Ez nem a III. világháború: ez a terror háborúja (Pepe Escobar jegyzete)

Eredeti cikk:

This Ain't No World War III: This Is A War Of Terror, Pepe Escobar,

September 18, 2024

Schiller Mária küldeménye

Oroszország pedig egzisztenciális háborút vív az anyaország fennmaradásáért – amit évszázadokon keresztül többször is megtett.

Először volt az akció: Putyin elnök – higgadtan, nyugodtan, összeszedetten – arra figyelmeztet, hogy minden Oroszország elleni támadás a NATO nagy hatótávolságú rakétáival háborús cselekmény lesz.

Aztán jött a reakció: A NATO patkányok visszabújnak a csatornába – sietve. Egyelőre.

Mindez a kurszki bukás közvetlen következménye volt. Egy kétségbeesett szerencsejáték. De a dolgok állása az ukrajnai proxy-háborúban a NATO számára is kétségbeejtő volt. Egészen addig, amíg kristálytisztán ki nem derült, hogy az egész alapvetően nem helyrehozható.

Tehát két lehetőség maradt.

Ukrajna feltétel nélküli megadása, Oroszország feltételei szerint, ami egyenlő a NATO teljes megalázásával.

Az amerikai – de nem az angol – uralkodó osztályok, úgy tűnik, regisztrálták Putyin üzenetének lényegét: ha a NATO háborúba kerül Oroszországgal, „akkor a konfliktus lényegének megváltozását szem előtt tartva megfelelő döntéseket hozunk a ránk leselkedő fenyegetésekre válaszul”.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes vészjóslóan pontosabban fogalmazott:

„A döntés megszületett, a carte blanche és minden engedményt megadtak [Kijevnek], így mi [Oroszország] mindenre készen állunk. És olyan módon fogunk reagálni, ami nem lesz szép”.

A NATO de facto háborúban áll Oroszországgal

Gyakorlatilag a NATO már most is háborúban áll Oroszországgal: megállás nélküli felderítő repülések, nagy pontosságú csapások a krími repülőterekre, a Fekete-tengeri Flotta Szevasztopolból való áthelyezésére kényszerítése – ez csak néhány példa. Azzal, hogy Putyin (helyesen: Zelenszkij – a Szerk) „engedélyt” kapott arra, hogy akár 500 km mélyen Oroszországban csapást mérjen, és Kijev már több célpontot tartalmazó listát is benyújtott „jóváhagyásra”, egyértelműen kimondta a nyilvánvalót.

Oroszország egzisztenciális háborút vív az anyaország fennmaradásáért – amit évszázadokon keresztül többször is megtett.

A Szovjetunió 27 milliónyi emberveszteséget szenvedett, és erősebben került ki a második világháborúból, mint valaha. Az akaraterőnek ez a demonstrációja önmagában is halálra rémíti a kollektív Nyugatot.

Szergej Lavrov külügyminiszter – akinek taoista türelme úgy tűnik, kimerül – az angol irodalomból merítve színesíti a Nagy Képet:

„George Orwellnek gazdag fantáziája és történelmi előrelátása volt. De még ő sem tudta elképzelni, hogyan fog kinézni egy totalitárius állam. Leírta annak néhány körvonalát, de nem tudott behatolni a totalitarizmus mélységeibe, amelyet ma a 'szabályokon alapuló rend' keretein belül látunk. Nincs mit hozzátennem. A jelenlegi washingtoni vezetők, akik elnyomnak minden ellenvéleményt, 'túlszárnyalták' őt. Ez a totalitarizmus a legtisztább formában.”

Lavrov azzal zárta mondandóját, hogy „történelmileg el vannak ítélve”.

Mégsem igazán van merszük kiprovokálni a harmadik világháborút. A gyávák csak a terrorháborúhoz folyamodhatnak.

Íme néhány példa.

