VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Gyimóthy Gábor a műfordítás különös nyelvi világáról

MŰFORDÍTÁS


Mielőtt belekezdenék az eszme futtatásába, belebotlom ebbe a szóba: mű. Két, bosszantóan különböző értelme van. Műbőr, műszőrme, művirág, műselyem, műhús, műfölháborodás, műkincs. Hoplá! E fölsorolásban az utolsó szó akkora kakukktojás, hogy bele se fér a fészekbe. Ez már csak egy másik fölsorolásba lenne sorakoztatható: műremek, műugrás, műkorcsolya, műemlék, műalkotás, műlesiklás, stb. A két különböző jelentés teljesen egyértelmű. A mű az első esetben nem valódit jelent, a másodikban művit, művészit és egyúttal nagyon is valódit. Ennek a kétértelműségnek a műanyagok itták meg a levét, amelynek – és annak, hogy a második világháborúban indult a „virágzásuk” – köszönhetik, hogy még ma is „nem valódi” anyagokként tudatosulnak az agyakban. Rendben van, a műbőr nem valódi és műanyagból van, de maga a műanyag nagyon is valódi, sőt sokkal valódibb a természetes anyagoknál, hiszen csodás terméke az emberi technikának. Mellesleg a mai élet a műanyagok nélkül ugyanolyan elképzelhetetlen lenne, mint elektrónika nélkül. Más lapra tartozik újabbkori rossz hírük, ugyanis, hogy beszennyezik a világot. Megsúgom, nem a műanyagok szennyezik be a világot, hanem akik elhajigálják a műanyag holmit.

A műfordítás egyértelműen valódi fordítás és nem egyszerű dolog. Hogy mennyire nem az, az Karinthy Frigyes Műfordítás című humoros írásából derül ki a leginkább. A történetben egy Ady-vers négy sorát fordítja le valaki németre. Aztán valaki, akinek megtetszik a német vers és nem tudja, hogy az már fordítás, lefordítja magyarra. Az a vers is megtetszik valakinek, tehát németre fordítja, amit aztán valaki megint magyarra fordít. A vers természetesen, a negyedik fordítás után már egyáltalán nem hasonlít az eredetire és Karinthy a fordítások közötti, nagyon szórakoztató szövegben elmagyarázza, hogy az egyes fordítók, mit, miért értettek félre és miért lett a vers, fordításról fordításra, egyre mulatságosabb. Ezt az írást már gyerekkoromban nagyon élveztem, pedig akkor a német változatokból még semmit nem értettem meg.

Miből áll a vers? Betűkből, szavakból, sorokból, versszakokból, tartalomból. A soroknak szótagszámuk van, ütemük van és a végződéseik valahol más sorok végződéseivel rímelnek. Olyan versek már régebben is voltak, amelyeknek tartalmuk ugyan volt, de értelmük nem sok. Ez – szerintem – nem baj, ha a vers különben jól hangzik (An-dan-tí-nó,szó-ra-ka-tínó, szó-raka-tiki-taka, baka-rak tan-tusz – isteni!), de újabban divatba jöttek olyan versek is, amelyeknek se ütemük se rímük nincs. Hogy ezeket miért szokás verseknek nevezni, azt nem tudom, hiszen a vers összes kelléke hiányzik belőlük. Ez olyasmi, mint az a töltött káposzta, amiből nem csak a káposzta hiányzik, hanem a töltelék is... De ez már más lapra tartozik.

Tehát előttünk van egy vers, amit le kellene, vagy le szeretnénk fordítani. Az ember az esetek nagy részében idegennyelvű verset próbál a saját anyanyelvére fordítani. Az első feltétel, hogy megértjük a verset. Teljesen megértjük. Nem csak a szavakat, nem csak a mondatokat, hanem lehetőleg azt is, ami a sorok között van, azaz megértjük a versből kiolvasható összes hangulatot is. Ehhez már elég jó nyelvtudás kell, de az emberi agy – érdekes módon – már viszonylag gyenge nyelvtudás esetén is, aránylag jól bele tud fészkelődni az idegen nyelv lelkületébe, szellemébe.

