Gyimóthy Gábor két új – nevezetes Nyelvleckéjét megidéző – verse
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_8dbcbe13860e4cf6a112e162725e625f~mv2.png/v1/fill/w_81,h_113,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_8dbcbe13860e4cf6a112e162725e625f~mv2.png)
(A Nyelvleckét idézik meg e versikék, örömmel ajánljuk tisztelt Olvasónk becses figyelmébe – a Szerk.)
Mai magyar
Megrökönyödésem nő,
egy tárgy sosem lehet: ő !
S ha még nem tudná valaki,
az állat sem lehet: aki !
Házi, avagy vadonélő,
négylábú, vagy szárnyrakélő,
húst, vagy akár növényt ehet...
Aki: csupán ember lehet!
A szörnyűség gyorsan terjed.
S én csak borsót hányok falra.
Szegény nyelvünk tovább süllyed,
barlanglakó színvonalra...
Sirató
Nem csoda, hogyha valaki
hangosan siratja
azt, amit fogára kapott
ebek harmincadja.
Lám, a szegény magyar nyelvet
nem kutya harapja
és azoknak, kik rongálják,
nem csak harmincadja.
Sajnos számtalan ezreknek
apraja és nagyja
kicsit sem törődik vele
és pusztulni hagyja.
Nemtörődömség a divat,
rengeteg a trehány
olyan, ki sok ősi szabályt
egyszerűen lehány!
Fütyül rá, hogy nyelvezete
egyre idegenebb.
Nem nyüzsgött a szókincsben még
ennyi idegen eb!
Nincs, aki kiáll a nyelvért,
nincsen, aki menti,
a sok nyelvi borzadályon
nem lázad föl senki.
Tudom, hogy falra hányt borsó,
mit e téren írok.
Ne csodálja senki hát, ha
keservesen sírok...
Kapcsolódó cikkünk: