Egy másik Amerika: Amerika háborúit hivatalos hadüzenet nélkül vívják meg
Vukics Ferenc cikkismertetője
Peter Van Buren, a We Meant Well című könyv szerzője arra hívja fel a figyelmünket, hogy az alapító atyák szándéka az volt, hogy a hadüzenet elsődleges hatalmát csak a Kongresszus kezébe adják. Ezzel akarták megakadályozni, hogy az elnök egyoldalúan katonai konfliktusokba keverje a nemzetet. Az elképzelés nem tartott sokáig…
Úgy tűnik, hogy a politikai döntéshozók úgy döntöttek, hogy nem kérdezik meg az embereket vagy a képviselőiket.
Megkérdezte valaki – vagy legalábbis a kongresszus –, hogy rendben van-e, hogy ismét háborút indítanak a Közel-Keleten? Miután szó szerint évtizedekig harcoltak a világ eme zaklatott részén, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok – vita nélkül, nem is beszélve az erőteljes vitáról – máris háborút visel valaki más konfliktusának különböző mellékterületein.
Nézd meg, hogy bármi, ami történik, háborúnak tűnik-e számodra.
Az USA drónokat repít Gáza fölé. A Pentagon szerint a pilóta nélküli légi járművek repülései a Hamász október 7-i izraeli terrortámadásait követően kezdődtek, és "a túszmentési erőfeszítések támogatására" történnek. A drónmissziók "tanácsot és segítséget" is nyújtanak Izraelnek.
Összesen hét különböző repülőgép repül át a térségen, naponta négy, amelyek információkat továbbítanak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) számára.
Az Egyesült Államok precíziós irányítású lőszereket, vadászrepülőgépeket és légvédelmi képességeket, például az izraeli Iron Dome drónelhárító rendszerekhez szükséges elfogóegységeket is szállít az IDF-nek.
Az amerikai különleges műveleti erők (SOF) Izraelben vannak.
A New York Timesnak névtelenül nyilatkozó tisztviselők szerint több tucat különleges műveleti irányító van a helyszínen, akik az FBI-jal, a külügyminisztériummal és az amerikai kormány más túszmentő szakembereivel dolgoznak együtt. Egy magas rangú Pentagon-tisztviselő a "Forever Wars" blognak elmondta, hogy a SOF "rendkívüli helyzetekre" készül, amelyek közé tartozhat a túszok aktív visszaszerzése a Hamásztól. Az Egyesült Államok korábban azt mondta, hogy katonai tanácsadókat küldött Izrael segítségére. Christopher Maier védelmi miniszterhelyettes jelezte, hogy más katonákat is bevetettek. "Aktívan segítünk az izraelieknek számos dologban" – mondta Maier.
Két amerikai veteránok által vezetett szervezet, a Special Operations Association of America (SOAA) és a Save Our Allies (Mentsük meg a szövetségeseinket) nagyjából két tucat önkéntest – mindannyian volt különleges műveleti tisztek – küldött Izraelbe és Egyiptomba, hogy támogassák az evakuálást. Mindegyik önkéntest az alapján választották ki, hogy volt-e tapasztalatuk egyiptomiakkal vagy izraeliekkel való együttműködésben.
Az önkéntesek megszervezik, hogy a helyi lakosok élelemmel és orvosi ellátással lássák el a csapdába esett amerikaiakat, és kapcsolatot tartottak az egyiptomi katonai személyzettel, akiknek végső soron jóvá kell hagyniuk az amerikaiak távozását.
A különleges műveleti önkéntesek közvetlenül az IDF-fel is egyeztetnek, hogy az amerikaiak ne legyenek célpontok.
Munkájukat "pásztorkodásnak" nevezik, és lemondanak a kinetikus szerepvállalásról (feltehetően a szabad mozgásról – a Szerk). A SOAA munkatársai Tel-Avivban is segítenek az evakuálások koordinálásában. Az önkéntesek tevékenysége, különösen az egyiptomi és izraeli erőkkel való együttműködés, nagyon kívül áll a hagyományos kormányzati szerepvállaláson, bár a csoportok ezt tagadják.
Eközben az Egyesült Államoknak nagyjából 900 katonája van Szíriában és 2500 Irakban, legalább nyolc bázison/létesítményben, ahol Isten tudja, mit csinálnak. Hamarosan további 300 katonát küldenek a Közel-Keletre. Tengerészgyalogosok ezrei várakoznak a tengerparton egy hatalmas armadában.
A Pentagon több millió dolláros szerződést kötött az amerikai csapatok létesítményeinek építésére egy titkos bázisra, amelyet mélyen az izraeli Negev-sivatagban tart fenn, mindössze 20 mérföldre Gázától. A Site 512 kódnevű bázis egyben radarállomás is, amely az Izrael elleni rakétatámadásokat figyeli.
A Közel-Keleten állomásozó amerikai katonák legalább 27 támadást szenvedtek el az Irán által támogatott terrorcsoportok részéről. Amikor ezt a cikket írjuk, 16 támadás történt Irakban és 11 Szíriában, és szinte minden nap újabbak következnek.
Amerikai vadászgépek október 26-án két megtorló légicsapást indítottak kelet-szíriai helyszínek ellen, amelyeket legalább hat további kisebb megtorló támadás követett a térségben. A Pentagon szóvivője szerint a hadsereg "megteszi, amit meg kell tennie, hogy megvédje csapatainkat".
Az USS Carney romboló a Vörös-tenger északi részén elfogott négy szárazföldi támadó cirkálórakétát és 14 drónt, amelyeket az Irán-barát Houthi-erők indítottak Jemenben. A Pentagon szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok kész megtenni bármit, amire szükség van "partnereink és érdekeink védelmében ebben a fontos térségben". Az Egyesült Államok katonai állománya az Arab-félszigeti al-Kaida és az ISIS elleni hadműveletek miatt állomásozik Jemenben. A támadás volt az első alkalom, hogy ballisztikus rakétákat lőttek ki Izraelre azóta, hogy Szaddám Huszein 1991-ben kilőtte Scudjait. A Carney akciója jelentette az amerikai hadsereg első lövéseit Izrael védelmében ebben a konfliktusban.
Az elnök hadba lépési képessége vitatott kérdés, amely az amerikai történelem során alakult ki. Az alapító atyák szándéka az volt, hogy a hadüzenet elsődleges hatalmát csak a Kongresszus kezébe adják. Ezzel akarták megakadályozni, hogy az elnök egyoldalúan katonai konfliktusokba keverje a nemzetet, ami a túlságosan erős végrehajtó hatalommal kapcsolatos aggodalmakat tükrözte.
Az elképzelés nem tartott sokáig, csak addig, amíg Thomas Jefferson elnök hivatalos hadüzenet nélkül katonai erőt nem alkalmazott a barbár kalózok ellen. Az első hivatalos kongresszusi nyilatkozatra csak az 1812-es háborúban került sor. Idővel az elnökök egyre nagyobb hatalmat kezdtek érvényesíteni háborús ügyekben, gyakran anélkül, hogy hivatalos nyilatkozatot szereztek volna a Kongresszustól. A katonai erő alkalmazásának lehetősége rugalmasabbá vált, és az elnökök azzal érveltek, hogy főparancsnokként eredendő hatáskörrel rendelkeznek.
A Kongresszus az utolsó hivatalos hadüzenetet a Pearl Harbor elleni japán támadást követően hagyta jóvá.
A koreai háború, majd a vietnami háború jelentős fordulópontot jelentett az elnök és a Kongresszus közötti háborús hatáskörök egyensúlyában. Ezeket a konfliktusokat, valamint a hidegháború összes bozótháborúját hivatalos hadüzenet nélkül vívták.
Az elnöki hadviselési jogkörrel kapcsolatos növekvő aggodalmakra válaszul a Kongresszus 1973-ban elfogadta a háborús hatáskörökről szóló határozatot. Ez előírta az elnök számára, hogy az amerikai fegyveres erők ellenségeskedésekbe vagy konfliktusokba való bevonását követően 60 napon belül konzultáljon a Kongresszussal, és kérjen engedélyt. Ezt a határozatot szinte teljesen figyelmen kívül hagyták, vagy technikai kérdésként, utólagos intézkedésként kezelték.
A 9/11-es támadások a katonai erő alkalmazására vonatkozó felhatalmazás (Authorization for Use of Military Force, AUMF) elfogadásához vezettek, amely széles körű felhatalmazást adott az elnöknek arra, hogy katonai erőt alkalmazzon a támadásokért felelős személyek ellen. Ezt az AUMF-et arra használták, hogy igazolják az USA katonai akcióit különböző régiókban, köztük Afganisztánban és Irakban, és szó szerint az egész világ többi részén ("szükség szerint alkalmazzuk").
Mindezzel a háttérben, az izraeli konfliktusban való részvétel melyik pontján fogunk beszélni róla? A régi "bakancsok a földön" szabvány, amelyet amúgy sem alkalmaztak Szíriában, Jemenben vagy a harmadik iraki háborúban?
Vagy, mint Ukrajnában, Joe Biden egyszerűen egy újabb végtelen háborúba fog minket vezetni, egy szóval sem vitatkozva, és a gyáva kongresszus és média biankó csekkjével?
Félretéve az izraeli vagy palesztin akciók melletti vagy elleni érzéseket, egyértelmű, hogy Amerika ismét valamiféle háborúban áll a Közel-Keleten. A különbség a most történtek és a "háború" között inkább a szemantika, mint a harc között van.
A régi meghatározás, amely a földön lévő bakancsokról szól, már nem szolgál semmilyen funkcióval egy olyan világban, ahol a harcokat távirányítással végzik, és az olyan gesztusok, mint a kis létszámú különleges erők bevetése, elégségesek lehetnek ahhoz, hogy a politikai izzások szó szerint lángba boruljanak.
Már régen itt az ideje, hogy beszéljünk a háborúról.