Lefordíthatjuk a verset egészen pontosan anélkül is, hogy törődnénk a vers formájával, vagyis az ütemével, a rímrendszerével, vagy a sorok szótagszámával. Ez a nyers-fordítás. Nagyon jó dolog, hiszen így ketten fordíthatnak le egy verset, a lehető legnagyobb pontossággal. Az egyik megérti az idegennyelvű verset és elkészíti a pontos nyersfordítását. A másiknak szót sem kell értenie a nyelvből, amelyen a verset írták, csak az ütemét kell ismernie, a sorok szótagszámát és a rímrendszert. Ezzel a nyersfordításból gyönyörű verset kerekíthet.

Ámde rendszerint magunk szeretnénk a költemény más nyelvre való átültetését elintézni, az idegen nyelvet nálunk jobban értő – vagy azt egyáltalán megértő – „dajka” nélkül, mégpedig „szőröstül-bőröstül”, mindenével együtt. Maradjon meg a formája és a tartalma úgy, ahogy azt megalkotója elképzelte és megírta, és szólaljon meg a vers a másik nyelven ütemével, rímeivel, mondanivalójával, hangulatával lehetőleg pontosan úgy, ahogy azt az eredeti nyelvén tette.

Lehetőleg. – Itt a bökkenő! A költő azt ír, amit akar, és ha a verse már előttünk hever, akkor már le is írta, amit akart. A fordítót viszont ezer béklyó, helyesebben a nyelvének a lehetőségei kötik, ha az eredeti versnek tényleg mindenét pontosan szeretné tündököltetni. Enyhe túlzással a helyzet hasonló ahhoz, mint amikor irigyelve látunk fölröppenni egy madarat és a karjaink „tátogatásával” mi is szeretnénk elhagyni a talajt. A jó műfordítás olyan, mint amikor karunk csapkodásával sikerül egy kicsit elhagyni a földet. Vagy túlzottan zord lenne ez a hasonlat? Na jó, akkor tegyük föl, hogy valakinek olyan jól sikerül a fordítás, hogy az, aki megnézi a két verset és mindkettőt egyformán jól érti, de egyiket sem ismeri, nem tudja megállapítani, melyik az eredeti és melyik a fordítás. Ilyen is van! Hát ez nem olyan teljesítmény-e a fordító részéről, mint amikor sikerül valakinek csupán kecses karlengetéssel egy egészen kicsit fölszállni a földről?

A valós helyzet azonban nagyon gyakran az lesz, hogy itt-ott meg kell nyirbálnunk fordítói becsvágyunk szárnyait. Vagy a tartalomból kopik ki valamicske (szép, ha csak -cske), vagy az azonos ütemről kell lemondanunk, vagy túl szigorú az eredetinek a rímrendszere és ott kell csalnunk egy kicsit, vagy a hangulata nem jön át egészen. Rossz esetben a fordítás mindenütt egyszerre sántít. De hát emberek vagyunk és nem sikerül mindegyikünknek karcsapkodással az égbe szállni.

