FAÖLELŐ (Deli Mihály verse)
- dombi52
- 5 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás
Mit érez a Fa, amikor vihar gyötri?
És mit érez, amikor madár röppen az ágára?
És mit, amikor fűrészelik?
Mit tavasszal, amikor nyújtózkodik, gyarapszik?
Mit nyár közepén, csendes délután?
Mit síró-nevető langyos esőben?
Mit szerelmes téli álmában?
Mi mást, mint Te, meg én?!
Hová futnánk?
Hová nélküle?
Megvár? Vagy moccanatlan útja van?
Nem több és nem kevesebb ő sem
Épp, mint mi
Minden fa a helyén van
A fáknak helyük van
Futhatunk bármerre
Nincs menekvés: vissza!
Mit érez egy fa, ha megöleljük?
Mint én téged / Te meg engem
Mindenkinek helye van
A mozgás: muzsika
A szél, mint az angyalok
Nap csókol, Tél rejteget
pajzán Tavasz, bölcs Ősz furakszik közénk
Összefűznek, nem engednek
Lombjai szoknyát borítanak ránk
Kacér nászunk felett levélpihéi erotikusan megrebbennek
Messze futunk és mindig vissza!
Együtt táncolunk
Dobol-dübörög köröttünk a föld
Mindenkinek helye van
Bárki, bárhol: az ölelésben mindenki ugyanaz
Te, meg én, meg a Fa
Ezt mondaná Ő is, ha beszélni tudna
