Hajdu Zoltán: Elemzések a transzhumanizmusról és a megfigyelt emberről (11)

A globális játékos

https://egyetlenegy1.blogspot.com/2025/02/231-globalis-jatekos.html

Naponta használjuk a világhálót (internetet), a mesterséges intelligenciával működő közösségi felületeket, küldünk üzeneteket, és valakit vagy valamit keresve pörgetjük mobiltelefonunkat. Bízva ezekben a digitális szolgáltatásokban, tudatlanságunkban nem is gondolunk arra, hogy pl. minden egyes mobilhívásunkat, elküldött üzenetünket, amikor valamire vagy valakire rákeresünk, azt valakik, valahol rögzítik, a nyers digitális adatainkat kinyerik, elemzik, feldolgozzák és pénzért eladják, illetve velünk kísérleteznek, pl. fejlesztik saját rendszereiket, anélkül, hogy mi tudnánk minderről. Minden egyes kattintással, pörgetéssel és találattal adatokat küldünk a „szolgáltatónak”, amely alapján ő nagyobb pontossággal tud ránk szabott információkat szolgáltatni. Tudatlanságunkban nem vesszük észre, hogy amikor ezekhez a digitális „szolgáltató” rendszerekhez, így a közösségi felületekhez csatlakozunk, pl. saját profilunkat közzétesszük, akkor elfogadjuk, hogy adataink harmadik kézbe is kerülhetnek, pl. kereskedelmi cégekhez vagy állambiztonsági, titkosszolgálati rendszerekhez.

A „big data”-val („nagy adat”-tal) dolgozó közösségi felületeknek a kereskedelmi (profit) célú felhasználásáról először 2014-ben, az amerikai Fehér Ház egyik jelentése számolt be. Kiderült, hogy egyre több olyan személyi adat „halmozódik fel” a szolgáltatóknál, amelyek mások kezelésébe (irányítása alá) kerülnek. A tény nem volt annyira új keletű, mivel korábban egy interjúból már kiderült, hogy pl. a Google keresőmotorjai az egyes felhasználók keresési előzményeit megtartják, mi több, egy részük a nemzetbiztonsági és rendvédelmi hatóságokhoz kerül. A „big data” valójában egy megfigyelési technológia része, nyersanyaga, amelynek kereskedelmi és állambiztonsági hasznosítása – az adattulajdonos megkérdezése nélkül – eddig nem ismert következményekkel járhat, mivel kívül esnek a társadalmi elvárások, az emberi jogok és kötelezettségek határain. A „big data” technológiai eljárásai, pl. az adathalászat, feldolgozás (szűrés, csoportosítás, rangsorolás stb.) majd kereskedelmi és állambiztonsági hasznosítási folyamatában a „tudatlan és ártatlan” felhasználó csak szemléli az eseményeket.

Pedig felhasználóként mi vagyunk a műsor szereplői, még akkor is, ha nem tudunk róla, mert gyakorlatilag a körülöttünk levő elektronikai eszközük, pl. a laptop-kamerák, a nyomonkövető mobiltelefonok miatt mikrofonok és kamerák előtt állunk, csak a színpad hiányzik. Amint már utaltunk rá a 227. A megfigyelő kapitalizmus és a megfigyelt én c. elemzésünkben, pl. a legnagyobb keresőmotor, a Google az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) pénzalapjából jött létre. Akár azt is mondhatjuk, hogy a Google és más mesterséges intelligenciával működő felületek által az amerikai nemzetbiztonság minket is megfigyel. A kommunizmus idején az országos titkosszolgálati megfigyelő rendszereket „nagy testvér”-nek, vagy „nagy inkvizítornak” neveztük. Ez ma sincs másképp, csak „hála” a szuperszámítógépeknek – így a kvantumszámítógépeknek is – a megfigyelés már globális.

A „big data” – a negyedik ipari forradalomnak is nevezett technológia – általi megfigyelés tehát szándékosan tervezett, és hasznot hoz. Ezen kívül képes az emberi viselkedés befolyásolására is, pl. a felhasználói viselkedések előrejelzésére, majd azok közvetett befolyásolására; illetve alkalmas a piacok megfigyelésére és ellenőrzésére, sőt a politikai választások befolyásolására is. Az eljárás lehetővé teszi a valós idejű megfigyeléseket a felhasználók viselkedéséről, fogyasztói szokásairól, amelyek elemzése előrejelzéseket tud megfogalmazni a fogyasztók várható, virtuális viselkedéséről. A „big data” a célzott hirdetések küldésével a felhasználók virtuális viselkedését képes valódi viselkedéssé alakítani. A viselkedésbe való beavatkozás, befolyásolás, manipuláció a profitszerzést szolgálja. Ha viselkedésünk ilyen mértékben befolyásolható, akkor ugyan hová lesz a magánéletünket meghatározó szabadságunk, önrendelkezésünk, döntéshozó képességünk? Talán a különböző adathalászó szenzorok, mobiltelefonok és más adatgyűjtő eszközök biztosítják azt, hogy egy olyan új rend alakuljon ki, amely a „big data”-tulajdonosok kezében összpontosul? Ebből alakul ki az új digitális világrend?