Persze a nyelvtől, azaz a nyelvektől is függenek a fordítósdi játék lehetőségei és határai. Nem mindegy, hogy milyen nyelvről és az se, hogy milyen nyelvre fordítunk. Azt szokták mondani, hogy magyarra mindent, magyarról más nyelvre viszont alig lehet lefordítani bármit is. Ez egyszerűen nem igaz! Világos, hogy vannak dolgok, amit magyarul lehet mondani, más nyelven meg nem, de más nyelvekben is van untig elég sok minden, amit viszont magyarul nem lehet mondani. Hogy csodálatos fordításaink vannak a legkülönbözőbb idegen nyelvekből? Jók a fordítóink! Hogy alig van valami magyarról idegenre fordítva? Miután nyilvánvaló, hogy anyanyelvre lehet a legsikeresebben fordítani, ki az a külföldi idegennyelvű, aki megtanul eléggé magyarul ahhoz, hogy magyar verseket fordítson? Kit érdekel külföldön a magyar vers? Ki az aki eljut odáig a magyar nyelvtudásában, hogy élvezni tudjon egy magyar verset? Míg mi tudjuk, hogy a különböző, külföldi kultúrákból sokat tanulhatunk, addig eszébe jut valakinek külföldön, hogy esetleg van magyar kultúra is és hogy abból ő rengeteget tanulhatna? A franciákat az önimádatuk és beképzeltségük szinte az elájulásig tudja elragadtatni. Az angolnyelvűek többsége valószínűleg döbbenten esne gondolkozóba, ha valaki azt mondaná neki, hogy van más nyelv is a világon, és azon – úgy, ahogy – még beszélni is lehet. A németek meg egyenesen „A Költők és Gondolkodók Nyelvének” nevezik a saját nyelvüket. Mi ezeket a kultúrákat és a nyelveiket nem lebecsüljük, hanem csodáljuk (sajnos gyakran elfogult túlzással), tanuljuk, tanulmányozzuk és élvezettel veszünk át belőlük mindent, amit csak lehet. Hogy a fenébe’ ne lennének jó fordításaink?! Hogy aztán emiatt hajlamosak vagyunk a saját kultúránkat erősen lebecsülni, az más lapra tartozik – vagy mégiscsak erre a lapra?

Néhány napja hallottam Petőfi-verseket kínaiul elhangzani. Kínai lány olvasta föl a verseket (https://youtu.be/HLW4DYcui8k), tehát feltehető, hogy hangzásra teljesen hitelesek voltak. De rímeket képtelen voltam kihallani belőlük. Lehet egyáltalán rímelő verseket írni kínaiul? Vagy a nyelvük szelleme olyan távoli, hogy a költőiknek eszébe sem jut rímelő, ütemes verset írni? Nem tudom, mert kínaiul nagyon nem tudok. De az utóbbit tartom valószínűnek, hiszen évezredek óta bajlódnak 50 000 írásjellel és nem jut eszükbe áttérni betűk írására, ami pedig biztosan száz betűnél jóval kevesebb jelrendszert jelentene. Ki se kellene találni, csak átvenni. Azt mondják, azért nem tudnak ilyesmire áttérni, mert sok nyelvet beszélnek Kínában és csak a képjelekből álló – és nem hangokat jelölő – írás az, amit egységesen megértenek. Hát nem lenne egyszerűbb 30-40 betűjellel írni és idegen nyelvként megtanulni a legelterjedtebb kínai nyelvet, mint mindenkinek megtanulni, fejben tartani, tehát nem elfelejteni 5-6000 őrült bonyolult jelet? Na persze a késsel, villával való evést sem kellene kitalálni, csak átvenni és akkor nem kellene mindenkinek (aki enni akar) pálcika-zsonglőrré képeznie magát.

De ez aztán már tényleg egészen más lapra tartozik...

Nem régen megkértek rá, hogy ha van kedvem, fordítsak le néhány dalszöveget magyarra. Tulajdonképpen nem is dalszövegekről volt szó, hanem versekről, amelyeket Széchényi Imre megzenésített, illetve dalszövegeknek nevezett ki. Volt kedvem és nekiálltam a német, francia és olasz nyelvű verseknek. Életemben először fordult elő, hogy szándékosan fordítottam – akár tetszett a vers, akár nem – és nem csak szórakozásból, úgy mint amikor valaki keresztrejtvényt fejt. Szerencsémre nem volt feltétel, hogy a fordítások ne csak olyan tökéletesek legyenek, mint ami tőlem kitelik, hanem énekelhetők is a már létező dallamokra.

