talán egy 70 milliárd dolláros vagy 100 milliárd dolláros ár meglehetősen olcsó, főleg, hogy Amerikának és Európának ilyen rövid az emlékezete. Ha egy konfliktus után leülepszik a por, Putyin akkor is elérte céljait. Még akkor is, ha mindkét oldalon emberek fognak meghalni, és Putyin néhány barátja felkerül az EU és az Egyesült Államok feketelistájára. Aztán majd néhány milliárd dollárral többet költhet egy új Oroszországot elfogadtató 'báj-offenzívára', hogy helyreállítsa kapcsolatait a Nyugattal.”
Tisztelt olvasó! Ha valaki a háború utáni új határokat szeretné megtalálni, annak először a „föld alá” kell tekinteni. „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni” – szól a középkori eredetű (József Attilát is megihlető) dal.
Lehet, hogy annak az embernek, aki ennek a háborúnak minden valóságát meg akarja ismerni, a „dudások módszereit” kell követnie...
