INDIÁN ARCKÉPCSARNOK – Dienes Jenő Attila
Kapcsolódó cikkünk:
INDIÁNOK NYOMÁBAN
Egy napon azon kezdett el gondolkodni, hogy hova tűntek az indiánok, a békepipák gomolygó füstcsíkjai, a préri bölényei, a nyakláncokon csüngő medvekarmok, a lassan csörgedező farkasvér? Farkasvér egy kakukktojás itt, a technotópia barbár mellékhajtása. Csodálta, ahogy utolsó erejével a folyó felé pulzált a vércsík melegsége, az olthatatlan szomjúság, a lövés utáni remegés, majd a dermesztő csend, a néhány hónapos szenzáció. Hiába kereste a racionális magyarázatokat, csak azt találta, amit hagytak. