top of page

HOMÁLYBAN ÉLTEM (Pécsi Sándor esszéje)

szilajcsiko

 



Emlékezzünk Palócföld elfelejtett, nagy filozófusköltőjére: Komjáthy Jenőre.

 










Ki fény vagyok, homályban éltem,

Világ elől elrejtezém.

Nagy, ismeretlen messzeségben

Magányosan lobogtam én.

Míg más napok ragyogtak egyre

S imádta őket mind a nép;

Addig szivem nem látta egy se,

Nem érzé tiszta, nagy hevét.

 

Miért élt homályban? A fordított kiválasztódás itt volt mivélünk már XIX. században is. Schopenhauer, Nietzsche, a buddhista filozófia első magyar értelmezője nem ütötte át a kor ingerküszöbét. Más birodalmakban a fényemberek üldözése még népszerűbbé tett egy Tolsztojt, Dosztoevszkijt, de az érdekérvényesítő alkalmazkodásra képtelen Komjáthy Jenő költészetének nem volt nagy kereslete a szabadelvű Monarchiában.

 

A nemesi származású komjáthi Komjáthy család sarja, 1858. február 2-án született a Nógrád vármegyei Szécsényben. Atyja Nógrád vármegye főjegyzője, jogi pályára szánja, de a fiatalember Pesten bölcsészetet tanul. 1880-tól Balassagyarmaton középiskolai tanár. Itt találnak egymásra Márkus Gizella kolléganőjével, Éloával, a lélektárssal. Házasságukból öt gyermek születik. Egy kellemetlen fegyelmi ügy miatt el kell hagyniuk Balassagyarmatot, s a költő félhomályból mélyhomályba kényszerül: 1887-ben a határmenti, szlovákajkú nagyközségbe, Szenicre száműzetik. Rövid életében kevés siker és sok szomorúság jutott néki, 1895-ben váratlan betegségben lobbant el élete.

 

Mint Szinyei Merse Pál, aki párizsi kollégáitól függetlenül fedezte föl az impresszionizmust, a homályban élő költő is szemléletváltást hoz, de műve pusztába kiáltott szó, mint a kortárs Bolyai Jánosé. Halálos ágyán veszi kezébe egyetlen megjelent kötetét: A homálybólt. Eltávozása után fedezik föl, mint Bolyait. Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály megalapítják a Komjáthy Jenő Társaságot, Ady maga szinte egész sorokat vesz át a Vajda János mellett mesterének vallott poétától. Miért volt ilyen erős, pszichodelikus hatása a halkszavú költőnek? Pogánytüzű istenessége, érzékenysége a korszellemre, és verseinek dallamos, melankolikus áradása. Babits írja 1910-ben:

 

„Sohasem volt áradozóbb költő. Az első fenséges sortól kezdve – »Ki fény vagyok, homályban éltem...« – végig egy hatalmas ár az egész kötete, egy óriási himnusz, széles, diadalmas, magával ragadó, mindent elborító, zuhogó lendület."

 

Tankönyv-mondat: költészete híd a romantika és szimbolizmus között. A romantika még a szó tiszta, egyértelmű jelentésével, mint egyélű szablyával vív az igazságért, de a szimbolista költeményben a szó úgy viselkedik, mint a megpendített húr, mely először a tiszta alaphangot zengi, aztán a felharmonikusokat, az alaprezgés többszöröseit.


A homály és a sokfelé ágazó, sokdimenziós értelmezés lehetősége teszi olyan titokzatosan érdekessé ezt a szólabirintust. A XIX. Század második felének költői mintha enigmának ‒ rejtvénynek ‒ látnák az életet. „Jelképek erdején át visz az ember útja" ‒ írja Baudleaire a Kapcsolatok című szonettben. Stéphane Mallarmé visszakérte az újságírótól a Verlaine temetésén fölolvasott nekrológot, és így szólt: Írok még belé egy kis homályt." Ez a modern gondolkodás szinte irtózik az egyértelmű kijelentésektől.


Nietzsche az ókori szent könyvek magasztos pátoszával kinyilatkoztatott, megfejthetetlen rébuszai, önmagának ellentmondó ítéletei egyszerre hoznak új homályt és új magabiztosságot. „Minden értékek átértékelője" nem tartozik bizonyítási kötelezettséggel.


A bohém művészek sem akarnak megfelelni az akadémikus elvárásoknak, városi remeték ők, szellemi függetlenségüket nélkülözésekkel, lemondással vásárolják meg. Ennek az életmódnak a varázsát legszebben talán Puccini operája ábrázolja.


Nemcsak Párizsnak és Münchennek volt bohémvilága, de minékünk is adatott. A lírai naturalista nagybányai festők, és a gödöllői művésztelep spirituális, népies szecessziós művészete és közösségi élete. A művész a szépség papja volt. Mednyánszky báró nagy vagyon biztonságáról mondott le testvére javára, csak hogy megszabaduljon az arisztokrataélet kényelmetlen, rideg kötöttségeitől, hogy egyetlen szenvedélyének, a szent művészetnek élhessen. Ezt áldozathozatalnak, vagy megszabadulásnak is értelmezhetjük. A legnagyobb fényűzés az őszinteség, melyet a társadalmi szereposztás nagyon kevés embernek engedélyez. Az őszinte mindig a legrövidebb, egyenes utat keresi, de a szubtilis ‒ árnyalt ‒ tartalom kifejezője egyre bonyolultabb formanyelvet kénytelen használni. A szellem történetében egymásra épülnek az eszmék és elleneszmék, mint a matematikában, s az égigérő hangyavár egyszer csak beomlik. Ilyen összeomlás volt az első világháború után jelentkező avantgárd és a sivár modernizmus, melynek máig hatalmas szerepe van csodálatos városaink elrondításában. A nagybányai mesterek vásznait, Reviczky és Komjáthy verseit valami titokzatos szomorúság lengi át. Az érzékeny művészlélek sejti, milyen törékeny a mi európai civilizációnk. A világkorszak-váltást festi meg Reviczky Gyula Pán halála című panorámakölteménye, melyben az új, a szomorú, a kereszt jegyében megérkező embert üdvözli. Ennek szép ellentéte Komjáthy Pogány vagyok című verse:

 

Pogány vagyok. Nincs bennem semmi

Alázatos, tömjénszagú;

Zsolozsma, zsoltár, istenesdi

Nem ejti szívemet rabul.

Nem verem én bűnbánva mellem,

Nem mondok szánom-bánomot,

Olcsó dícséretét se zengem

Annak, ki majmot alkotott.

 

A költő pogánykodása nem ateizmus, ő ilyen durva mondatot, hogy „Isten halott" sose merészelne papírra vetni. Vágyakozás ez a vers; vissza a minden vallások tiszta ősforrásához, mint Stravinszkij Tavaszi áldozata, Bartók Cantata Profanája. Pán divatos téma volt Reviczky idejében, Böcklin mester festészetének gyakori motívuma az árnyékban heverésző, sípján muzsikáló félisten. Debussy leghíresebb darabja az Egy faun délutánja.


Mit jelentett e toposz ezekben az években? Az ókor nosztalgiáját, midőn még nem létezett a bűn, a zsidókereszténység találmánya? A bűntudat nélküli, tiszta életörömet, vagy az anyagelvű pénzvilág hedonizmusát?


Franciaföldön ez a Harmadik Köztársaság kora, a szemérmetlen kánkán-tánc divatja rombolja már az ízlést és erkölcsöt, mint néhány esztendő múlva nálunk a „jaj cica" operettek. A jakobinus diktatúra óta nem volt ekkora keresztényüldözés, a francia kormány fanatikus szabadkőművesekből állt, mely adminisztratív háborút vívott a katolikus egyházzal. Minden egyházi vagyont elkoboztak, és a szerzeteseket, az egyház szellemi élcsapatát eltiltották a tanítástól, katolikus egyetem nem adhatott ki tudományos fokozatot.


A rendszer szélsőségesen intoleráns a vallással szemben, de túlzottan megengedő a feslettséggel.


Verlaine önmagát így rajzolja meg: „A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma" Miért lett Nietzsche európai szupersztár? Az Antikrisztus című írásában azt állítja, hogy ő maga az Antikrisztus; Voltaire óta nem volt filozófus ennyire sikeres. Pán istennek kecskeszarva és kecskelába van, mint Bahometnek. Huysmans A különc című regényét, mely a dekadensek Bibliája lett, maga Kosztolányi fordította le, ekkora divat volt a századfordolón a romlottság életérzése. Ma már, a zombiapokalipszis idején megmosolyogni való könyv. Huysmans főhőse Floressas herceg, egy nagyon gazdag úriember, ki csak a különcködéseinek él. Végtelenül kifinomult ízlése van, minden élvezetet kipróbál, ízek, illatok, színek, stílusok bolondja. A francia eleganciát akarná megtestesíteni, valójában ostoba, nagy műveltsége ellenére, mert nem tud az életével mit kezdeni és unatkozik. Kényeskedő kéjelgéseivel csak még kényelmetlenebbé teszi értelmetlen életét. Egy pillanatra sem jut eszébe a gondolat, melyet Kölcsey kategorikus imperatívusza oly szépen kifejez:


 „Hass, alkoss, gyarapíts, s a Haza fényre derűl!"


A bohém kétarcú, angyali és ördögi. Ezt leginkább Verlaine vagy Ady portréján látjuk. Petőfi megparancsolta a XIX. század költőinek, hogy lángoszlopként vezessék a népet Kánaán felé, mint Mózes a zsidókat a pusztában. Verlaine, aki a tizennégy esztendős Rimbaud-t megrontotta, homoszexuális liliomtipró, Baudleaire szonettjeivel a kábítószernek reklámot csinált, igazán nem nevezhetőek lángoszlopnak. A bűn valaha, 1789 előtt szégyen volt, de a Harmadik Köztársaságban, ím az erényt kezdik hivatalos eszközökkel üldözni. A „lázadó költők" lázadását nevezhetjük egyfajta testi-lelki-szellemi tunyaságnak, komformizmusnak.


Ez a paradoxon nem kerülhette el Komjáthy Jenő figyelmét, és Petőfi parancsát kiegészíti egy még egyetemesebb költői feladattal, amit az ontológiai költészet jelent. A filozófusköltőhöz nem méltó a feslett párizsi élet utánzása, sem a karriertörtetés. A homályban élő ellátja középiskolai tanári feladatát, és monogám házasságának alapja mély lelki szerelem. Márkus Gizella, ki maga is írt, éber kritikusa volt urának. Ő hívta föl a figyelmét arra, hogy hagyja el a biedermeyer, érzelmes hangot, amit Reviczky használ, mert ezek a mélységesmély tartalmak éles, szenvedélyes megformálást kívánnak. Az Óda a naphoz című vers olyan pogány áhitattal tör föl, mint Ehnaton Naphimnusza, vagy az Im-ígyen szólott Zarathusztra nyitóképe, midőn a méd mágus így szólítja meg a Napot: „Te hatalmas csillag, mi volna a te boldogságod, ha nem lenne akiknek világítsál?" A vers nyitóakkordja így zeng:

 

Üdvöz légy, csillagok királya, büszke hatalom!

Lángszekerén a lelkesedésnek

Tündöklő trónodig emelkedem

Zengeni s áldani téged ó, dicső!

A mozdulatlan, ős világtalan világot

Lángra te gyújtád;

 

Ősige című verse a tömörítés mesterdarabja. Túlmutat Nietzsche nihilizmusán, és cinizmusán; hisz valami végső valóságban, a tudat szingularitásában, amit a keleti vallások évezredek óta hirdetnek:

 

Én vagyok a világ,

A nyilvános titok;

Számtalan személyben

Egyetlen egy vagyok.

Az egyetlen törvény

Vagyok én, az élet;

A világos örvény

Én vagyok a lélek.

Mert én vagyok az ész,

A teremtő elme;

Én az üdv, a szellem

Szertelen szerelme.

Én vagyok az álló

S a száguldó jelen;

Egyetlen érzésben

Örvénylő értelem.

Végtelen végekben

A középpont vagyok;

Az időben nyugszom,

A térben rohanok.

Világokat nemző,

Mindeneket látó;

Az örök körökben

Én vagyok az átló.

Ki vagyok örökké

És mindenütt minden:

Én vagyok az Ige,

Én vagyok az Isten.

 

A nyolcvanas években Palócföld homályban élő poétája jó barátságba kerül Madách Aladárral, Alsósztregován, az ősi kúriában gyakori látogató lesz. Aladár a nagy drámaköltő és Fráter Erzsébet fia, ki örökölte édesapja tehetségét, kitűnő verseket írt és mint az Omega sláger negyvenéves könyvelője kettős életet élt": nappal megyei törvényhatósági bizottsági tag", de szabadidejében spiritiszta volt. Ezt a korszakot nemcsak a természettudományok és a pozitivista filozófia előretörése, de mintegy ennek ellenhatásaként, okkult divatok is jellemezték. A költő Alsószteregován barátkozik össze Palágyi Menyhérttel, kinek világszemlélete híd a spirituális és a természettudományos gondolkodás között. Efelejtett nagy filozófusunk, matematikus, irodalmár, kinek géniuszát abból is érzékelhetjük, hogy 1901-ben Einstein Speciális relativitás elméletének publikációját négy esztendővel megelőzvén, metageometria" elnevezésű téridő elméletet publikált Lipcsében. Ennek a teóriának különösen eredeti gondolata, hogy a térben érzékelő pontokat" képzel, mintegy tudati jelenlétet, és ezzel már nem a relativitás elméletet, de a kvantumechanika legkülönösebb tanulságait vetítiti előre. Álljon itt csak egy sor Palágyi Menyhért A tér és az idő új elmélete című művéből:

 

A térpontok sokasága az időpontban összegződik egységes totalitássá. Illetve megfordítva: az időpont a térpontok összességében bontakozik ki a végtelen világtérré.

 

Az Euthanázia és a Gondolatok a halálról című költeményekben erősen érződik a spiritizmus hatása. A síron túli szerelem már a romantika korában könnyes szép téma volt, gondoljunk E.A. Poe The Raven és Annabel Lee című remekműveire, de Komjáthy Jenő halálvágya nem ilyen vágyódás Euridice után, itt valami kozmikus halálösztönről van szó, feloldódás az őselemben:

 

Elégek én ragyogva fényben,

Szétáradok az összeségben,

Magamat égbe ragadom,

Az ősi honba visszatérek

Tisztán és szabadon.


A Gondolatok a halálról ünnepélyes sorai azt a létszorongást és őskíváncsiságot fogalmazza meg, melyet szinte minden ember érzett már életében: mi lehet odaát?


Mi a halál? Ki mondja meg nekem?

Az élet véges, míg ő végtelen.

Mit hozhat nékem e vonalnyi lét,

Olyat, minek örök értéke van?

Mi haszna éltem, hogyha meghalék,

Ha újra az leszek, ami valék,

S elnyel a semmi, a határtalan?

Tán a halál az ősi lényeg épp,

A tiszta forrás, a valódi lét?

És épp az élet a visszás nevű,

Csak hiu bitang szó, mely nem talál?

Az ősi szomjat oltja ős nedű,

Örök sebünkre örök írt kinál:

Halál az élet, s élet a halál!


A vers utolsó sora egy aforizma: Nietzsche, az aforizmabűvész hatása érződik, és a nagy világpesszimistáé, Arthur Schopenhaueré, kiről ódát írt, szellemi tanítómesterének tekinti:


S mutatsz egy más, egy öntelen, egy szent világot,

Az örök-jó honát, a szenvedéstelent.

S bár mély a seb, mint Szanzara szívünkbe vágott,

Nirvána vár reánk, az édes, tiszta csend.

Ahol nem gond a gondolat, nem ér az érzet,

Nem bűn a bűn, nem fáj a fájdalom;

A semmi az, mert nincsen róla földi képzet,

Mert ellenképe az, mi itt vagyon.


Reviczky Gyula, Komjáthy nagy barátja is használja már Nirvána című versében a megvilágosodás és reinkarnáció fogalmát, mely ezidőben válik közismertté Arthur Schopenhauer nyomán:


Nem akarok újra élni,

Nem kivánok visszatérni

Sem az égbe, sem a földre


Schopenhauer főművében, A világ mint akarat és képzet című, vastag traktátusban egyetlen gondolatot táncol körül német alapossággal és keserű fekete humorral. Az emberi éntudat két erő gyújtópontjában reszket magányosan a kietlen mindenségben: a külső valóságból beáramló ingerek képzetekké válnak mibennünk, és a belülről kifelé törő akarat-életvágy, görcsösen kapaszkodik a létezésbe. Az akarat szabadságáról írt értekezésében cáfolja a szabad akarat létezését, mert ellentmond az okság elvnek, de a szabadság mint valami transzcendens valóság mégis létezik: ...az ember mindig csak azt teszi, amit akar és mégis kényszerűen teszi." Paradoxon, apória, de hát az egész mindenség paradoxonháló, a szuperhúroktól a csillagködökig.



Vándorpróféták, világmegváltó észosztók járták a századfordulón Európa porzó útjait, hirdetvén az igazságot, a megoldást a társadalmi bajokra. Nagy hatása volt hazánkban Schmitt Jenő Henrik gnosztikus anarchista filozófusnak. A Törj össze mindent kezdetű vers ezt tükrözi:


Törj össze mindent, ifju szellem,

Hogy ne maradjon kő kövön!

Lerontani e természetlen

Világot óriás öröm.

Bontsd szét izekre, éles elme,

A hazugtestű látszatot;

Minek nincs magva, nincsen lelke,

Tépd össze, legyen átkozott!

Gyűlöld a múltat, hősi lélek,

Előre nézz, csüggj a jövőn!

Megkövesült, ki visszanézett,

De Lót haladt bizton, dicsőn.


Ez a szektaprédikátori hang nem illik a mélybölcs-melankolikus Komjáthyhoz, de száműzött, szenici keserűségében írt cifrábbakat is. Az Akasszákok fel a pánszlávokat!" verscím nem csak manapság, de abban az időben sem hangzott szalonképesnek. A szlovákajkú nagyközségben a költő fölfigyelt egy szomorú jelenségre, mit Nyirő József Néma küzdelem című regényében fest majd meg. A vegyes lakosságú és szórványterületeken külső hatalmak ügynökei gyakran reverendában, talárban uszítottak, agitáltak a magyarság és a Magyar Királyság ellen. Az éleshangú költemény segélykiáltás a végekről:


Hiába gondol agy, feszül ideg,

Ha a kancsukát el nem töritek.

Hiába harvcol ész, erő, zseni,

Míg ránk e vad csoport fogát feni.

Hát mire vártok még? Ó kárhozat!

Akasszátok föl a pánszlávokat!


A szegénységbe süllyedő, világvégi elhagyatottságba száműzött, nemesi származású költő érzi a homályban gomolygó történelmi feszültséget, a közeledő összeomlást, Trianon végzetét. Így vall élethivatásáról:


Költő vagyok s magyar:

Kimondom, fönnen érzem én

Hisz nemzetemre vall

Dalom, hatalmas zengzetén.

Kitárom én szivemnek

Dúsgazdag életét,

És dús szivembül árad

A szép magyar beszéd.


Komjáthy elsősorban a filozófiaköltészetben alkotott halhatatlant, de a hazaszeretet, nemzeti sorskérdések és a tiszta, monogám szerelem is gyakori témái. Feleségéhez írt Éloa versciklus sorai elragadtatott rajongó szeretet fényében fürdenek:


Enyém vagy! Megragadtalak,

Rejtelmes álom, fényalak,

Bűbájos édes tünemény!

Az volt a vágyam, bírjalak,

És most enyém vagy, mindörökre az enyém!


Ez bizony nem Héja-nász az avaron" , hanem igazi szerelem, ami mindig volt, mindig lesz. E sorok tanúi, hogy korai halálát nem dekadens, önpusztító életmód okozta, hanem gyenge egészségi állapota.


Palágyi Menyhért 1896-ban a Petőfi Társaságban olvasta fel a Komjáthy Jenő emlékezete című írását, melyben mint filozófus hívja föl a figyelmet ennek a költészetnek gondolati mélységére:


Hogy Komjáthy a külső érvényesülés hiúságát le tudta magában kűzdeni, az benne már nem a költőre, hanem a bölcselő természetre vall. Azok a belső vívódások, melyek Komjáthy költeményein végighúzódnak, valósággal bölcselmi jellegűek, és a meglepő e versekben az, hogy annak daczára sem mondva csináltak, hanem igazi költemények, melyekben szertelen tűz árad, s melyek lejtés, rím, és a nagyfejlettségű nyelvművészet bájaival gyönyörködtetnek."


Egy Komjáthy vers úszik, hullámzik az időben, él, mint a népdal és gerince a gondolat:


Nincs lehetetlen!

Ős szeretetben

Testvérek a lények, a tárgyak.

Isteni álom

Úr a világon,

Tett koronázza a vágyat.

Nincs lehetetlen!

Vágyak-emelten

Tör előre merészen a lélek.

Messze kirontva

Eszmehonodba,

Énekeli titkaid, Élet!


Sámándobbal lehet soraira döngetni, mint Ady verseire:


Panaszom az örök sirám:

Mért élek, mért fogantatám!

Bánatom a föld bánata,

Hogy rajta élet támada.

És én vagyok a Szfinx maga,

Száz öltő meg nem oldhata.

Ha álmodom: isten vagyok;

Az örök nap bennem ragyog...

De amidőn gondolkozom:

Csak rom vagyok, bús, puszta rom.


Mit is kezdhetünk mostanság, a XXI. században ezekkel a költeményekkel? Szépek, nagyon szépek, de miért időszerűek?


Miért? Mert itt élünk a butaság diktatúrájában, már észre sem vesszük, kezd megszokottá válni ez a zombiapokalipszis, a ma Komjáthy Jenői most is homályban élnek. A kultúrában van a legnagyobb korrupció és kontraszelekció, mert a mentális mezők leuralása olyan hatalom, mint a középkorban a földbirtok volt. Katedráról hirdethetőek a legképtelenebb ostobaságok, mint Derrida dekonstrukció elmélete, vagy Judith Buttler queer elmélete. Soha nem volt akkora szükség erre az embertípusra, amit a homályban élő költő képviselt: a gondolkodó, érzékeny, töprengő emberre! Mi tesz minket gondolkodóvá? A kíváncsiság, az érzés, hogy az élet egy rejtvény, aminek kell, hogy legyen megfejtése. Van-e nagyobb gyönyörűség, mint megérteni, felfogni egy titkot, megfejteni a Szfinx talányát?

 


 

Felhasznált irodalom:

•        Komjáthy Jenő: Összes költeményei Unicornis Budapest 1993.

•        Friedrich Nietzsche: Im ígyen szóllott Zarathusztra

•        Arthur Schopenhauer: Az akarat szabadságáról Bp.1906. Vass József kiadása

•        Arthur Schopenhauer: A világ, mint akarat és képzet Bp. 1991. Európa

•        Palágyi Menyhért: A tér és az idő új elmélete Bp. 2017. Gondolat

•        Raffay Ernő: Szabadkőművesek köztársaságai Kárpátia Studió 2021.

•        Joris-Karl Huysmans: A különc Bp. Kultúra 1921.

•        Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban

 

 

134 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page