Fuksz Sándor: Béke és háború, szabadság vagy halál? – 1848/49 időszerű tanulsága
E szélső(séges) lehetőségek között kell néha választani a nemzeteknek, és még szerencsések, ha tehetik, mert legtöbbször csak sodródnak és kényszerülnek valamelyik útra.
A napjainkban felparázslott „harcolni(?) – nem harcolni(?)i” vita időszerűvé tette a kérdést és felvetette szabadságharcaink tanulságait is: az emberi áldozatok árán szerzett szabadság vagy a bölcs kompromisszumokkal kialkudott béke fontosabb az egyén és egy közösség számára?
Közeledvén október huszonharmadikához óhatatlanul november negyedikére is gondol az ember, ahogyan március tizenötödike után augusztus tizenharmadika is eszünkbe jut.
A felemelő, lelket szabadító pillanatok után bizony meg kellett élnünk, el kellett szenvednünk a megtorlás kegyetlenségét is.
Akkor ne is vágyjunk a szabadságra, ha néhány óra után a szenvedések éveivel kell fizetnünk? – kérdezhetjük a jövőre gondolva.
Érvek és ellenérvek tolulnak egymásra, a történelem példával szolgál mindenre ‒ és az ellenkezőjére is, mitévő legyen az ember (társadalom), ha helyt akar állni a világ tengerének viharában?
Talán véletlen, talán nem, hogy a napokban került újra szóba az egyik közösségi oldalon a Görgei-kérdés, amely már bő másfél század óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt. A szabadság és az érte ontott véráldozat árának megítélése ütközik tudományos és civil körökben – máig eldöntetlenül. Mert a világosi fegyverletételt Görgei Artúr egyik legésszerűbb döntéseként értékelő „védelmezők” éppen a megmentett életekkel védik a fővezér lépését az őt árulónak (vagy legalábbis bűnösnek) minősítőkkel szemben.
Ha számomra van tanulsága a Görgei-történetnek, az az, hogy egy (honvédő) háborúba sodródott ország akkor viselkedik helyesen, ha mindent megtesz a szabadsága megőrzéséért (egyébként miért tartana fenn hadsereget) és igyekszik olyan helyzetet teremteni vagy kihasználni, ahol még a népe érdekében elfogadható békét képes kötni. Hogy ez a pillanat vagy lehetőség eljön-e, az a politikusok és hadvezérek tehetségén (is) múlik. A lehetőség elszalasztása viszont megbocsáthatatlan, nagy bűn.
A szomszédunkban folyó háború elemzése kívül esik lehetőségeimen, csak az 1848/49-es szabadságharc eseményeiből hoznék ide egy tapasztalatot:
Amikor 1849. április végén a honvédsereg szinte minden téren felülkerekedett az osztrákokon, az alkalmas pillanatot ki kellett volna használni a békekötésre. Ehhez még lehetett volna „javítani a feltételeket”, akár egy megsemmisítő győzelemmel vagy Bécs elfoglalásával, mert erre még akkor meg voltak a katonai feltételek. De két hónap múlva már minden megváltozott; a császári sereg rendezte sorait és az oroszok is elözönlötték az országot… Görgei a saját kelepcéjébe szorult, nem hagyott magának csak egy menekülést: a cári tábornokokkal való alkudozást. Lett volna még egy lehetősége, hogy lemond fővezéri megbízatásáról, de ehhez egy más jellem és katonai kötelességtudat kellett volna.
(A szerző arcképének forrása: „ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva…”)
Comments