Gyimóthy Gábor: VÁLOGATOTT TILLÁROM VERSEK (9)
Tillárom versek?
Igen! Bár a tilláromvers fogalmát aligha találnánk meg szótárakban, lexikonokban, vagy akár a Wikipédián, mégsem hiszem, hogy magyaráznom kellene, mit értek alatta. Nem beszélve Hofi „meghatározásáról”, amikor azt mondta (idősebbek talán még emlékeznek rá): „Ma nincs olyan vers, hogy tillárom-tillárom. Ma csak olyan van, hogy: Földanyjának földanyja! Azannya!” (a felvezetés folytatása: itt)
Úgy, mint rég
A szobámban csönd lapul.
Üres mellettem a szék.
Itt ülhetnél most is még.
Úgy, mint akkor, úgy, mint rég.
Szivárogtat bú-habot
jókedvemen ütött lék:
üldögélhetnél itt még,
úgy, mint akkor, úgy, mint rég.
Körülfog a nyár tüze,
bennem is sok minden ég.
Mégis – itt ülhetnél még!
Úgy, mint akkor, úgy, mint rég.
Bár simogat selymesen,
langyosan a lenge lég,
tehetnéd ezt te is még.
Úgy, mint akkor, úgy, mint rég.
Közömbösség bújt belénk,
és azt hittük, ez a vég...
Együtt lehetnénk ma még,
úgy, mint akkor, úgy, mint rég.
Ám ez lehetetlenség.
Ami van, az nem elég?
Mégis – ülhetnél itt még.
Úgy, mint akkor, úgy, mint rég...
Juan-les-Pins, 1981 VIII. 16.
Forró parton
Pálmalevél zöldje tűzi
át a kék eget.
És e két színt egyesíti
két mesés szemed...
Noha nem csak én csodállak
– más is nézeget –,
képzeletben tarka örvényt
forgok most veled.
Aranybarna bőrödön kis
kiszőkült pihék,
melled csúcsa csokoládé-
barna hegyvidék.
Szempilládra hajad közül
tengercsöpp gurul.
Ajkad színét festők lesték,
s festik alkonyul.
Szomorú talán, de mégsem
fájó gondolat:
sohasem fogsz átölelni
pálmafák alatt.
Sosem fogja érinteni
arcomat hajad,
és a vonzalom feléd csak
vonzalom marad...
Habár – ki tudja, ha innen
terád nevetek,
odamegyek, megszólítlak
és megértelek,
és ha vitorládba fogod
a csapott szelet,
nem váltok-e képzeletet
készpénzre veled...?
Juan-les-Pins, 1981 VIII. 20.
Cannes fölött bekapcsolt fényszórók
Nyugat felől a bársonyos égen
Szaturnusz csillog és Jupiter.
Állni e kettő látszik idén már
Harmadik ízben újra közel.
Hirtelenében tűnt föl arany fény.
– Vénusz ilyen az esti szakán. –
Messzi az innen! Bár, ha becsülném,
Nem lehet ott még Cannes sem talán.
Pöccenetétől emberi kéznek
Gyúlnak a légben földi tüzek.
Míg idelent egy fülleteg estén
Két csodabolygón kéjelgek.
Állok a parton, lesem az alkonyt
És kocsonyásan áll a meleg.
Nézem a gépet, mint sima szárnyon
Nizza felé lomhán belebeg...
Juan-les-Pins, 1981 VIII. 28.
(innen folytatjuk)
Felvezető cikkünk és az első 3 vers:
Comments