Egy másik Amerika: Biden szerint az amerikaiaknak kellene meghalniuk Európáért, Trump szerint az európaiaknak a saját országukért
Vukics Ferenc cikkismertetője
Eredeti írás:
Trump Is Blunt and Right About NATO, Trump’s rhetoric is unvarnished. He’s still right, By Doug Bandow, Feb 22,
Doug Bandow a Cato Intézet vezető munkatársa. Ronald Reagan elnök különleges tanácsadójának írásait rendszeresen szemlézzük itt a Szilaj Csikón. Bandow Trump nyersen és helyesen nyilatkozik a NATO-ról c. írása a legeredetibb (legamerikaibb) módon mutatja be az európai szövetségesek és az USA kapcsolatát és annak lehetséges jövőjét.
Bandow szerint az európai vezetők nem értik a viccet, de Trump nemrégiben tett szarkasztikus kijelentése, miszerint: aki nem fizeti ki a saját védelmének költségeit, azt nem kell Amerikának megvédenie – a korábbi amerikai elnökök összes panaszát és követelését meghaladó mértékben járulnak hozzá a helyzet józan megítéléséhez. A Cato Intézet munkatársa szerint egyetlen komoly ember sem veheti Trump megjegyzéseit hivatalos politikai nyilatkozatnak. Inkább szellemes riposztként kell felfogni, amely azoknak a nyafogó eurokratának szól, akik megpróbálják igazolni kormányuk felelőtlen magatartását, amikor azzal szembesítik őket, hogy teljesíteniük kellett volna az állam legalapvetőbb kötelességét: az állampolgárok védelmét.
Bandow szerint a diplomácia szabályait nem kímélő, tanulatlan, pocskondiázó Donald Trumpnak kellett helyreállítania a józan ész szerepét az amerikai–európai kapcsolatokban:
„Talán a legperverzebb az, hogy Washington egy olyan szövetséget, amelyet az USA a biztonságának növelésére hívott életre, végül egy nemzetközi segélyszervezetté változtatott át… … Joe Biden elnök azt várja, hogy az amerikaiak meghaljanak Európáért. Trump szerint az európaiaknak a saját országukért kellene meghalniuk. Egy komoly külpolitikai vita erről a kérdésről már régóta esedékes volt.” – írja Bandow.
Amerikának biztosan nem áll érdekében, hogy katonákat áldozzon fel jelentéktelen országok nehezen védhető területeiért, és folyamatosan növelje védelmi kötelezettségeit, míg a „szövetség tagjai” valójában semmi érdemlegeset nem tesznek a saját biztonságuk érdekében. Az amerikai elemző szerint, Európa megérdemli Trump kemény szavait, de diplomáciai megoldásokra van szükség ahhoz, hogy az USA elszakadjon a kontinenstől. Washingtonnak nem szabadna hirtelen kivonulnia, mivel védelmi képességeitől függő országai évtizedeken át Amerika állandó jelenlétére támaszkodva alakították ki hadseregüket – azaz spóroltak a kiadásokon és rövidre zárták a készenlétet. Időre van szükségük az alkalmazkodáshoz. Bandow szerint Amerika rövid, de teljesíthető határidőt kell, hogy szabjon a biztonsági garanciák megszüntetésével kapcsolatban.
Doug Bandow
Trump retorikája kendőzetlen és még mindig igaza van.
Egyszerűen nem értik a viccet. Donald Trump volt elnök egy szarkasztikus megjegyzést tett arról, hogy Oroszországot arra biztatja, hogy támadja meg azokat a NATO-tagokat, amelyek nem fektetnek be a védelmükbe, mire hisztéria kerítette hatalmába Washingtont és Brüsszelt is. Egyes tisztviselők számára úgy tűnt, hogy a zűrzavar a nyugati civilizáció végét jelzi.
Ami még rosszabb, az európaiak rájöttek, hogy katonailag talán többet kell tenniük magukért. A kontinens döntéshozói elkezdtek gondolkodni az elképzelhetetlenben. A New York Times tudósítása szerint "az európai vezetők csendben arról tárgyaltak, hogyan készüljenek fel egy olyan világra, amelyben Amerika már nem lesz központi eleme a 75 éves szövetségnek". Mi lesz a világból, ha az európai kormányok nem tudják többé olcsón biztosítani a védelmüket és megvezetni az Egyesült Államokat? A borzalom!