Eljátszadozhattam a különböző lehetőségekkel. Néha sikerült megtartottam az ütemet is és a rímeket is, ami azonban – bármilyen furcsa – nem jelenti azt, hogy attól a fordítás énekelhető is lesz az eredeti versre írt dallammal. Néha csaltam, azaz – mondjuk – egy négysoros versszak esetén, amelyben egymással az első és harmadik és a második és negyedik sor rímelt (minek mondják ezt, átkaroló rímnek?),[1] csak a második és negyedik sor rímét tartottam meg, hogy így szöveghűbben ragaszkodhassak a tartalom megtartásához. Az is előfordult, hogy a fordítást az eredeti versnél „versebbé” tettem szigorúbb rímekkel, határozottabb ütemmel. Nem tudom, szabad-e ilyesmit csinálni. Néha azt is megtettem – és arról se tudom, hogy szabad-e – hogy növeltem, vagy csökkentettem a sorok szótagszámát, amitől persze megváltozott az ütem, de a vers – szerintem – jó maradt, vagy esetleg jobb lett.

Érdekes, hogy mekkora különbségek keletkezhetnek a fordításokban, ha ugyanazt a verset többen is lefordítják. Több mint negyven évvel ezelőtt fordítottam le Wilhelm Busch Max und Moritz című történetét. El sem tudtam képzelni, hogy azt másképpen is le lehet fordítani, mint ahogy azt én csináltam. Hiszen mindig az egymásután következő két-két sor rímel és rövid, egyértelmű sorokat csak egyértelműen lehet fordítani. Megtudtam, hogy ezt a képes történetet előttem már hárman magyarra fordították. A fordításomat szerettem volna kétnyelvűen kiadatni, de féltem attól hogy a szövegem nagyon hasonlít az előző fordításokra, amit mindenki szöveglopásnak tekinthetne. Elmentem a Széchenyi könyvtárba, ahol meg is találtam a három korábbi fordítás közül kettőt. Alig akartam hinni a szememnek, úgyszólván semmi párhuzamot nem találtam a három szöveg között. A fordításom meg is ért több – igaz, kis példányszámú – kiadást. A történetet tavalyelőtt újra kézbe vettem és átdolgoztam. Húsz százalékát teljesen kicseréltem, amitől sokkal szöveghűbb lett és a rímeken is sikerült javítanom.

Itt most fölsorakoztatom néhány fordításomat, mindig az eredeti verssel együtt főleg azért, mert csak a fordítás, bizonyos mértékig zsákba’ macska – ellenőrizhetetlen – vagy csak kicsit. Olyan, mint amikor a zsákból csak a macska farka lóg ki. Így meg annak, aki szeretné, nem kell keresgélnie az eredeti verset és ellenőrizheti a fordítás minőségét.


Johan Christian Günther negyed évezreddel ezelőtt írt verse:

Kéjek éje


Tárd föl nekem gyönyörmeződ,

Ölednek kéjterhes honát,

Nyisd ágyékod szép bársonyát,

Irigyre Holdat késztetőt !

Az éj nekünk jó alkalom,

S a tündöklő csillag-halom

Példát mutatva bújtogat.

Nyútsd hát szerelmed zálogát,

S a kéj borát én nyújtom át,

Mely kelyhedbe’ szent áldozat.


Fordítás: Kilchberg, 1996 II. 29. (Amikor lefordítottam a verset, nem tudtam hogy már létezik magyar fordítása.)


Az eredeti:

Das Feld der Lüste


Eröffne mir das Feld der Lüste

Entschleuß die wollustschwangre Schoß,

Gib mir die schönen Lenden bloß,

Bis sich des Mondes Neid entrüste !

Die Nacht ist unsrer Lust bequem,

Die Sterne schimmern angenehm

Und buhlen uns nur zum Exempel.

Drum gib mir der Verliebten Kost,

Ich schenke dir der Wollust Most

Zum Opfer in der Keuschheit Tempel.


Összehasonlításképpen Babits Mihály fordítása:

Nászdal


Bontsd ki a gyönyör rejtekébül

forrón lihegő sötét öled,

míg büszke combjaid felett

az irigy vén hold is kibékül !

Gyönyörünk csak álom, röpke láng;

s ezer csillagszemét reánk

fordítja a nagy éj vidáman ...

– Add csókod innom, s én a kéjek

mustjával áldozok tenéked

a szűziesség templomában.



