Egyszer volt, hol nem volt... (Gyimóthy Gábor untigelégiája)

Na igen, egyszer volt. Elég régen volt, 1982-ben. És hogy hol? Franciaországban, Aix-en-Provence-ban. Pieryvel moziba mentünk. Az ottani, nagy, többtermes mozit Cézanne-nak hívták. Minek is nevezhették volna különben, hiszen a festő a városka büszkesége volt. Piery pedig a nyelviskolám szomszédságában lakott és barátnőként viszonyult hozzám. Emellett nagyon jó haver is volt, rengeteget tanultam tőle. Tulajdonképpen neki köszönhettem, hogy akkor (bizonyos mértékig) folyékonyan beszéltem franciául, nem csak az igéket tudtam ragozni mindenféle igeidőben, amit az iskolában tanul az ember (és utána annak aztán a 80 százalékát soha életében nem használja, akkor sem, amikor már nagyon jól beszéli a nyelvet). Sajnos ez a „bizonyos mértékig folyékony” azóta elmúlt, közel fél évszázad alatt, szinte teljesen megszilárdult, folyékonyságról már szó sincs...

Az egyik moziteremben egy jugoszláv filmet adtak, aminek az volt az érdekessége (ezért jutott a franciáknak eszébe, hogy jugoszláv filmet mutassanak be), hogy akkor már ott is erősen lazult az elvtársak uralma, és a film politikailag – akkor szenzációnak számítóan – szabados volt. Valami ilyen címe volt: „Apuka kiszálláson van”. Ezt mondták a gyereknek, mert a papát lecsukták valami eltúlzott politikai szabadosságáért. Vígjáték volt, de már nagyon nem emlékszem a történet folyamára. Miért írok róla akkor egyáltalán?

Volt a filmben egy jelenet, orosz bácsi ült a patak vagy a folyó partján, és gitáron játszott egy dalt, amiről azt hittem, hogy orosz népdal. Most is azt hiszem róla. Nagyon megtetszett a dallama és szerettem volna valahogy megjegyezni. A dallam-megjegyzés nálam rém könnyen megy, de aztán „nem találok rá”, ha fütyülni szeretném. Sajnos kottázni nem tudok, de ott helyben amúgy sem jegyezetelhettem volna. Csakhogy aztán még sok dallam jött a filmben, többek között Lehár arany és ezüst keringője, és azok tűzzel-vassal próbálták elűzni a fejemből az orosz népdallamocskát. Nem sikerült nekik! Viszont nekem kínszenvedés volt megvédeni a nótát minden kiűzési kísérlet ellen.

És ez még nem minden. Még heteket töltöttem Aix-en-Provence-ban, és utána még négy hétre Cannes-ba mentem egy másik franciaiskolába. Csak miután végre hazaértem Zürichbe október végén vagy november elején, tudtam a dallamot magnóra fütyülni. Sokáig nem tudtam  elkezdeni, de aztán – jónéhányszor a magnóhoz nyúlva – megrögződött bennem,  és noha nem csináltam hozzá szöveget, akkor tudtam elkezdeni, amikor csak akartam...

Egyszer aztán – jó későn – eszembe jutott, hogy kellene hozzá írnom valami kis szöveget, ne csak úgy fütyülgessem a vak világba szöveg nélkül. Gyorsan meg is csináltam. Ez volt tavaly augusztus elején. Íme:

MESE (untigelégia egy orosz népdal dallamára)    

Mint egykor a tündérmesében,

írást tett közzé a király,

hogy nagyon beteg lett a lánya

és úgyszólván mindene fáj.

Jöttek az orvosok csőstül, 

hogy enyhítsék a lány baját.

És hoztak egy híres, jó gyógyírt,

mely elűzi a nyavalyát.

Ám a nyavalya nem enyhült;

búslakodot a király.

Elzavart hát minden orvost

s ordított, hogy „Namegájjj!”

Ekkor tűnt föl egy legényke,

ki azt mondta, ő majd segít,

mert ő minden bajnak tudója,

ami királylányt betegít.

Beengedték hát a leányhoz,

hogy tegye meg, amit lehet.

Ám a király kint hallgatódzott

s hallotta, hogy lánya nevet.

Elmúlt a betegség végre,

de hol itt a józan arány?

Mert amint teljesen fölépült,

a legénnyel elment a lány...

Zollikerberg, 2025 VIII. 11.

A verset nem lehet túl jól énekelni a dallamra, mert van, amikor a sor első szótagját kell hangsúlyozni, van amikor a másodikat, különben nem jön ki a „lépés”... Nem baj, úgyis elfelejtettem az egészet! Hogy mennyire? Jellemző öregkori agyalágyulásomra, hogy idén, április elején – tehát röpke nyolc hónappal a vers megírása után – azon gondolkoztam, hogy ejnye, erre a kedves dallamra kellene végre egy szöveget csinálnom! Meg is írtam, és ez is meseszöveg lett: 

RABLÁNY MENTÉS A GÖRBEBÉRCI VÁRBÓL (balladal) 

A Görbebérc fölötti várban,

úgy hírlett, egy sárkány honolt,

mely évenként egyszer magának

a falvakból leányt rabolt.

...mely évente egyszer magának

a környékről nőket rabolt.

Oly rettegve szállt szájról szájra

e félelmet keltő mese,

hogy fölmenni abba a várba

száz éve nem mert senki se!

...hogy ember emlékezet óta

oda föl nem ment senki se!

Eljött egy legény messzi tájról

e rémes regének nyomán,

hogy utánanézzen, mi zajlik

a görbebérci vár fokán.

...hogy megnézze végre, mi zajlik

a lányrabló sárkány honán.

Átvágta hát magát az erdőn

s a Görbebérc bukkant elő,

de várat onnan ő nem látott,

azt rejtette még a tető.

...de várnak se híre, se hamva,

azt bújtatta még a tető.

Kegyetlen út volt még a csúcsig

az éles szikláknak során.

A legény attól félt, az ormot

meg se tudja mászni talán.

...A legény félt, hogy azt az ormot

nem is tudja megmászni tán.

Már számtalan sebéből vérzett,

míg végre a tetőre ért.

Miért is mászott föl, nem tudta,

hisz nem is fizették ezért...

...Miért is tette azt nem tudta,

hisz pénzt sem kapott mindezért...

A csúcson nagy csalódás érte,

mi várt rá, csupán kőhalom.

A vár már oly régen leomlott,

hogy azt én el se mondhatom...

...A vár már oly régen szétporladt,

mert az idő nagy hatalom...

A legény, lám nagyon elkésett,

véghez vinni bármit is szánt:

se sárkány, se vár, se leányzó,

nem menthetett meg egy leányt...

...se kastély se sárkány, se rabnő,

a legény nem menthetett lányt...

A tanulság e balladalból:

amit hiszel, arra vigyázz,

tájékozódjál előbb bőven,

és ne rögtön a hegyre mássz...!

...tájékozódj hát előbb bőven,

s csak aztán döntsd el, mit csinálsz...!

Zollikerberg, 2026 IV. 8.

Ma, amikor elhatároztam, hogy ehhez a meséhez kerítek egy kis bevezető szöveget, döbbentem rá, hogy nyolc hónappal előtte már csináltam verset a dallamocskához. Ennél a szövegnél is vigyázni kell, hogy a sorkezdeteken az első vagy a második szótagra essen a hangsúly. Hiába, nem vagyok profi szövegszerző! És mert a meséből nem tűnik ki a dallam – szégyenszemre még mindig nem tudok kottázni –, kénytelen vagyok a beéneklésemet mellékelni, azzal a hangommal, aminek hallatán – mint ahogy talán már írtam – a repedt fazék térden állva könyörög a receptért...!

S itt a repedt fazék térden állva könyörög a receptért...

De talán megtalálom még az 1982-ben magnóra fütyült dallamot...

Annyit azonban még hozzá kell fűznöm a dallamhoz – hátha ismeri valaki az eredetit –, hogy ha nagy különbségek lennének az eredeti dal és az én változatom között, az nem azt jelenti, hogy pocsék a hallásom, hanem azt hogy nem volt eléggé kiforrott a megjegyző-technikám.

Zollikerberg, 2026 VI. 29.