Gyimóthy Gábor friss költeményeiből (1)

Izgalmas világ 

Mindjárt indulnak a Marsra...

Mi lesz a háború vége?

Mit fedez föl még a Dzsémsz Webb?

ITER elkészül-e végre?

Bukik-e az Ősrobbanás,

azaz  e mafla elmélet?

És a Vénusz légkörében

van-e valami kis élet?

Mesterséges értelemnek

vajon lesz-e majd tudata?

S e készülék világában

nem lesz az ember túl buta?

És a Keopsz-piramisban

mi az a bújkáló üreg?

A bálbeki kőhasáb-csoda

valójában milyen öreg?

Bukkannak-e még a CERNnél

valami új részecskére?

És a Holdnak hátsó felén

lesz-e támaszpontunk végre?

Kik csinálták Puma Punkut,

rájönnek-e valahára?

Derül-e fény Macsu-Piccsu

s Peru egyéb kőfalára?

És a légkör-melegedést

vissza lehet-e csinálni?

Csin Si Huang-ti sírjában

miket fognak majd találni?

Jaj, emberek, ez mind izgat;

tovább szeretnék lapozni!

(Vagy mint egyszer – nagyon régen –,

úgy szeretnék unatkozni...!)

Zollikerberg, 2024 XII. 4.

Régi emlék és új világ

Nézem, ahogy a túlparton

meglapul a Badacsony...       

A vérnyomást addig mérem,

mígnem elég alacsony...

Zollikerberg, 2024 XII. 4.

Óda (...megyünk lakni, ahol krumplit kapni...)

(Bár a németből származik –

ezt tán nem árt tudni –,

ma már száz százalékosan

magyar szó a krumpli!)

                   *

Valahol Peruban történt

réges-réges-régen

– kondorok keringtek éppen

az acélkék égen. –

Zöld növénykét varázsolt el

egy ravasz kis manó:

rászólt, váljon ehetővé

alatta a gumó!

Ott, ahol az Andok nem bérc,

hanem még csak lanka,

földműveskedett serényen

egy szorgalmas inka.

Rábukkant e növénykére,  

ámde gaznak nézte,

fogta magát (majd a növényt)

és vadul kitépte.

Csak úgy röpültek a gumók

szana is, és szerte!

Szorgos inkánk, amit látott,  

hinni alig merte.

Sok növény van, mely veszélyes,

mérges és nem étel,

ámde nem mindegyik olyan,

nem fér hozzá kétel’.

Mindent meg kell kóstolni, ez

régi inka szabály,

de csak kicsit – hátha mérges –     

(nehogy sokat zabálj!)

Hazavitte a gumókat,

megfőzte és ette.  

Hisz ez krumpli! – kiáltott föl –  

s rögtön megszerette.

Ötszáz éve ez a gumó

átjött Európába.

(Aki nem szereti enni,   

nincsen olyan kába.)

Más néven nevezi – noha,  

nem is minden tanya –

azt sem tudja senki, hogy hát

miért lett burgonya...?

Erdélyben pityóka néven

becézgetik szépen

(talán mert csicsókaszerű,

ízben is és képben).

Franciában „földi alma”,  

persze franciául...

Erdapfel név hozzá néha

németben is járul.

(Ebből Herdöpfel lett Svájcban.)

Ám a német neve,

hivatalosan Kartoffel.

(Tudja minden teve...)

Németben volt Grundbirne is,

azaz, „földi körte”.

(Ezt ragadta meg a nyelvünk

és „krumpli”-vá törte.)

Elkészítésének módja

végtelen sok lehet!

Néhányat sorolok föl csak

– de többet mint hetet.

Héjában sült krumplit, ember

libazsírral eszi,

ám hogy ha csak kacsazsír van,

hát az is megteszi...

Héjában főtt krumpli viszont

vajjal is jó nagyon.

(Az embernek hozzá néha

csupán sója vagyon...)  

Mogyorónyi újkrumplicskák

csak zsírban megsütve,

nagymamámnak volt az egyik

konyhaművi trükkje.

Nemcsak ember szereti, de

kutya is és macska,

hogyha lesz belőle mesés,

juhtúros sztrapacska!

A sztrapacska, hogyha sajnos

nincs juhtúró hozzá,

épp oly mesés, ha pirított   

hagyma teszi azzá.

Egyszerű, de finom főzve

csak petrezselyemmel,

ám vajban meghempergetve;  

ezt mondanom sem kell.

Szintén egyszerű a „sima”

köménymagos krumpli.

Elkészítéséhez szinte

semmit sem kell tudni.  

Hasábkrumplinak neveztük

sütőben sütötten.

Zsírban pirult ropogósra.

Fenemód szerettem...

Hajszálvékony szeletekben,

ha olajban sütik,

azt mindenütt „csipp”-nek hívják,

nem csak angol mukik...

(Hogy valamit ne szeressen:  

az embernek joga!

Krumplipürét utálom, mert

pempő az állaga!

Tudjuk, hogy a spenótot is

– mely isteni kaja –

hogyha pempővé pancsolják,

eszi a nyavalya...!)

Szegény ember étele volt

a paprikás krumpli,

ám ha jól van elkészítve,

nem lehet megunni!

A babéros főzelékét    

de régen nem ettem...!

(Töredelmesen bevallom,

hogy azt nem szerettem...)

Nyersen reszelt krumpli jócskán

hagymával keverve,

zsírban ropogósra sütve:

„krumplilángos” elve.

(Bár azt nem tudom, hogy ezért

ki az, aki jótáll,

mert a Kartoffelpuffer-re

ezt mondja a szótár.

Őszintén szólva azt hittem,

az magyarul „pacsni”,

ám arra a Gúgl-szöveg

egész mást tud adni...!)

Azt az embert viszont még tán

a madár se látta,

aki ne tudná, hogy milyen

a krumplisaláta.

Tudjuk, bő olajban sütve

jó a belga pommes frites.

Hogyha nálunk ilyet ennél,

kérjél csak sültkrumplit.

(Sűltkrumpliként szokás nálunk

a „pomfritot” tudni,

Énszerintem jobb lenne rá

tán a szalmakrumpli.)

Tepsis krumplinak neveztük

– oly szívesen ettem –

krumpli, hagyma és szalonna

vékony szeletekben,

„levegősen” és keverten

a tepsire rakva,

megsózva, megpaprikázva

és olajjal rajta,

aztán a sütőbe vele...

És hát ne félj tőle,

sokkal többet fogsz majd enni 

– mint hinnéd – belőle!

Vadas húshoz illik – tudjuk –  

a piros áfonya.

Krumplis ételek királya

a rakott burgonya!

                 *

De még soká sorolhatnám,  

se vége, se hossza

nem lenne e versnek, hogyha

nem volnék túl lusta...

Zollikerberg, 2024 XII. 9.