EGY KIS AKTUÁL, JÓZANODÁSUL (Deli Mihálytól)

Igaza van ennek az új miniszterelnöknek: a Köztársasági Elnök mondjon le, vonuljon vissza. Fölösleges báb, súlytalan, haszontalan. Semmi szükség rá. Hogy a politika fölött áll, és az egész Nemzetet képviseli? Ugyan már! Demokrácia van, és többség úgy döntött egyedül a miniszterelnöké a hatalom, ő képviselje a Nemzetet. Benne koncentrálódjék a „fékek/ellensúlyok” édes tisztessége. Győzött az erősebb; mint mindig. Az Igazság nem mindig; a vágyak meg ennél még esendőbbek. Ha visszaélne hatalmával, majd helyre teszi a mindenek felett álló Alkotmány/Alaptörvény, illetve a Független Bíróság. Jaa, az Alkotmány/Alaptörvény kiesik, mert azt a hatalom erőből, érdekei folytán bármikor módosíthatja, el is törölheti. A Bíróság azonban a Szent Igazság Szellemében ítélkezik. Délibábos reményeink szerint.

Végszükség esetén menedékünk a pártatlan ENSZ, az EU, a NATO, meg a ’SATÖBBI’… ‒ Na ugyebár…! Tehát miniszterelnöki felhatalmazottja által, a Többség gyakorolja zsírdús tejhatalmát. Demokrácia-habcsók a kisebbség homlokán: a jus murmurandi. A se ide, se oda, akárhova álló Maradékok, mint elvtelen tartalékok, átmenetileg magukat diszkreditálják.

Ha a dolgok nem működnek, a hatalom finom önkénybe fordulhat (cukros/keserű/savanyú/elsózott diktatúra), és azt, sem egy Köztársasági Elnök, sem egy Alkotmány/Alaptörvény sem egy független bíróság nem állíthatja meg. Akkor jöhet egy ideiglenes, véres/felvizezett revolúció. S vele egyéb (külső-belső-felső-alantas-ilyenolyan) beavatkozások!

Azt mondják, ez a most „túlnyert” hatalom gazdasági, politikai és emberi okok miatt nem éri meg a következő évet. De ez csak merengő ábrándozás. Ismert a történelemből: október után már május elsején dalolva idomult a tömeg; formálódott a „legvidámabb barakk”.

Októberben rövidke eufória volt; az az eufória most tizenhat évig tartott. Akkor is egy hatalom koppantott a populáció fejére, ismerős koppantók közreműködésével. Most ugyanúgy. Akkor kézzelfogható volt ez a hatalom. Bár a mostani ugyanolyan valóságos, a koppantók csoportképe ellenére, mégis foghatatlan. Ez megnehezíti hulltunkat/feltámadásunkat.

Hitét, éberségét és aktivitását azonban ne veszítse el senki. Mert ahogy hallottuk: a Jóisten nem csak mindannyiunk fölött, de Mindenek Felett! Tán érezhető ennek a kis szemantikai finomságnak-fokozásnak a mélysége-magassága, szakrális teljessége. – Gyürkőzéseinkkel, a sors és szabad akarat mentén, bármerre dülöngélünk is, végül ugyanoda jutunk. – Mind.