A fiatal adatkapitalizmus diadalútja kb. 15 éve tart, ami azt is jelenti, hogy a hideg ész racionalitásán alapuló rendszer társadalmi, gazdasági, politikai, jogi stb. kapcsolatai még mindig nem tisztázódtak, a technológiai fejlesztések pedig olyan mértékben haladnak előre, hogy a rendszer ellenőrzésére hivatott hatóságok jelentős lépéshátrányban vannak. A gyors tempó diktálása mögött talán az a szándékosság is rejlik, hogy amíg „működésük” joghézagban zajlik, addig garantált az egyre nagyobb profit. Az egyenlőtlen „játékban” a szabályokat egyelőre a „digitális szolgáltatók” mondják meg. Ők döntik el, hogy ebben a nagyon komoly „játékban” kik szerepeljenek, milyen feltételekkel, és kik, milyen döntéseket hozzanak. Megtehetik, mert a kormányzati hatóságok a hátuk mögött állnak, pl. az NSA. Ennek a hatóság és magánszolgáltatás közötti partnerségnek a neve „public private partnership” (PPR), magyarul: „köz-magán társulás” . Másképp mondva, a jogok és kötelezettségek terén a digitális adatfelhasználásban fennálló zűrzavar szándékos.

A negyedik ipari forradalom által megvalósuló digitális monopolnak köszönhetően jelentős mértékben megváltoznak a klasszikus és a pénzügyi kapitalizmus jellemzői is, és alakulnak át a jelen gazdasági és társadalmi rendszerek, pl. az internetalapú adatok az intézmények informatikai rendszereiben és a kereskedelmi stratégiákban elsőbbséget nyernek. De ide sorolhatunk olyan változásokat is, mint az intézményi/vállalati határok elmosódása, pl. nincsenek digitális határok, megváltoznak a vállalatok és szervezetek profiljai, változnak az intézmények (vállalatok) és az alkalmazottak közötti kapcsolatok, a beszállítók, gyártók, kereskedők, vásárlók (ügyfelek, fogyasztók) közötti kapcsolatok, stb. Ezek a változások szükségessé teszik például, hogy újraértelmezzük a vállalatok vezetési rendszereit, a társadalmi kapcsolatokat is, amelyeknek körvonalai ma még teljes mértékben nem ismertek.

A „big data” alapú monopolkapitalizmus, ami szükség esetén szövetkezik a „big pharma” (globális gyógyszeripar) képviselőivel is (lásd pl. a kifogyhatatlan gyógyszerreklámokat), érzéketlen a hagyományos kapitalizmus szabályaira, a kölcsönös tiszteletre, a jogokra és kötelezettségekre, az emberi boldogság megvalósítására, a magántulajdon sérthetetlenségére, a szerződéses foglalkoztatásra, stb. Az új kritériumok azt jelzik előre, hogy az adatkapitalizmus érdeke a felhasználók elszigetelődése, elmagányosodása, a még létező társadalmi szövetről való leválása, amit akár demokráciaellenes műveletnek is nevezhetünk. A világkormányra törekvő, láthatatlan digitális hatalmat nem érdekli a kölcsönös tisztelet, a magánélet sérthetetlensége, a szolidaritás, az ember öröme és boldogsága, a szerelem és szeretet, a hivatás, az öntudat stb. Az látszik körvonalazódni, hogy a digitális civilizáció kialakításában vége van az ember klasszikus tragédiájának, mert kezdődik a digitális tragédia, a kontraszelekció, a függőség, az elmagányosodás stb. időszaka. A tragédia abból is adódik, hogy a monopolkapitalizmus egyoldalú döntéseken alapul, ahol a rabszolga „jóléte” akkor lehetséges, ha aláveti magát a hatalom elvárásainak. Az új függőségi forma könnyen megvalósítható, ha figyelembe vesszük a ma is létező partnerséget, összefonódást az adattulajdonos kapitalisták és az állambiztonsági szervek között. Az adatkapitalistákat az államhatalom védi.