Identitás? Szuverenitás? ‒ Épp e két szó bizonyítja: nincs már magyar azonosságunk! (Gyimóthy Gábor újévi nyelvleckéztetője)

dombi52
jan. 3.
2 perc olvasás

Ezúttal egy másik olyan szóról írtam versikét (valószínűleg sokadszorra), mint az identitás. Ez a szuverénitás, vagy szuverenitás, ahogy tetszik, illetve egyáltalán nem tetszik! Ennek a két szónak az állandó és kizárólagos emlegetésével bizonyítgatjuk és írjuk alá, hogy tulajdonképpen nincs már magyar azonosságunk. És éppen úgy hiányzik a függetlenségünk is, ha azt szuverénitásnak nevezzük és hajtogatjuk, mint a betanított szajkó. Hiszen a függetlenség éppen a nyelvi függetlenségnél kezdődik, azon alapul és ‒ a mi esetünkben, miután egyedül beszéljük ezt a nyelvet ‒ nélküle elképzelhetetlen.

Ma fedeztem föl véletlenül, hogy ez nemcsak a mindennapi szóhasználatban létezik és dúl, hanem hivatalos rögzítettségben is. Ezt láttam: Szuverenitásvédelmihivatal (egybeírva, honlapcímként). Ilyen nagymértékű önmegalázást látva, nem tudom eldönteni, hogy a kettő közül melyik a nagyobb, a megrökönyödésem (megbotránkozásom), vagy a szégyenérzetem? Ki az, aki ilyesmit elhatároz, mert már annyira eltávolodott a saját anyanyelvétől? És aztán ki az, a rengeteg ember, aki ‒ kivétel nélkül ‒ nem szól neki, hogy mit is védelmez az a hivatal, amely már a saját elnevezésében is a vesztett függetlenséget hirdeti?! Hogy lehet ilyemit eltűrni?!

Vagy már ott tartunk, hogy észre sem vesszük az idegen szavak használatát és azt, hogy ezzel ‒ meggondolatlanságból, oda nem figyelésből ‒ nyelvi hazaárulást folytatunk?

Ez ellen csak nyelvünk iránti elhivatottsággal és annak határozott és tudatos keresztülvitelével és elterjesztésével lehet föllépni és védekezni.