Ha az ember megöregszik... (Gyimóthy Gábor háromheti termése)

Megható állandó ihletettség és töretlen mívesség... (a Szerk.)

Ha az ember megöregszik... 

(„Ilyen az élet”, tudjuk a

francia ezt mondaná,

ha magyarul tudna szegény,

s kedvét ezzel rontaná.)

Ha az ember megöregszik,

azzal telik ideje,

hogy a rég letűnt időkön

jár töprengve az esze.

Hogy elmúlt ez... Hogy elmúlt az...

S mindez milyen iramban!

Ez volt hát az egész élet?

Szinte megfoghatatlan!

A moziban a film előtt

jött régen a híradó.

Sokan türelmetlenkedtek,

kérdezték, az mire jó?

Az életnek mozijában 

az ember gyakran úgy jár,

azt hiszi, még híradót néz,

ámde a nagy film fut már...

Jaj! Pedig már alig várta, 

hogy jöjjön Az Esemény.

Lassan rájön, minden elmúlt

és arra már nincs remény...

Lefut a film és lepereg

az utolsó jelenet,

tovább nézni – s ami fájóbb –  

újranézni nem lehet!

S hosszú élet is úgy tűnik

sajnos visszatekintve,

mintha rém gyorsan múlt volna,

gyorsítottan vetítve...

Néha olyan a nagy film is,

mintha híradó lenne,

utólag lehet csak tudni, 

mi volt a fontos benne.

Annak, kivel ez történténik

a nagy élet-moziban,

bármit lát, az emléke lesz,

s csak ez az egy kincse van.

Csakhogy van ám még más kincs is

– nem miénk, ha meghalunk – 

mindaz, amit alkottunk,

minden, mit hátrahagyunk.

Az is jó, ha utódunk van,

adtunk neki világot,

s mit növelni mi nem tudtunk,

növeszt olyan virágot.

Beülünk a rakétába,

mely ide vissza nem tér,

jó, ha olyat hagyunk hátra, 

mi másoknak sokat ér...

Zollikerberg, 2026 III. 14.

 Budapesti szavazó

 Mi lesz a zászlódra írva,

 Pro Libertate?

 Avagy netán rárajzolod

a Tiszára szavát adó

 proli Bertát-e?

 Zollikerberg, 2026 III. 25.

 Harc a j és az l-y között   

Bohóc nyelv ám a magyar,

bemutatom, ne félj:

akinek van ereje

annál van az erély...

A fránya l-y

beszemtelenkedett,

s szorított a j helyett

önmagának helyet!

Zollikerberg, 2026 III. 15.

 Fényév (szemléltetve)

Egy finom homok fajtából végy ki tíz szemet,

mit egy köbmiliméterré zsúfolni lehet.

Ezután, kíváncsiskodva én azt kérdezem,

hogy mekkora homoktömeg tízbilió szem?

A számolás rém egyszerű, mert a bilió,

milióval megszorozva az egy milió.

Az eredményt – ámuldozva – el is árulom,

mert ezer köbmétert kapunk, ha jól számolom...

Elképzelni ily tömeget könnyedén tudok:

tíz méter élhosszúságú kocka, mely homok.

Ám, kilométernek számít minden homokszem!

E hatalmas távtól eláll a lélegzetem...!

Fölkerekítve a fényév kilométerben,

tízbilió lenne bizony – megáll az eszem!!!

Erre gondolj hogyha „scifi” regényeket írsz,

eljutni a Földről egy fényévnyire se bírsz!

Fénysebesség ezredrésze is oly utópia,

mely „medvebőrre” utólag sem iható pia...

Mármint, hogy ily sebességet el is érhetnél,

ha tíz fényévnyire elruccanni szeretnél...

De még hogyha el is érnéd, mondom, kispajtás,

unalmas lenne tízezer évnyi utazás.

Zollikerberg, 2026 III. 16.

 Egy kis magyar (a j és az l-y harca)

Elmondom a receptet, hogy 

milyen szavakat vegyél:

a vége elipszilonnal,

vagy „mezei” jével él.

Kétszótagú s mássalhangzó

van elején s közepén.

Példaképpen néhány ily szót

sorolok most ide én:

Bagoly, boholy, bögöly, bivaly

kacaj, karaj, vagy karéj,

sávoly, segély, sekély, sikoly,

kétely, kevély, vagy kedély.

Nyolcvan ilyet írtam össze,

s lám, elakad a szavam,

több mint a kétharmadának

elipszilon vége van...!

Azt hittem, e szógyűjtésnél,

előnyben lesznek a jék.

Mint kiderült, ez nem így van.

Szívemet dermeszti jég!

De legalább döntetlenre

állna ez a nemes harc...

Az egyensúlytalanságtól

elsötétül minden arc!

Zollikerberg, 2026 III. 16.

 Utazás egy fényévnyire

Ha egy köbmiliméter

tíz homokszemet nyel el,

fényévnyi kilométer

homok: ezer köbméter!

(Ám, ha durvább a homok,

akkor annyit mondhatok 

– e szám tovább szédeleg –, 

nagyobb a homoktömeg.)

Ezen gondolkozzatok:

ezer köbméter homok!

S annyi, ahány homokszem,

fényév: kilométerben!

Ha megadná a jó ég

és ezred fénysebesség-

gel rohanna űrhajód,

lenne az egyetlen mód.

(Ne hidd, hogy e sebesség

csak túl lassú kicsinység.

Jó, ha eljutnál oda,

elérni lenne csoda!)

Számomra nem marad más,

a homokra utalás:

nem csalás, nem ámítás,

ezeréves utazás...!

(Ám, ha a sebességed

már hamarabb megreked,

s tízezred fénysebesség,

amit ki tudsz hozni még,

elérni – a „túlsó part”, 

ahová űrhajód tart,

mert odajutni akart 

– már tízezer évig tart...)

Zollikerberg, 2026 III. 17.

 Megérdemelt kitüntetés?

Kitüntetést kaptam, ámde meg nem érdemelem,

mert bár a nyelvromlás ellen szavamat emelem,

szót emelni nem elég, hisz az lenne a csoda,

hogyha e szó önmagától el is jutna oda,

ahova jutnia kéne, nyelvrontók fülébe,

azokat szép nyelvünk iránt kényesebbé téve.

És bár tudom, szélmalom-harc, sőt, falra hányt borsó

(s tán eközben én vagyok a kútrajáró korsó...),

de legalább a hányt borsó elérné a falat,

s a „magasraemelt szavam”, nem járna fű alatt;

„nyelvdorgáló” verseimnek a túlsúlyú zöme

nem „fiókban” tűnne el, de „vízcsapból” ömlene!

Akkor talán – igen akkor, ünnep lenne nálam 

és vígan veregethetném meg a saját vállam;

néha durva verseimnek lenne eredménye,

s fölcsillanna nyelvünkben a tartósság reménye,

akkor büszkén állnék elő s kimondanám menten,

hogy a kitüntetést tényleg meg is érdemeltem...!

Zollikerberg, 2026 III. 17.

 Mi minden nem lenne

Ha Kolumbusz nem fedezte

volna föl Amerikát,

most itt ülnénk és vágnánk tán

igen savanyú pofát.

Tegyük fel, hogy azt más senki

sem fedezte volna föl,

vagy nem lenne Amerika,

ahol annak lenni köll!

Milyen lenne a világunk?

Mit csinálnánk, mit ennénk?

Mi minden lenne, amit a 

szél se hozna mifelénk?

Nem lenne paprikáskrumpli 

és nem lenne ám lecsó.

Hiányozna az ananász,

na és az avokádó.

Nem lenne babfőzelék sem,

és nem lenne puliszka,

Kukorica Jancsi helyett

Petőfi mit írt volna?

És nem lenne napraforgó

s a magjából az olaj.

És nem lenne csokoládé

és akácméz sem – ó jaj!

A vendéget nem kínálhat-

nád meg kesjúdióval,

s életünkből hiányozna

a szép „Akácos út” dal...

És nem lenne eperlekvár,

marakuja, papaja,

guava, sőt, fügekaktusz,

s nem lenne csirimoja...

Ismeretlen lenne a szép,

nagy, barna paradió,

s Mikuláskor hiányozna

a friss földimogyoró...

Nem ehetnénk pulykasültet

és nem lenne kaszava

(ha úgy tetszik, tápióka),

se láma, se alpakka.

És a gumifa nélkül – ezt

rém aggódva kérdem itt –  

mikor találtuk volna föl

a csuda fontos gumit?

Hiányozna a csicsóka, 

az agavé és a tök,

és ki tudja mi minden még,

mire ma pénzt költötök?

Csakhogy e sok jóval együtt

sajnos jött még a dohány,

aminek a józan ember 

nem örül, de tőle hány...!

Zollikeberg, 2026 III. 18.

 Délamerikának egyik titka

Az inkák és elődeik,

az Andoknak az ölén 

éldegéltek és alkottak,

erről írok mostan én.

Iszonyatos nagy kövekből,

elképesztő falakat

építettek egykor régen

a perui Nap alatt!

Fogalmunk sincs arról, hogy azt

milyen módon csinálták.

És arról sincs, a köveket

bányából ki hogy’ vájták?

Hogy történt a kőszállítás?

S aztán a kőfaragás?

Őrült pontosan illesztve,

legvégül a falrakás?

Nem volt acél, nem volt kerék

s legfőbbképpen: nem volt ló!

Az ottani sok fal csodás

és megbámulni való!

lélegzetállító lehet

efölött a csodálat,

e falaknak puszta léte  

– úgy tűnik, hogy – varázslat!

Elméletek persze vannak 

– csúnyán nevetségesek –, 

titkukat el nem árulták 

sajnos eddig a kövek...

(Megsúgom – ez énbelőlem

gonoszságból kibújik –  

ki e téren „tud valamit”,

egyszerűen hazudik!)

Kíváncsi vagyok, hogy egyszer   

derül-e majd erre fény,

mert, hogy ma semmit se tudunk,

a megrökönyítő tény!

Zollikerberg, 2026 III. 19.

 A még ki nem vágott fa

Nem néztem én meg ezt a fát 

– de nagyon sajnálom – 

csak most tűnt föl nekem, ahogy

holta előtt látom.

Húsz méternyire az úttól,

merre gyakran járok,

álldogált és áll még ma is,

mit belőle látok.

Már csak csupasz törzs – ágait

levágták pár napja.

E látványtól tán nem csak én,

más is megsiratja.

Beteg volt tán? Hisz ahol áll,

nem zavart ott senkit.

Füves mezőn, ha beteg is,

senkit meg nem rendít.

Ámde milyen fa lehetett?

Bosszant, hogy nem tudom,

mert hát közel harminc éve

járok ama úton.

Igaz, autóval rohantam

mellette sokszázszor,

de gyalogosan is jártam

arra jónéhányszor.

Nem törődtem vele, csak most,

hogy a végét látom,

a nem-törődésemet most

utólag sajnálom.

Törzse tán diófát sejttet,

és ott keresgéltem,

hogy valami jelet lelek

őszintén reméltem.

A levágott gallyai ott

állnak kupacokban...

Értenem kéne a fákhoz,

bizony sokkal jobban!

Eb gondolat – amint tudjuk – 

minden késő bánat.

Tiszteljük meg figyelmünkkel

a még élő fákat...

Zollikerberg, 2026 III. 22.

 Az anyanyelv

Rengetegen megértik már

az új, magyar zagyva-nyelvet.

Úgy érzed, hogy ezért bárki,

bármit a nyelvbe keverhet?!

Hogy sokan nyelvet tanulnak,

nagyon hasznos és nagy öröm!

Hogy a magyart hanyagolják,

az az: én-nem-tűröm-üröm!

„Annyit érsz, ahány nyelvet tudsz!”

Mondták nekem gyerekkorban,

de azt nem, hogy anyanyelved

hagyhatod pusztulni porban!!!

Anyanyelved az egyetlen,

el nem rabolható kincsed,

s hogy mekkora, nem is sejted,

nem lelsz még egy ilyen kincset!

Attól vagy csak önértéklő, 

öntudatos, önazonos.

Annélkül szélfújt pernye vagy,

bárhol lennél később honos.

És ha megmaradsz hazádban,

felelős vagy s föladatod

megvédeni és ápolni,

célzatosan, s ahogy tudod!

Zollikerberg, 2026 III. 26.

 Lényeges kérdések 1

Mandulát csusszantottam ki

puhára főtt bőréből,

ahogyan magot lövünk el,

tudjuk, a cseresznyéből...

Igaz, kicsit aggaszt engem

(a kétkedés örök kín):

hátha a mandulának is

héjában a vitamín?

Zollikerberg, 2026 III. 26.

 Előny és hátrány

A Mesterséges Értelem,

bár remek műcsoda,

ügyeskedésének révén

eljutottunk oda,

hogy a valódi csodát már

mem hisszük el soha...!

Zollikerberg, 2026 III. 26.

 Lényeges kérdések 2 

Van értelme az életnek?

(Oly rövid – elhessen...)

Igen! Hogy az ember ilyen

kérdést föltehessen!

Zollikerberg, 2026 III. 26.

 Lényeges és jogos, mai kérdés

Hogy keletkezett az élet?

(Mi van abban, amit eszel?)

Hogy keletkezett az étel?

Jobb, ha föl ily kérdést teszel...!

Zollikerberg, 2026 III. 26.

 Micsoda vádaskodás!

Méghogy hamisan fütyülöm

ezt az ismert dallamot.

Hogy ez hangzani, helyenként

kicsit másképpen szokott...?

Na igen, de nem azért, mert

helyesen nem is tudom,

hanem mert ezt ízlésemre

itt-ott kiigazítom...

Nem tudjuk, a dalszerzőnek

valamije fájt-é?

Ahogy én fütyülöm, azt ma

úgy mondják, hogy My Way.

Zollikerberg, 2026 III. 27.

 Lényeges kérdések 3

Mi értelme az életnek?

Jónéhányan kérdezik.

Azzal nem elégszenek meg,

hogy virul és létezik...

Zollikerberg, 2026 III. 27.

 Hurikán és tornádó

Hurikán és a tornádó

híres konok ciklonok.

Rosszat szólni róluk igen,

jót mondani nem tudok.

A hurikán óriási

viharos szélforgatag.

A tornádó is fergeteg:

örvénylő istenharag!

Mit csinál a szél, ha nem fúj?

Jól ismert gyerekkérdés.

Ám mit művel akkor, ha fúj?

Gyakran dúl, mint földrengés... 

S a levegőt néha bizony

csúnyán összesodorja, 

vonulása után más sem

marad, mint rom, pozdorja...

Zollikerberg, 2026 III. 27.

 Lényeges kérdések 4

Egy országnak lehet király

vagy császár a feje.

Ezzel kapcsolatban fontos

kérdésnek van helye.

Mi különbözteti kettőjüket

meg egymástól?

A palotában van egy hely,

a tróntól tán távol,

oda a király is gyalog

jár, szalad, vagy sétál.

 császár oda csupán csöndben

csak csoszogva császkál...

Zollikerberg, 2026 III. 28.

 Triton

Szabálytalan közlekedés

nem csak itt van régen,

más bolygón is keletkezett,

mégpedig az égen.

A Neptúnusz szép, nagy holdja 

– holdak mind rohannak! – 

a holdpálya-kijáratot

nézte bejáratnak.

És így hát e legnagyobb hold 

– úgy hívják, hogy Triton – 

társaival szemben kering

a holdpálya-úton.

Ám az égi útviszony a

nagy veszélyt kizárja:

a holdpálya szélesebb, mint

földi autópálya...

Zollikerberg, 2026 III. 28.

Gondoljunk a madarakra!

Gondoljunk a madarakra.

Tűnik az életterük!

Mérgezzük az ételüket!

És nem törődünk velük!

Fagerendás lóistálló,

falu szélén, közepén,

lenne a füstifecskéknek

éltető főnyeremény!

Kocsikerék, magas póznán

gólyafészekhez alap;

azzal hívnánk tanyázásra

e szeretett madarat.

A városi épületek

rekeszmentes tetején

nem lel üreget magának

sarlósfecskénk a szegény.

Azt mondtam, hogy a mi fecskénk?

Igen, a mi madarunk!

Mindaz, mely itt szaporodik

hazája a mi honunk!

Afrikába nyaralni jár,

ott nem nevel gyereket;

mit csinálhat, hogyha nálunk

fészkelni már nem lehet?

S még jónéhány kerti madár,

hogyha jön a kikelet,

örülne, ha lenne elég

„fészekbarát” épület.

Sajnos ma a házainkat

nem eszerint tervezik, 

sőt, az eresz alá épült

fecskefészket leverik!

Barmoknak néznek bennünket

aranyos, kis madarak.

Barmok talán nem vagyunk, de

elképesztő szamarak...

Meg se látjuk azt a hasznot,

mit a legtöbb madár hajt,

pusztulásukkal magunknak

okozunk rettentő bajt.

Ámde minden hasznon kívül,

teljesen felejtett ügy,

mily élvezet csalogány-dal,

vagy a sárgarigó-fütty...!

Zollikerberg, 2026 III. 28.

 A szerszám

Évmiliókkal előzött

meg minket talán a szerszám.

Korán használt ilyet majom,

vagy madár a Földnek arcán.

Újdonság tehát már nem volt,

mondom, évmiliók óta

az, hogy majomember-kézben

ott lehetett a szakóca.

Ám egyszer kőre csaphatott 

– leírva nem hagyta miránk – 

s szakócájáról lepattant

egy lapos és éles szilánk.

Megvágta az ujját vele?

Állítani ezt nem merem,

de hogy vágni tud az éle,

fölfedezte az „emberem”!

Ekkor aztán elindult a

felfedezés lavinája,

s ez az „ember” volt a „gyökér”,

melyből lett a családfája.

Szerszám szerszámot készített:

kihegyeződött a lándzsa,

később éles kovaheggyel

büszkélkedhetett a dárda.

Ezt hamarosan követte

a kőkapa s a kősarló,

keletkezett vályogkunyhó,

agyagedény – és jött a ló!

Majd az eke, a borona

és a kasza is megjelent.

Száguldó lett a lelemény,

az emberi agy nem pihent.

Ember készített szerszámot

és sajnos számtalan fegyvert. 

Azután e kettő együtt

alakította az embert.

A folyamat kölcsönös volt:

dolgozott az ember keze,

mitől aztán kegyetlenül

fejlődni kezdett az esze.

És az együttműködéstől:

„kéz az észben, ész a kézben”,

keletkeztünk, csiszolódtunk,

alakulhattunk ki szépen.

A Föld-bolygónak szülöttje

teremtett szép, új világot,

sőt már más égitestnek is

a „regolitjára” hágott...!

Ilyen mértékű fejlődést

ember fölmérni még nem mert... _ 

Ám annyi eszünk nincsen, hogy

ne fogjunk egymásra fegyvert!!!

Zollikerberg, 2026 III. 28.

Nagyot változott a világ

A világ ötven év alatt 

olyan nagyot változott,

hogy a régen bevált viccet

el már nem is mondhatod.

Mert azt meg nem értenék, hisz 

– említenem szinte kín – 

hol van ma már írógép és

hová tűnt el Micsurín??

Az írógép a lefutott

sor végén csörrent egyett,

Micsurín meg mindenfélét

mindennel keresztezett...

Szovjet növénynemesítők-

nek volt ő a csillaga,

nemesítményeiről szólt

nem egy híres ballada...

Többek között kukoricát

is nemesített ő, sőt:

írógéppel keresztezte

a főtt kukoricacsőt!

Attól kezdve, ha majszolva

sorvégére jutottál,

csöngés figyelmeztetett, hogy 

tovább már ne haladjál...

Zollikerberg, 2026 IV. 1.

 Mese

Úgy, ahogy nekem mesélték,

úgy adom most tovább én,

Karintiában élt egyszer

Veronika, a tehén.

Veronika rém okos volt

s tudta, van olyan madár,

mely ha kell, szerszámot készít,

nem csak véletlenre vár.

Hevert mellette a réten 

– így megy tovább a mese – 

söprűnyélszerű rúd végén,

durva súrolókefe.

Ejnye – mondta Veronika,

vagy csak gondolta talán – 

mi lenne, ha a nyelvemmel

e nyelet megragadnám?

Ott a végén az a kefe,

hátat vakarni való,

s hátamat, mely most is viszket,

megvakarni lenne jó.

Gondolatát tett követte,

perdült a nyél s a kefe

és a hátát kényelmesen

megvakargatta vele!

Ám a vicc most következik,

úgy is mondhatnám poén:

mindez igaz és nem mese!

Ezt becsszóra mondom én!

Veronika él és virul

s vakaródzik, hogyha kell, 

megcsodálni, fényképezni,

mérföldekről jönnek el.

Scientific American

(e havi, tehát a friss),

arról ír, hogy Veronika

mit tud még, a kis hamis. 

Érzékenyebb testrészeit 

– ezt is alig hisszük el – 

nem kefével vakarja, de

a nyél másik végivel!

Évtizedek óta mondom 

– talál hozzátok utat? –

nem csak ember tulajdona

a – nem is csekély – tudat.

Zollikerberg, 2026 IV. 2.

Több videó található róla a Gúglon, csak a címeiktől kapok nyelvszereteti csalánkiütést. Az egyiken intelligens tehénnek nevezik értelmes vagy tudatos tehén helyett, a többin Veronika, a tehén, aki... szerepel, pedig hát bármennyire becsületre méltó, aki csak ember lehet! Ezt a mai magyarban már teljesen elfelejtették!

https://www.youtube.com/watch?v=syf9kIRYZag

 Artemis-2

Nagyon soká várt már erre,

a Hold arca földerül:

fél évszázad után végre

hozzá most ember kerül!

Fél évszázad múlt el meddőn.

Mintha nem lett volna Hold...

Mert eltűnt a vetélkedés.

Mert az a verseny megholt.

Mondják, az együttműködés,

ami csodákat teremt.

Fészkes fenét! Verseny nélkül

itt maradtunk volna lent!

Már az Apolló programnál

a verseny volt a rúgó,

amely a Holdig repített,

s örvendeztünk, halihó!

Azt mondod, hogy túl drága volt,

ablakon kidobott pénz?

Ne hülyéskedj, kis barátom, 

te tán a Hold mögött élsz?

Fegyverkezés volt a drága.

Lám az tényleg drága volt!

Ezredrészébe se került,

mit fölemésztett a Hold.

S az a Hold-program előtt is,

utána is vágtatott!

Hogy az milyen sokba került,

senki sem óbégatott!!! 

S arról se nyavalyog senki,

hogy az mily fölösleges!

Földünkön, hol fényűzés már

soknak egy-egy bableves!!!

Oroszokkal folyt a verseny

akkor, régen hajdanán,

most a kínaiak köptek

a markukba nagyon ám!

S az oroszok sem alszanak,

sőt, az indiaiak!

Nagy üzlet indul a Holdon,

látja mindaz, ki nem vak!

Ez most már nem csak tudomány.

Jöhet a harácsolás!

Most majd kapja, aki marja,

ha nem kapja, kapja más...!

Zollikerberg, 2026 IV. 2.

 Lehettem volna még lustább...

Itt ülök most elmerengve

majd’ kilencven évesen

s mit csak tudok, a világból

azt még ma is ellesem.

Ám a tudás oly hatalmas,

az, ami megtudható,

arra egy ember túl kevés,

arra ma a gép a jó.

Abból, mi belém fért volna:

megtanulható anyag,

morzsája se került belém.

Lusta voltam és hanyag!

De e nagy lustaságomat

ma már dehogy siratom:

továbbadni kis tudásom

ezredrészét sem tudom...

Zollikerberg, 2026 III. 28.