Rainer Maria Rilke:

Séta


Pillantásom már a napsütötte dombon,

én meg még csak utamnak kezdetén.

Az el-nem-ért ragad meg minket folyton,

csupán megjelenve a táv peremén


és változtat – bár eddig el sem értük –

azzá amik lettünk – mit ki sejthetett?

Jelünkre jel jön, ám azt meg nem értjük.

Mit észlelünk tehát? – Csak ellenszelet ...


Fordítás: Zollikerberg, 2020 XII. 29.


Az eredeti:

Spaziergang


Schon ist mein Blick am Hügel, dem besonnten,

dem Wege, den ich kaum begann, voran.

So faßt uns das, was wir nicht fassen konnten,

voller Erscheinung, aus der Ferne an –


und wandelt uns auch wenn wirs nicht erreichen,

in jenes, das wir, kaum es ahnend, sind;

ein Zeichen weht, erwidernd unserm Zeichen ...

Wir aber spüren nur den Gegenwind.



Johann Wolfgang Goethe:

Alkatom apámtól kaptam


Alkatom apámtól kaptam

S éltem komoly vitelét.

Jókedvem anyámtól csattan

S tőle kaptam sok mesét.

Dédapám nőket imádott,

Hiszen én is sok helyütt.

Dédanyám aranyra vágyott,

És ez rajtam is kiüt.

Az egységből az alkotó

Ki nem vonható! Tehát:

Önállónak mi mondható,

Mi e manón a saját?


Fordítás: Píza, 1985 IX. 21.


Az eredeti:

Vom Vater hab ich die Statur


Vom Vater hab ich die statur,

Des Lebens ernstes Führen,

Vom Mütterchen die Frohnatur

Und Lust zu fabulieren.

Urahnherr war der Schönsten hold,

Das spukt so hin und wieder,

Urahnfrau liebte Schmuck und Gold,

Das zuckt wohl durch die Glieder.

Sind nun die Elemente nicht

Aus dem Komplex zu trennen,

Was ist denn an dem ganzen Wicht

Original zu nennen ?



Georg Philipp Harsdörffer közel 400 évvel ezelőtt írt verse:

Az élet


Hamar sárguló, zöld levél.

Porszem, melyet elvisz a szél.

Gyorsan olvadó hópehely.

Elhervadó virágkehely.

Tószint, amely csak háborog.

Hírnév, amely elpárolog.

Fűszál, mely eltiporható.

Üvegpohár, szétporladó.


Fordítás: Zollikerberg, 2016 XII. 10. (Ennek a versnek belső, vagy kezdeti rímei is vannak, amit nem vettem át. Talán nem is tudtam volna, de ha sikerül is, valami nagyon erőltetett dolog lett volna belőle.)


Az eredeti:

Das Leben ist


Ein Laub, das grunt und falbt geschwind.

Ein Staub, den leicht vertreibt der Wind.

Ein Schnee, der in dem Nu vergehet.

Ein See, der niemals stille stehet.

Ein Blum, so nach der Blüt verfällt.

Der Ruhm, auf kurze Zeit gestellt.

Ein Gras, so leichtlich wird verdrucket.

Ein Glas, so leichter wird zerstucket.



Peter Hacks:

Tévedések


Egy szép, rózsaszínű macska

és egy égszínkék egér

egymásra bukkantak egyszer,

mikor csendes volt a tér.


Megrettent az egér, ámde

gondolkodóba esett:

Vajon egy rózsaszín macska

miért enne egeret ?


A macska meg bajuszt mereszt,

szájat nyal és távot mér,

amíg rá nem döbben, hogy hát

milyen színű az egér !


Csalódottan el is fordul

s magában füstölög még:

Ki hallotta e világon,

hogy egy egér égszínkék ?


Otthagyták az üres teret.

A macska ment Keletre,

az egér meg Nyugat felé.

Azt az irányt szerette.


