Hetvenesek társasága, 1952. Napkút-évkönyv. Egy közülük: Varga Domokos György

Hivatások és hitvallások, felemelő és megható jelenetek, kalandok és állomások, megigéző formák, színek, nyelvek és életminták kavarognak az emlékbörzén ‒ regény ez a javából, megannyi magyar élet regénye. Szó szerint az élet írta, csaknem száz szereplő egyfelvonásosaiból. Mi a közös bennük? Hogy egyazon évben, 1952-ben látták meg a napvilágot. Ők a hetvenesek illusztris társasága, akiket Ratkó-gyerekekként szokás emlegetni.

Ők azok, akiknek, mikor a szemük kinyílt, még csoda volt a televíziózás, közösségi program, volt, aki járt még fonóházban, és aki tudta, hogy nem szabad csak úgy belépni a tisztaszobába. Olyan is, akik konfirmációról egyenesen díszőrségbe ment, táskájában az úttörőruhával, vagy aki közülük élőben láthatta a Sztálin-szobor ledöntését.

A kacifántos életutak ábrázolata hol a cérnaképöltögető fonalát idézi, hol a vadvízi szlalomozó száguldását. Ott van köztük Yehudi Menuhin tanítványa, meg aki Sylvester Stallonét tanította be focikapusnak, vagy aki koncertet adott a japán császárnak. Ott van, aki három pápának volt írnoka, meg az artista, aki vízilovat sétáltatott a Városligetben. Az utazó zenetanoda és a felvidéki magánkönyvtár megszállottja. A hegedűs, aki megvágja az ujját fellépés előtt, de fellép, vagy aki párnával kitömött hassal áriázik pöttöm korában, és aki inflációelméletből diplomázik. Aki két hegy tetejéről is látta a ponttá zsugorodó sast, ahogyan a legenda leírja, és aki czestohowai zarándoklaton hallotta meg a hívást.

Az, aki esketésen és temetésen verset mondott, és az, aki beszélt a holtakhoz a temetőben áthaladva, hogy ne féljen, mert akkor már ismerősek, meg akit Laborcként túl magasra lógattak fel. Akinek gyerekkori emléke a folytatólagos utcanévháború az elcsatolt városban, meg aki felnőtt fejjel tudja meg, hogyan kapott méhész nagyapjától egész akácfasort. Olyan is, akiről kisbolygó van elnevezve, meg akinek gyermekfővel röstellt nevével világtalálkozót lehetett összehívni. Aki kiskorában megpróbálta összeszámlálni, hány tornya van az Országháznak, de hiába írt időközben könyvet is róla, megmondani ma sem tudná.

Velünk élő kortársaink, akiket ‒ erről adnak számot e könyvben ‒ egész életükben fűtött a vágy, hogy ők legyenek az elsők, akik valamiben rátalálnak a válaszra. Akik ezért jól tudják és méltán hiszik, még dolguk van a Földön.

Apor-Kovács Éva nyelvész, irodalomtörténész, szociológus • Bakk Miklós politológus • Bakonyi István irodalomtörténész • Barabás Márton képzőművész • Berkes Kálmán klarinétművész, karmester • Berzeviczy-Fehér Jánosné hímző és viseletkészítő népi iparművész, a népművészet mestere • Bodnár Attila zenész, énekes, zeneszerző, szövegíró • Bordás Sándor klinikai pszichológus, főiskolai tanár • Bornemisza Rozi grafikus-tipográfus művésztanár • Csaba Péter karmester, hegedűművész, zeneigazgató, fesztiváligazgató • Csámpai Ottó szociológus, író • E. Csorba Csilla művészettörténész, muzeológus • Csorba László történész • Diószeghy Iván színművész • Dobos László közgazdász, szociológus • Dupka György író, szerkesztő, művelődéstörténész, kárpátaljai magyarságkutató • Elmer István író, szerkesztő • Eötvös György artistaművész, művészmenedzser • Farkas Zoltán újságíró • Ferber Katalin közgazdász, gazdaságtörténész • Font Márta történész, a középkor kutatója • Fried Ilona irodalmár, tanár • Füzesi Magda költő, újságíró • Geréb Ágnes pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába • A. Gergely András kulturális antropológus, egyetemi oktató, szerkesztő (elszánt túlbeszélő) • Gonda István fazekas • Győrffy András színművész • Havasi János újságíró • Háy Ágnes grafika, animációs film, aszfaltfolklór, díszlet, MOP • Horváth Balázs fotóművész • Horváth Gyöngyvér grafikusművész • Izsák Balázs mérnök, politikus • Javorniczky István újságíró • Jónás Gabriella színművész • Kacsó István grafikusművész • Kalmár János szobrászművész • Kálnay Adél író, tanító • Kasza Imre muzeológus, grafikus, festő, művészeti író • Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző • Kerényi Péter kommunikációs szakember, rádiós-televíziós újságíró • Keszthelyi Sándor építész, amatőr csillagász • Koltai Judit színművész • Kovács Béla futballista, nyomozó • Kovács István alias HayKováts képzőművész, író • Kővári Judit színművész • Kuti Dénes festőművész • Lábán Katalin rendező, színművész, színházigazgató • Léphaft Pál karikaturista • Lévai Nóra textiltervező • Márta István zeneszerző • Milosevits Péter író, irodalomtörténész, műfordító, költő, újságíró • Molnár Pál újságíró, szerkesztő, díjalapító • Nagy Jenő filozófus, szerkesztő (bölcsességszerető-boldogságkutató) • Nógrádi Péter zeneszerző • Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő • Nyitrai Tamás olvasó, író, néző, beszélgető, hallgató • Onagy Zoltán író • Oros László író, könyvgyűjtő • Ószabó István költő • Oszvald Marika színművész, operetténekes • Pálfai Péter színművész • Pálfi Ágnes költő, esszéíró, pedagógus, folyóirat-szerkesztő • Pálinkás József atomfizikus • Pap Rita előadóművész, dalszövegíró, táncos • Péter Márta koreográfus, táncművész, szakíró, táncpedagógus • Pogány György színművész • Ratzky Rita irodalomtörténész, tanár, muzeológus • Rauscher Alice Dóra domonkos nővér • Ruva Farkas Pál újságíró, szociológus, szociálpolitikus, író, költő, műfordító, képíró • Sapszon Ferenc karnagy, zeneszerző • Simon M. Veronika grafikus, festőművész • Singer Magdolna író, gyászkísérő • Sinkovits-Vitay András színművész • Sisa József művészettörténész • Somorjai Ádám bencés szerzetes, tanár, egyháztörténeti kutató • Sopsits Árpád filmrendező • Stenczer Béla színművész • A. Szabó Magda volt kulturális diplomata, közalapítványi elnök • Székely András Bertalan művelődésszociológus, nemzetiségkutató, szerkesztő • Székelyhidi László matematikus, egyetemi tanár • Szigeti István zeneszerző • Szkárosi Endre költő • Szüle Tamás operaénekes • Tahi József színművész • Tarnai Katalin bemondó, szerkesztő, riporter, műsorvezető • Tatai Mária mozdulatépítész • Tószegi Zsuzsanna egyetemi docens, tudományos újságíró • Tőkés László református lelkipásztor, püspök • Török Tivadar festő, grafikus, karikaturista • Tzortzoglou Jorgosz festő, szobrász, zenész • Varga Domokos György író, újságíró • Viga Gyula néprajzkutató, ny. egyetemi tanár

Varga Domokos György

(Budapest, 1952. október. 2.; író, újságíró)

Vallomásom a Napkút Kiadónak

2022. február 24-én este tértünk vissza a háromnapos sízésből, Mátraszentistvánról. Már az autóban ültünk, amikor Vázsony fiunk közölte az okoskáján érkezett hírt: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Otthon, számítógépes postafiókomban pedig ott várt a Napkút Kiadó felkérése.

Ezek szerint ismert személyiségnek számítok.

Minden lehetséges jót megkaptam ettől az élettől.

És lehet, hogy még nagyon nincs vége.

De ha Oroszország és Amerika, csatlósaikkal egyetemben – világuralmi erők ösztökélésére – egymásnak ugrik, lehet, hogy mégis nagyon hamar vége lesz.

Szerencsére nem félek sem az élettől, sem a haláltól.

Miközben e szavakat számítógépembe verem, ágyon dolgozom, mert a sízéssel kikészítettem a derekam, s most nem bírja a széket. Már az első nap megviselték a legfeljebb piros nehézségű pályák. A szinte örökös ülőmunkából rögtön három-négy óra kemény mozgásba fogni, erősen rám vall: a jó reményében egész életemben kockáztattam. S mivel ez életem átlagában többször jött be, mint ahányszor nem, ezért inkább elviselem az időnkénti csapásokat.

A biztonság kedvéért kihagytam a második sínapot, inkább kirándultam egyet. Felmásztam a Vörös-kő kilátóhoz, s szépen el is múlt a görcs a derekamból. Abban a pillanatban megint dolgozni kezdett bennem a vak bizalom. Akkor már le sem jövök a hegyről, hanem a gerincen átsétálok Piszkéstetőre, s végre megnézem Vázsony fiunk „csillagvizsgálóját”. Mint diákolimpiai aranyérmes s mint fizika szakos egyetemi hallgató, már önálló megfigyelést és kutatást végezhet, s alig háromórányi alvás után szaladt le hozzánk, a sípályához. Ráadásul utána meg nem engedte, hogy autóval felvigyem, ragaszkodott hozzá, hogy gyalog másszon fel, az erdőn át. Persze, hogy elfogott a kíváncsiság, milyen is lehet közelről ez a már távolról is lenyűgöző kupolás építmény.

Édesanyám amúgy az MTA Konkoly-Thege úti csillagvizsgálójában könyvtároskodott, kiváló könyveket írt is magyar csillagászokról – de három gyermekem legkisebbike nem ettől lett a csillagok szerelmese.

Néhai édesapámban Kossuth-díjas írót szerethetünk, de éppen én sem ettől váltam íróvá hét gyermeke közül.

Isten s az Élet útjai kifürkészhetetlenek.

A hegygerinc elfogyott, Galyatető felé mutatott egy erdei tábla. Ellentétes irányban haladtam egészen addig, amíg egy jelzés nélküli ösvényre nem leltem. Mivel elég meredeken futott felfelé, úgy ítéltem meg, hova máshová vihetne, mint egyenest a csillagvizsgálóhoz.

Egyre nehezebben másztam, araszoltam a hegyoldalban, de már nem volt visszaút: ha beledöglök, akkor is oda kell jutnom.

Mintegy négy évvel ezelőtt nekiláttam egy kettős könyv megírásának: Isten logikája és Az Élet logikája. Úgy terveztem, hogy legalább hét évre lesz szükségem az elkészítéséhez. Hála Istennek, sikerült jó messzire jutnom. Többszöri család- és pályamódosításom ellenére, mióta belevágtam a felnőttlétbe, úgy éreztem, Isten tenyerén ülök. De hogy csakugyan kell létezzen Isten, arról jóval túl életem derekán, szigorúan logikai alapon győződtem meg: annak ugyanis nincs semmi értelme, hogy ne létezzen egy olyan értelmes lény, aki képes felfogni a Mű nagyszerűségét. Ha a világ úgy keletkezett volna, ahogy az anyagelvű tudósok elképzelik, akkor az is benne lett volna a pakliban, hogy nem születik ilyen élőlény, s akkor még azt sem tudhatná senki a világon, hogy a világegyetem egyáltalán létezik.

Ez pedig képtelenség.

Sajnos aztán kitört a kovidháború, most meg az orosz-ukrán háború.

Így életművem félkészen ácsorog, én viszont elememben vagyok.

Hajdanában hetedmagunkkal születtünk ugyanabba a családi alomba – a Kutyafülűek és a Kölyökkóstolgató tudna erről mesélni –, hála Istennek, még mind élünk. Hat tesóm szaladt beoltatni magát, én ellenben mindenre elszánt szabadságharcba fogtam a kovidönkény ellen.

Íme, bizonyság: Isten a főnök, nem az evolúció.

A köd feloszlott, a felhők elúsztak, nem bírtam levenni szemem a ragyogó kupoláról.

Lemásztam imént az ágyról cicahátazni, holnapra mindenképp rendbe kell jönnöm. Donnához készülök, egyéves dédunokámhoz – Hanni unokám dolgozik, én kell vigyázzak a csöppségre.

Holnapután meg Boróka unokámat viszem iskolaelőkészítőre.

Ha már eddig kibírtam, csak nem szállok le – hetvenévesen – Isten tenyeréről.