Az SVR – az orosz külügyi hírszerzés – felfedezett egy kijevi összeesküvést, amelynek célja egy orosz rakétatámadás volt egy Kijev által ellenőrzött területen lévő kórház vagy óvoda ellen. A célok között szerepel az AFU – összeomlott – moráljának emelése; az Orosz Föderáción belüli mélységi rakétacsapások korlátozásának teljes megszüntetésének igazolása; és a Globális Dél támogatásának megszerzése – amely túlnyomórészt megérti, hogy Oroszország mit csinál Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan, ha ez a masszív hamis zászló beválik, a Hegemon arra használná fel, hogy „növelje a nyomást” (Hogyan? Torkaszakadtából kiabálva?) Iránra és a KNDK-ra, amelyek rakétái valószínűleg a vérengzés elkövetői lennének.

Bármennyire is erőltetettnek tűnik ez a Maximum Stupidistan szintjén, figyelembe véve a Washingtontól és Londontól Kijevig terjedő Mély Dementiát, lehetséges marad, mivel a NATO de facto megtartja a stratégiai kezdeményezést ebben a háborúban. Oroszország a maga részéről passzív marad. A NATO az, amelyik kiválasztja a kulcsfontosságú, válogatott csapások módszerét, helyét és idejét.

A terrorháború másik klasszikus példája, hogy a dzsihádista szervezet és az al-Kaida szíriai mellékága, a Hayat Tahrir al-Sham 75 drónt kapott Kijevtől, cserébe azért az ígéretért, hogy egy rakás tapasztalt harcost küld a posztszovjet térségből a Donbasszba.

Semmi újdonság a terrorizmus frontján:

Kirill Budanov ukrán kémfőnök – akit Nyugaton egyfajta ukrán James Bondként ünnepelnek – folyamatosan szoros kapcsolatban áll az idlíbi dzsihádistákkal, amint arról az Al-Watan című szíriai újság beszámolt.

Felkészülés a Barbarossa-művelet remixére

Ezzel párhuzamosan Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes – az a ruszofób/szinofób, aki az első Obama-kormányzat idején kitalálta a „pivot to China”-t – magas rangú EU- és NATO-bürokratákat tájékoztatott az új birodalom által összefogott gonosz tengelyének katonai együttműködéséről: Oroszország–Kína–Irán.

Campbell főként arra összpontosított, hogy Moszkva fejlett tengeralattjáró-, rakéta- és lopakodási know-how-val segíti Pekinget, cserébe kínai szállításokért.

Nyilvánvaló, hogy a zombi mögött álló kombó, aki még a fagylaltnyalás módját sem tudja kitalálni, nincs tisztában az Oroszország–Kína–Irán stratégiai partnerségek összefonódó katonai együttműködésével. Az ezer vak, mint a denevér, a kombó úgy értelmezi, hogy Oroszország az eddig szigorúan őrzött katonai know-how megosztása Kínával „a növekvő vakmerőség jele”. A tudatlanság és pánik keveréke mögött az az igazán aggasztó, hogy semmi sem származik attól a zombitól, aki még egy fagylaltot sem tud lenyalni. Ez a „Biden-kombó” az, amely valójában keményen dolgozik azon, hogy előre meghatározza az ukrajnai proxyháború pályáját 2025 januárján túl – függetlenül attól, hogy kit választanak meg a Fehér Házba.

A terrorizmus elleni háborúnak kell lennie az általános paradigmának – miközben folytatódnak az Oroszország elleni valódi háború előkészületei, a NATO saját belső tanácskozásai szerint 2030-ig. Úgy vélik, hogy ekkor lesz erejük teljében ahhoz, hogy az 1941-es Barbarossa hadművelet újrakevert változatát előremozdítsák.

Ezek a bohócok veleszületetten képtelenek megérteni, hogy Putyin nem blöfföl. Ha nem marad más lehetőség, Oroszország (dőlt betűvel szedve) atomcsapást fog végrehajtani. Jelen állás szerint Putyin és a Biztonsági Tanács – Medvegyev gyújtó hangú retorikája ellenére – mélyen benne van abban a nehéz feladatban, hogy csapásról csapásra elnyelje az Armageddon megakadályozását. Ehhez határtalan taoista türelemre van szükség – amiben Putyin, Lavrov és Patrusev is osztozik –, párosulva azzal a ténnyel, hogy Putyin japán gót játszik, sokkal többet, mint sakkot, és félelmetes taktikus. Putyin úgy olvassa a NATO őrült játékkönyvét, mintha az egy gyerekeknek szóló mesekönyv lenne (ami valójában az is). Abban a sorsdöntő pillanatban, amikor Oroszország számára az egész spektrumban maximális hasznot hoz, Putyin elrendeli például a kijevi kígyó szükséges lefejezését. A non-stop zajló, zajos vita arról, hogy Oroszország atomfegyvereket vet be, lényegében azon múlik, hogy a Kreml hogyan tekint majd egzisztenciális fenyegetésnek egy NATO rakétatámadást.

A neokonok és a zio-konzervatívok, valamint a NATO vazallusai – elméletileg – vágyhatnak egy nukleáris háborúra, mert ez valójában tömeges elnéptelenedést eredményezne. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a WEF/Davos banda az emberi népesség globális csökkentését akarja és hirdeti, méghozzá óriási, 85%-os mértékben. Ennek egyetlen útja természetesen az atomháború.

De a valóság ennél sokkal prózaibb.

A gyáva neokonok és cio-konok – a tel-avivi talmudi népirtók példáját tükrözve – legfeljebb az atomháború fenyegetésével akarják megfélemlíteni különösen az orosz-kínai stratégiai partnerséget. Ezzel szemben Putyin, Xi és a globális többség kiválasztott vezetői, mint például a malajziai Anwar, továbbra is intelligenciát, integritást, türelmet, előrelátást és emberséget tanúsítanak.

A kollektív Nyugat és annak megdöbbentően középszerű politikai és bankár elitje számára mindig a pénzről és a profitról szól. Nos, ez is drasztikusan megváltozhat október 22-én Kazanyban, a BRICS-csúcstalálkozón – amikor is jelentős lépéseket kell bejelenteni az egyoldalúság utáni világ felépítése felé.

A moszkvai beszédtéma

Moszkvában mindenhol tombol a vita arról, hogyan lehetne véget vetni az ukrajnai proxyháborúnak.

Putyin taoista türelmét hevesen kritizálják – nem feltétlenül a keményvonalas geopolitikát belülről ismerő, tájékozott megfigyelők. Nem értik, hogy Washington soha nem fogja elfogadni a kulcsfontosságú orosz követeléseket. Ezzel párhuzamosan, amikor Ukrajna teljes nácitlanításáról van szó, Moszkva végül nem elégszik meg egy egyszerű „baráti” kijevi rezsimmel.

Úgy tűnik, konszenzus van abban, hogy a kollektív Nyugat semmiképpen sem fogja elismerni Oroszország szuverenitását a Krím, valamint mindazt, amit a novoroszországi csatatereken meghódított.

Végül is az elsődleges bizonyíték az, hogy az orosz tárgyalási terv minden árnyalatáról Putyin fog dönteni. És ez folyamatosan változik. Amit júniusban, annak a szánalmas svájci békecsúcsnak az előestéjén – meglehetősen nagyvonalúan – javasolt, az Kurszk után már nincs az asztalon. Minden azon múlik, hogy mi történik a harctéren.

Ha – inkább ha – összeomlik az ukrán front, akkor Moszkva körül a futó vicc lesz érvényben: „Péter [a Nagy] és Katalin [a Nagy] várnak”. Nos, már nem fognak várni, mert ezek voltak azok a Nagyok, akik történetesen de facto Oroszországhoz csatolták a mai Kelet- és Dél-Ukrajnát.

És ez meg fogja pecsételni a NATO kozmikus megaláztatását. Ezért a B-terv állandósulása: nem a harmadik világháború, hanem egy könyörtelen Terrorháború.