Szabadfordítás: Zollikerberg, 2017 IV. 20. (Íme egy példa arra, amelynél csak a végrímet vettem át, azaz a második és utolsó sor összecsengését. Az első és harmadik sort nem rímeltettem. Így jó vers maradt, úgy meg erőltetett szöveg lett volna belőle. Szerintem az eredeti vers is lehetne egy fokkal természetesebb, ha az írója nem ragaszkodik a második rímpároshoz is.)


Az eredeti:

Irrtümmer


Eine rosarote Katze,

Eine himmelblaue Maus

Treffen sich am Antonsplatze

Und erkennen sich durchaus.


Und die Maus will sich verstecken,

Und dann sagt sie: Keine Not,

Nie sah ich das Maul sich lecken

Eine Katze rosenrot.


Und die Katze nahet leise,

Bleckt den Zahn und steilt den Bart,

Bis sie ihrer Mittagsspeise

Sonderbares Fell gewahrt.


Und sie lässt die Maus am Leben

Wiederum auf Grund des Blaus,

Und sie spricht: das kann’s nicht geben,

Eine himmelblaue Maus.


Und sie wandern von dem Platze

Ohne Zwischenfall nach Haus,

Rechts, nach Weissensee, die Katze,

Links, nach Lichtenberg, die Maus.



És fordítások németre:


Fordítás: Zürich, 1983 X. 24.




És németre fordítva:

Wendy Cope: Blumen


Männer denken selten dran,

Doch Du. – Du kamst damit,

Du wolltest Blumen bringen zwar,

Doch etwas klappte nicht.


Der Laden war schon zu – oder,

Du hast es so geseh’n:

Deine Blumen wären mir

Vielleicht gar nicht genehm.


Ich habe Dich damals umarmt

Und lächle heut’ – jedoch,

Die fast gebrachten Blumen, schau’

Sie blühen immer noch.


Übersetzung: Zollikerberg, 9. 1. 2000



Wendy Cope:

7 Verse for a Birthday Card

Many happy returns and good luck.

When it comes to a present, I'm stuck

If you weren't far away

On your own special day,

I could giv you a really nice glas of lager.



7) Limerick egy születésnapi üdvözlőlapra (érdemes jobban megnézni: tényleg limerick)

Mit kívánhatnék ma mást?

Kerüld a csontos kaszást!

S ha itt lennél – tudom –

A szülinapodon,

„Adnék” egy jó kis kétszersültet.



A. A. Milne:

Törődj velem


Nap süt a folyón s a domboldalon ...

Hallod a tengert, ha figyelsz nagyon.

Nyolc kölyköt kapott, ki kutyát tenyészt –

S én láttam egy félkarú, vén tengerészt.


Folyton csak ezt hallom: „Futkoss kicsit !”

Rajtam ez azonban sosem segít.

„Szaladgálj, mert én rá nem érek most.”

„Eszem a kis édest, kis aranyost !”

Ha tényleg aranyos vagyok nekik,

Idejükből énrám mért nem telik ?


Szél fúj a folyón s a dombon is rég ...

Csermelyben korhad egy malomkerék.

Láttam egy legyet, amint vízbe fúl,

S vackába hol bújt az üregi nyúl.


És újra ezt hallom: „Futkoss, szivem !”

Megintcsak nem játszik senki velem.

„Azonnal életkém, mindjárt megyek !”

„Lám milyen bájos ez a kis gyerek !”

Hogyha ez így van és bájos vagyok,

Felém nézhetnének már a nagyok !


Fordítás: Kilchberg, 1996. IV. 20. (Íme egy példa arra, ahol a fordítás ott is átveszi a kezdeti ütemet és rímrendszert, ahol az eredeti vers azt elhagyja. Lehet, hogy nem szabad ilyet csinálni, de nekem ez így sokkal jobban tetszik.)


Az eredeti:

Come Out With Me


There’s sun on the river and sun on the hill ...

You can hear the sea if you stand quite stil !

There’s eight new puppies at Roundabout Farm –

And I saw an old sailor with only one arm !


But every one says, „Run along !”

(Run along, run along !)