Oroszország ukrajnai inváziója arra ösztönözte az európai kormányokat, hogy többet költsenek. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy 31 tagországból 18 teljesíti idén a szövetség GDP-hez viszonyított két százalékos normáját, ami háromszorosa a 2016-os számnak.
Trump megjegyzése felgyorsíthatja ezt a folyamatot, valószínűleg jobban, mint a korábbi elnökök összes panasza, nyafogása és követelése együttvéve.
Azt állította, hogy egy meg nem nevezett nagy európai ország vezetője megkérdezte: Trump beküldi-e az amerikai lovasságot, ha az adott ország nem teljesíti NATO-kötelezettségeit? Trump erre válaszolt:
"Azt mondtam: 'Nem fizettek? Késedelmesek vagytok?"... "Nem, nem védenélek meg benneteket. Valójában arra bátorítanám őket, hogy azt tegyenek, amit akarnak. Fizetniük kell."
Egyetlen komoly ember sem veheti Trump megjegyzéseit hivatalos politikai nyilatkozatnak. Inkább úgy hangzik, mint egy szellemes riposzt egy nyafogó eurokratának, aki megpróbálja igazolni kormánya felelőtlen elutasító magatartását, amikor azzal szembesítik, hogy teljesítenie kellene az állam legalapvetőbb kötelességét: az állampolgárok védelmét. Melyik amerikai az, akit ne dühített volna ez az évtizedek óta tartó európai olcsójánoskodó magatartás? Melyik amerikai az, aki ne ujjongott volna titokban Trump nyilatkozatának, különösen akkor, amikor európai tisztviselők lázas garmadája válaszul azt hajtogatta, hogy mi lesz akkor, ha Sam bácsi többé már nem játsza el a balek szerepét?
Az egyik legmegdöbbentőbb beismerés megint egy a szokásos „név nélküli” forrástól érkezett, ebben az esetben egy névtelen európai diplomatától, aki a Fox Newsnak nyilatkozott: "Amikor Trump megjelent, ráébresztett minket arra, hogy az USA nem biztos, hogy mindig az európai érdekek szerint cselekszik, különösen, ha az amerikai érdekekkel ellentétes". Ez elég nagy beismerés volt, ahogy a forrás elismerte: "Naivan hangzik, ha hangosan kimondjuk, de sokan ezt feltételezték".
Képzeljék csak el! A probléma nem az, hogy az európaiak dicsekedtek azzal, hogy az amerikai tisztviselők Európát helyezik előtérbe – és ez elvárható. Inkább az a felháborító, hogy az amerikai tisztviselők ezt tették. És nyilvánvalóan rutinszerűen, a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül tették ezt.
Ezért a diplomácia szabályait nem kímélő, tanulatlan, pocskondiázó Donald Trumpnak kellett helyreállítania a józan ész szerepét az amerikai-európai kapcsolatokban.
A Pentagon jól szituált ügyfelek nemzetközi jóléti ügynökségeként való kezelése nem az egyetlen probléma a NATO-val manapság.
Egy olyan szövetség létrehozása, amely ennyire erősen függ egy nemzettől, arra ösztönöz más államokat, hogy Amerika kárára fantáziáljanak. Képviselőik gyakran nagyszabású katonai terveket eszelnek ki a "NATO" számára – a gyakorlatban ez az Egyesült Államokat jelenti.
Például nem sokkal azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, balti kormánytisztviselők egy vegyes csoportja azt javasolta, hogy vezessenek be egy "repüléstilalmi zónát" az utóbbi felett. Ahhoz, hogy egy ilyen tilalom hatékony legyen, le kellene lőni az Oroszország felett közlekedő repülőgépeket is, ami teljes körű háborúhoz vezetne. Azonban sem Észtország, Lettország és Litvánia, sem külön-külön, sem együttesen nem rendelkezik a "légierőhöz" közelítő erővel. Nyilvánvaló, hogy nem tudnának érvényt szerezni egy repüléstilalmi zónának.
Nemrégiben Alar Karis észt elnök tengeri konfrontációt sürgetett Moszkvával: "A nyugati országoknak katonai jelenlétet kellene kialakítaniuk a Fekete-tenger egy részén, hogy biztosítsák a kereskedelmi és humanitárius segélyhajók biztonságos közlekedését". Észtországnak azonban pontosan hat hajója van, kettő a part menti harcra, négy pedig a tengeri bányászathoz. Ezeket két repülőgép és két helikopter támogatja – szállításra. Nyilvánvaló, hogy Tallin helyett valaki másnak kellene szembeszállnia.
Külföldi kommentátorok hasonlóan ambiciózus terveket hirdetnek. Simon Tisdall, az Egyesült Királyság-beli Guardian újság rovatvezetője úgy döntött, hogy a kard valójában erősebb, mint a toll, és írt egy vezércikket, amelyben "a NATO elsöprő erejének felhasználását sürgette, hogy határozottan megfordítsa a katonai helyzetet" Ukrajnában. Az Egyesült Királyság hadserege azonban egyre zsugorodik, és nem valószínű, hogy megfordítja "a katonai hullámvölgyet" Európában vagy máshol.
Két héttel ezelőtt
Peter Bator, Szlovákia állandó NATO-képviselője eljött az Egyesült Államokba, hogy panaszkodjon az amerikaiaknak, hogy a szövetség – mármint ők, az amerikaiak – nem avatkoztak be Ukrajna érdekében.
Meglehetősen melodramatikusan képzelte el a jövőt: "Ti voltatok a világ legerősebb katonai szervezete, és úgy döntöttetek, hogy nem támogatjátok katonailag Ukrajnát. Kérlek, magyarázzátok meg ezt nekem".
Tehát háborúba kell vonulnia a transzatlanti szövetségnek!
Szlovákia mindössze 17 950 fős hadsereggel rendelkezik. Mindössze 30 harckocsit, 60 tüzérségi löveget, 19 harci repülőgépet és 37 helikoptert tudna bevetniu. Nyilvánvalóan nem ez jelenti "a világ legerősebb katonai szervezetét". Bator bizonyára arra gondol, hogy kölcsönveszi valaki más fegyveres erőit "Ukrajna katonai támogatására". Valószínűleg nem a balti államokra vagy Londonra gondolt, de akkor vajon kire?
Az egy dolog, hogy valaki önfeláldozó és nagylelkű a saját életével. Sőt, ez csakugyan bibliai. Sajnos, Bator nem ezt várja el.
Felajánlja, hogy feláldozza mások – ebben az esetben az amerikaiak – életét.
Ha a NATO végül háborúba kerül Oroszországgal, mindannyian tudjuk, hogy kikből kerülnének ki a harcok és a halálos áldozatok nagy része – az amerikaiakból. Ha a konfliktus nukleáris konfliktusba torkollik, tudjuk, hogy az orosz ICBM-ek kit vennének célba – ismét csak az amerikaiakat. Ami a szlovákokat illeti, Bator kétségtelenül képes lenne az USA dicsőítésébe kezdeni, amiért kitartanak minden jó és csodálatos mellett, miközben városaik égnek és embereik pusztulnak. Végül is ez Washington szerepe a NATO-ban, és valószínűleg elégedettségének adna hangot, amikor ezt az egészet majd később megbeszélné az unokáival. Mi lehetne ennél szebb és jobb?
Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy a transzatlanti szövetség kiegyensúlyozatlan. Amikor 1949-ben létrehozták, még a támogatói is ragaszkodtak ahhoz, hogy az Egyesült Államok nem fog állandó helyőrséget biztosítani. Dwight D. Eisenhower kijelentette:
"Nem lehetünk modern Róma, amely légióinkkal őrzi a távoli határokat, ha másért nem, hát azért, mert ezek politikailag nem a mi határaink. Amit tennünk kell, az az, hogy segítsük ezeket az embereket [abban], hogy visszanyerjék önbizalmukat és katonai értelemben is a saját lábukra álljanak"."
Sajnos az amerikaiak akkor is maradtak, amikor az európaiak talpra álltak. És az elmúlt 75 évet azzal töltötték, hogy olcsón megúszták a katonai védelem költségeit. A NATO tisztviselői most azt ünneplik, hogy a Moszkva által állítólag súlyosan fenyegetett tagok többsége végre két centet fordít egy euróból a saját védelmére.
Eközben a NATO bővítése nemcsak Vlagyimir Putyin, hanem az orosz közvélemény radikalizálódásához is hozzájárult, és fontos kiváltó oka volt Moszkva ukrajnai inváziójának.
Tizenhat évvel ezelőtt Fiona Hill, aki azután szerzett hírnevet, hogy Trump Nemzetbiztonsági Tanácsának tagja volt, figyelmeztette George W. Bush elnököt, hogy Ukrajna és Grúzia NATO-ba történő bevonása "provokatív lépés, amely valószínűleg megelőző orosz katonai akciót provokálna ki".
Talán a legperverzebb az, hogy Washington egy olyan szövetséget, amelyet az USA a biztonságának növelésére hívott életre végül egy nemzetközi segélyszervezetté változtatott át.
Az elmúlt években a NATO bővítési politikája bizarr volt, és olyan nemzeteket vont be, amelyek hadseregei valójában csak „kerekítési hibát” jelentenek a szervezetben. Még a legutóbbi csatlakozók, a tavaly felvett Finnország, és Svédország, amely a magyar parlament jóváhagyására vár, katonai PR-juk ellenére is csak kisebb hatalmak. (Ami Helsinkit kiemeli, az valójában egy túlméretezett tartalék.) Ezek a tagok nem teszik biztonságosabbá Amerikát. Inkább azt látjuk, hogy az USA ismét kibővítette kötelezettségvállalásait egy nukleáris fegyverekkel rendelkező hagyományos katonai nagyhatalommal szemben.
Miközben a NATO tisztségviselői büszkén dicsekednek a szövetség képességeivel, sok tagja egyáltalán nem számít. Gondoljunk csak a leggyengébb láncszemekre, amelyek, mint Szlovákia, néha olyan grandiózus ambíciókat dédelgetnek, amelyeket csak Amerika képes teljesíteni. Szlovákia fegyveres erői, mint említettük, 17 950 főt számlálnak. Itt vannak a kisebb hadsereggel rendelkező szövetségesek: Horvátország 16.700, Dánia 15.400, Svédország 14.600, Észak-Macedónia 8.000, Albánia 7.500, Észtország 7.200, Lettország 6.600, Szlovénia 6.400, Montenegró 2.350, Luxemburg 410, Izland 0. Ezzel szemben Amerika 1.359.600 férfit és nőt tart fegyverben.
Ez kezdetben nem számított annyira. Senki sem gondolta, hogy az eredetileg katonai törpének számító Dánia és Luxemburg ellen szovjet inváziót hajtanának végre. Földrajzilag mellékes volt, hogy olyan jelentős népességű és ipari potenciállal rendelkező országokat védjenek, mint Franciaország és Olaszország, később pedig Németország. Izland legalább bázisokat kínált a Nyugat számára.
Ezzel szemben a közelmúlt védelmi törpéi a Baltikumban és a Balkánon összpontosulnak, és egyikük sem bír biztonságpolitikai jelentőséggel Amerika számára.
Az előbbi minimális földrajzi érdekeltségű és nehezen védhető. Az utóbbi még mindig szenved a konfrontáció és a konfliktusok mérgező múltjától. Európa úgy gondolhatja, hogy bármelyik vagy mindkettő megérdemli a védelmet, annak ellenére, hogy a híres vaskancellár, Otto von Bismarck megjegyezte, hogy az utóbbi "egyetlen pomerániai gránátos életét sem érte meg". Amerikának biztosan nem áll érdekében, hogy ezt tegye. Márpedig az amerikai katonapolitikát az amerikai érdeknek kellene meghatároznia.
Európa megérdemli Trump kemény szavait, de diplomáciai megoldásokra van szükség ahhoz, hogy az USA elszakadjon a kontinenstől. Washingtonnak nem szabadna hirtelen kivonulnia, mivel védelmi képességeitől függő országai évtizedeken át Amerika állandó jelenlétére támaszkodva alakították ki hadseregüket - azaz spóroltak a kiadásokon és rövidre zárták a készenlétet. Időre van szükségük az alkalmazkodáshoz. De nem túl sok időre.
Lényeges, hogy az Egyesült Államok határozott határidőt szabjon a biztonsági garanciák megszüntetésére.
A tétlenek és kiváltságosok szubvencionálása Európának és Amerikának egyaránt rossz. A nyugati szövetségeseknek közel kell maradniuk egymáshoz, és továbbra is együtt kell működniük a közös érdekű kérdésekben. A kapcsolatnak azonban egyenlő felek közötti együttműködésnek kell lennie a mindannyiunk számára fontos kérdésekben.
Donald Trump korlátai nyilvánvalóak, de megérti Európát, annak függőségét az amerikai katonai jóléttől és pontosan tisztázta az ebből eredő költségeket a nemzet számára.
Joe Biden elnök azt várja, hogy az amerikaiak meghaljanak Európáért. Trump szerint az európaiaknak a saját országukért kellene meghalniuk. Egy komoly külpolitikai vita erről a kérdésről már régóta esedékes volt.
Forrás:
