top of page

Hajdu Zoltán: Transzhumanizmus és technomorál ‒ 16/28. Technomorál: erények és erkölcsök

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • 1 nappal ezelőtt
  • 1 perc olvasás


A 2025-ben megjelent Transzhumanizmus és technomorál c. könyv alapján készült, MI által generált podcastok.


Tizennégy héten keresztül, minden szerdán és szombaton reggel 9-kor!






Az erényből származik az erkölcs, és nem fordítva. Vagy akár az is mondható, hogy az erényes viselkedésünkből fakad az erkölcsös társas viselkedésünk, vagy másképp mondva, az erkölcs a velünk született erények közösségi megnyilvánulása. Az erények nem változnak a különböző történeti korokban, de az erkölcsi normák igen. Protagorasz abban tévedett, hogy az erénynek jogérzéket és szabálykövetést tulajdonított, vagyis a belsőt kifordította. Az erkölcs az erény „kiszervezése”. A pénzért tanító Protagorasz, aki a mai transzhumanista elképzelések alapító atyjának is tekinthető, három vonatkozásban is közös rokonságot mutat a mai vakmerő transzhumanistákkal és felügyelő kapitalistákkal. Az egyik, hogy az erény politiké tekhné, vagyis „közösségi szaktudás", technika; a másik a befolyásolás tanítása, pl. arra tanítani a transzhumanista aktivistákat, hogy „miképpen tehetnek szert az államban a legnagyobb befolyásra tetteik és szavaik révén”; a harmadik pedig a hasznosság, az utilitarizmus, a profit: „a bölcs ember (szophosz) képes azt elérni, hogy minden egyes számukra (más emberek számára) káros dolog helyett hasznos dolgok tűnjenek szépnek és jogosnak, és legyenek ilyenek”. Ő volt az, aki a hasznosság fogalmát a filozófiába beemelte. Így a nyugati profitéhes gondolkodás egyik atyjának is számítható. Elsősorban az angol filozófusoknak és közgazdászoknak „köszönhetően”, a hasznosság elhozta a materializmust, a kapitalizmust és ikertestvérét a szocializmust. Napjainkban pedig a transzhumanista digitális bolsevizmus, az új materializmus van kibontakozóban. (MI által generált podcast. Az eredeti szöveg a 2025-ben megjelent Transzhumanizmus és technomorál c. könyvben olvasható, szerző Hajdu Zoltán.)


Indítsa el a hangfelvételt!


Kapcsolódó cikkünk:



legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page