All of them say „Run along ! I’m busy as can be.”

Every one says, „Run along,

There’s a little darling !”

If I’m a little darling, why don’t they run with me ?


There’s wind on the river and wind on the hill ...

There’s a dark dead water-wheel under the mill !

I saw a fly which had just been drowned –

And I know where a rabbit goes into the ground !


But every one says, „Run along !”

(Run along, run along!)

All of them say „Yes, dear,” and never notice me.

Every one says, „Run along,

There’s a little darling !”

If I’m a little darling, why won’t they come and see ?



A. A. Milne:

Honnan jön a szél ?


Senki se tudja

– Bár érdekel –

Honnan a szél és

Hová megy el?


Fúj valahonnan,

Oly sebesen,

Utol nem érném,

Rohanva sem.


Ha elengedném

Sárkányomat,

Egy nap, egy éjjel a

Széllel szalad.


S ha megtalálnám

– Bárhol legyen –

Tudnám, hogy a szél is

Járt e helyen.


Így tudnánk a szélről

Azt, hogy hova,

De azt, hogy honnan fúj,

Senki, soha …


Fordítás: Kilchberg, 1996 IV. 20.


Az eredeti:

Wind ON The Hill


No one can tell me,

Nobody knows,

Where the wind comes from,

Where the wind goes.


It`s flying from somewhere

As fast as it can,

I couldn`t keep up with it,

Not if I ran.


But if I stopped holding

The string of my kite,

It would blow with the wind

For a day and a night.


And then when I found it,

Wherever it blew,

I should know that the wind

Had been going there too.


So then I could tell them

Where the wind goes …

But where the wind comes from

Nobody knows.



Edgar Allan Poe: Egyedül


Gyerekkorom hajnalától

Különböztem bárki mástól.

Másképp – mint ahogy más látott,

Néztem s láttam a világot.

Örömöm is másban tellett

És más okozott gond-terhet.

S ha szerettem – ezt és amazt –

Csak egyedül szerettem azt.

S már kirajzolódott korán

Vad életem, melynek során

Minden mélység – jó, rossz között –

Rejtélye rám béklyót kötött:

Források áradó sodra,

A hegyekben vörös szikla,

És a nap, mely sugarat ont

S őszi aranyfényébe vont. –

És a villám, zord ég alatt,

Amint fölöttem elhaladt. –

Az égdörgés és a vihar

És a felhő, mely oly hamar,

Hogyha úszott a kék égen,

Gonosz szellemnek tűnt nékem. Fordítás: Zollikerberg, 1999 V. 9.


Az eredeti:

Alone


From childhood’s hour I have not been

As others were – I have not seen

As others saw – I could not bring

My passions from a common spring.

From the same source I have not taken

My sorrow; I could not awaken

My heart to joy at the same tone;

And all I lov’d , I lov’d alone.

Then – in my childhood – in the dawn

Of a most stormy life – was drawn

From ev’ry depth of good and ill

The mystery which binds me still:

From the torrent, or the fountain,

From the red cliff of the mountain,

From the sun that ‘round me roll’d

In its autumn tint of gold –

From the lightning in the sky

As it pass’d me flying by –

From the thunder and the storm,

And the cloud that took the form

(when the rest of Heaven was blue)

Of a demon in my view.


Végül álljon itt egy példa arra, hogy milyen sikeres lehet két ember munkájából származó fordítás. Hogy ki csinálta a nyersfordítást, azt nem tudom, csak annyit tudok, hogy volt a versnek nyersfordítója. És az, aki megírta a német nyelvű verset, nem nevezi magát fordítónak, azaz Übersetzer-nek, hanem csak szerényen ennyi áll a verses kötet elején: Nachdichtung: Heinz Kahlau – tehát „utánköltő”. Szerintem nagyon jól sikerült fordítás. Szinte soronként azonos a képek hangulata.





Gyimóthy Gábor, Zollikerberg, 2021. III. 18.

http://www.nyelvkritika.hu/



[1] Keresztrímnek – a szerk.

79 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek