Európának vissza kell vágnia Amerikának – Macron és Scholz lazított a mosolyszüneten
–
Vukics Ferenc jegyzete
Pénteken a Hír TV-s műsor után feltettem a kérdést Nikolas Lamberterie francia újságírónak, hogy milyen is a viszony jelenleg Európa két nagyhatalma között, mert Emmanuel Macron és Olaf Scholz legutóbbi „kínos ebédje” nem sok jóval kecsegtető eseményeket hozhat el a számunkra. Bár a francia és a német diplomaták szerint a találkozó jól sikerült, a közös sajtómegjelenés elmaradása azonban másról árulkodik. A magyarul kiválóan beszélő Nikolas Lamberterie szerint az EU két gazdasági nagyhatalmának vezetője között olyan jeges a viszony, hogy már a sajtó előtt sem mernek együtt mutatkozni. A felvételeken az látható, hogy egy zavart Scholz és egy a feszültségeket leplezni akaró Macron vezetőktől szokatlanul „ügyetlenkedik” a kamerák előtt. A francia elnök és a német kancellár szerdán Párizsban tartott megbeszélést, de nem volt közös sajtótájékoztató a sajtó nyilvánossága előtt. Ez az esemény általában a kétoldalú találkozók után a legszárazabb rutinnak és a legalapvetőbb diplomáciai udvariasságnak számít. Berlin korábban bejelentette, hogy tartanak ilyen sajtómegjelenést. Akkor az Elysée-palota kizárta ezt.
Az elmúlt hetekben Scholz és Macron véleménye jelentősen különbözött az energiaválság leküzdésével, Európa védelmi impotenciájának felszámolásával és a Kínával folytatott kapcsolatok módjával kapcsolatban. A múlt héten ezek a feszültségek már a nyilvánosság előtt is érzékelhetőek voltak, amikor kiderült, hogy a franciaországi Fontainebleau városába tervezett francia-német kabinetülést januárra halasztották, mivel a közös nyilatkozat végső szövegével kapcsolatban jelentős nézeteltérések voltak.
A francia-német együttműködés az Európai Unió legfőbb motorja. Eddig ez az együttműködés arra az elvre épült, hogy a franciák biztosítják az EU katonai védelmének vezetését, a németek pedig a gazdasági folyamatok irányítását vállalják magukra. Az euro valójában csak a németeknek és a hollandoknak jó igazán, de a közös pénz nyújtotta előnyökből származó profitból a németek nagy pénzekkel támogatták a déli országokat és Franciaországot is.
A német ipart érintő nehézségek miatt azonban Berlin ezeket a pénzeket már nem akarja a korábbi módon megosztani a tagországokkal, hanem egy átfogó védelmi fejlesztést valósítana meg belőle, ugyanis a korábban korlátozott katonai képességekre kényszerített ország az EU katonai vezető hatalmává is válna. Ez viszont egyáltalán nem tetszik a franciáknak.
A képlet azonban nagyon összetett. Nincsenek tiszta határvonalak a szövetségesek között. A britek, a lengyelek, a franciák, a németek, az amerikaiak, a kínaiak és az oroszok viszonyrendszere jelenleg leginkább egy méhkashoz hasonlít. Jól érzékelhető, hogy mindenki éppen az „újra-pozicionálás állapotában” van. Minden apró jelre oda kell figyelnünk ebben a viszonyrendszerben, hogy a változásokat figyelemmel kövessük.
Olaf Scholz és Emmanuel Macron a nyilvános összeveszésük után azért találtak olyan témákat is, amiben egyetértettek. Mindketten úgy látják, hogy az Egyesült Államok tisztességtelen piaci magatartást tanúsít velük szemben. Mindkét vezető egyetért abban, hogy Európának valahogy vissza kell vágnia.
Scholz és Macron kereskedelmi megtorlást helyezett kilátásba amiatt, hogy az USA felrúg minden korábbi szabad versenyről szóló megállapodást. A két vezető egyetértett abban, hogy a közelmúltban meghozott, saját cégek támogatásáról szóló amerikai tervek piactorzító intézkedéseket jelentenek, amelyeknek az a legfőbb céljuk, hogy meggyőzzék a vállalatokat: termelésüket az Egyesült Államokba helyezzék át. Ezt a problémát pedig az Európai Uniónak meg kell oldania.
A The Wall Street Journal szerint az európai energiaválság egyik legnagyobb nyertese az amerikai gazdaság. A lap szerint miközben az energiaárak vad ingadozása az ipari termelés leépülésével fenyegeti Európát, Washington számos ösztönzőt hozott létre a gyártás támogatására. A gazdasági folyamatok pedig egyre inkább az Egyesült Államok kezére játszanak, különösen a vegyi anyagokat, az akkumulátorokat és más energiaigényes termékeket gyártó vállalatok számára. Az egekbe szökő gázárak miatt pedig egyre több Európai nagyvállalat dönt úgy, hogy az Egyesült Államokba helyezi át termelését. Példaként a Dán Pandora ékszergyártót és a Volkswagent említi, amelyek amerikai terjeszkedést terveznek. Közben a Tesla pedig szünetelteti Németországi beruházását.
A németek számára az is komoly probléma, hogy Scholz „igen, nem, hátha, talán, mégis, esetleg” politikája kezdi kifárasztani a szövetségeseket.
„bár Scholtz hangosan kiabál, ameddig ígéretekről van szó, ám tettei messze nem állnak összhangban szavaival. Németország a kezdetek kezdetétől viszolygott az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányok ügyétől, a konkrét felajánlások helyett inkább a kelet-európai szövetségesek által adományozott fegyverek pótlására tett ígéreteket – amelyekből aztán szintén nem sok valósult meg. Aztán – amerikai és brüsszeli nyomásra – nagy nehezen beleegyezett a német nehézfegyverek Kijevbe küldésébe, ám a tudatos időhúzás, a nem várt technikai és jogi problémák miatt erre annyira nyögvenyelősen került sor, hogy a Panzerhaubitzék Ukrajnába érkezése a szó szoros értelmében meglepetés volt az ukránok számára.”
Németország elképesztően függ az orosz energiahordozóktól, a Scholtz-kabinet ebben a kérdésben is jól láthatóan csak a jelentős külső nyomás miatt engedett. A „megfelelési kényszer” miatt Németország megkockáztatta a gazdasági összeomlást és kockára tette a társadalmi stabilitást, és úgy vágta el magát saját energetikai alapjaitól, hogy közben sem ideje, sem lehetősége nem volt még pótolni az olcsó orosz energiaforrásokat.
Révész szemléletesen írja le a német vezető viselkedését:
„A kancellár hol az asztalt csapkodva, hol kényszeredett mosollyal arcán kommunikálja: a szankciók mindenek felett! Majd kiskapukat keresve próbált minél több orosz földgázhoz jutni, pokoli vidám perceket szerezve ezzel Putyinnak, és rendkívül kellemetleneket saját magának. A folyamatos hezitálás, a magyarázkodás és a vészesen közelítő gazdasági összeomlás miatti aggódás Németországot a remény helyett már a bizonytalanság szimbólumává tette, azt a képet festve magáról, hogy vezetés helyett inkább jókora késéssel kullog a többi EU-s ország után. Scholtz viselkedése mögött persze kőkemény logikai érvek állnak, a gond csak az, hogy ezeket megtartja magának: a felszínen csak annyi látszik, hogy folyamatosan mást mond, mint amit tesz, és mást tesz, mint amit tennie kellene. Nem véletlen, hogy Németország, mint Európa új vezető hatalmának képe villámgyorsan halványodni kezdett, nem csak magát, de az egész nyugati szövetséget gyengítve ezzel.”
Korábban már írtunk arról, hogy
az USA nagy valószínűséggel a lengyeleknek ígérhette oda Németország elképzelt jövőbeli pozícióit. Az, hogy lengyel tábornok vezeti az ukrán katonákat kiképző Hervé Bléjean francia altábornagy által irányított EU misszió műveleti részét, az számomra ennek az „eltolódásnak a jele”.
Piotr Trytek lengyel tábornokot feladata az lesz, hogy az ukrán haderő parancsnoki állományának több mint 15 ezer különböző rangú tagját készítse fel az oroszok elleni harcra, akik ezt követően 150-200 ezer új ukrán katona vezetését látják majd el. A műveleti parancsnokságok Lengyelországban és Németországban jönnek létre; utóbbiban szintén lengyel tábornok vezetése alatt, a kiképzés nagy részét pedig az ismertetett tervek szerint Lengyelországban valósítják meg.
Közben az is kiderült, hogy a Westinghouse Electric amerikai vállalat építi Lengyelország első atomerőművét. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a bejelentés során megköszönte az amerikai félnek az együttműködést. A 2020-ban jóváhagyott lengyel atomenergetikai kormányprogram szerint Lengyelország 2043-ig hat atomreaktort tervez építeni. „Az Egyesült Államok partnersége ebben a projektben mindannyiunk számára előnyös: kezelni tudjuk az éghajlati válságot, erősíthetjük Európa energiabiztonságát és elmélyíthetjük az Egyesült Államok és Lengyelország közötti stratégiai kapcsolatot” – reagált Kamala Harris alelnök a Twitteren a bejelentésre. A projekt több ezer amerikai munkahelyet teremt Amerikában és Európában is.
Berlin politikája „sarokba van szorítva”. Körülbelül ugyanezt érezhette Frank-Walter Steinmeier ukrajnai látogatása során, amikor egy légiriadó miatt egy csernyihiv megyei bunkerben töltött több órát. A német államfő szerint nemcsak Ukrajnára, de Németországra is nehéz évek várnak, és „mindenkinek meg kell tanulni szerényebben élni”, jelentette ki a német államfő pénteken Berlinben. Frank-Walter Steinmeier szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt
az újraegyesítés óta a legmélyebb válság vár a németekre. Németország „ellenszélbe” került, és „valószínűleg nem tudjuk ugyanolyan ütemben folytatni országunk sikertörténetét, mint az elmúlt három évtizedben”.
„Mindenkire nehézségek, korlátozások várnak, és a legtöbben már meg is érzik a válságot” – tette hozzá, kiemelve, hogy a németeknek újra meg kell tanulniuk szerényen élni. Ez ugyan „gúnyolódásnak hangozhat azok fülében, akik már most is a megélhetésért küzdenek", de az állam nem hagyja magára a segítségre szorulókat – ígérte a szövetségi elnök, rámutatva: „egyetlen európai állam sem tud annyit tenni polgáraiért, mint hazánk". Azonban még a német állam sem tud átvállalni minden terhet, de nincs is erre szükség, mert a válság a társadalom azon széles és erős rétegeit is érinti, amelyekben az emberek „a hátszél évei alatt jólétet és biztonságot teremtettek maguknak, és így egzisztenciális nehézségek nélkül is tudják csökkenteni kiadásaikat".
Frank-Walter Steinmeier hiszi, hogy az öntudatos és a válságokkal szemben ellenálló, erős polgárokra épülő demokratikus berendezkedést is meg kell erősíteni, hiszen „a demokrácia is a kritikus infrastruktúra része". Csak összetartó, egymást tisztelő és ésszerű megoldásokra törekvő emberek közösségével lehet ellenállni „a populizmus mérgének" és a társadalom megosztására törő erőknek – mondta Frank-Walter Steinmmeier.
Beszédét a következő másfél évtizedre kitűzött célokkal zárva kiemelte:
„azt akarjuk, hogy két év múlva elmondhassuk, hogy gazdaságilag túl vagyunk a nehezén, és öt év múlva elmondhassuk, hogy Ukrajna megerősítette szuverenitását, és Európában máshol sem kell újabb háborútól tartanunk".
„Azt is akarjuk, hogy tíz év múlva elmondhassuk, hogy egyben tartottuk a társadalmat, segítettük a gyengébbeket, és a többség megőrizte hitét a demokráciában, tizenöt év múlva pedig azt mondhassuk, hogy a háborúk és válságok ellenére biztosítottuk, hogy a jövő nemzedékei is jól élhessenek ezen a bolygón" – mondta pénteken a német államfő.
A magyar miniszterelnök szerint Magyarország és Németország természetes szövetségesek és ennek a jövőben is így kell maradnia.
Ebben a nagyon bonyolult viszonyrendszerben politikai bravúrokra lesz szükség, hogy Magyarország megtalálja a helyét, és Németország esetleges összeomlása ne okozza a magyar társadalom súlyos válságát.
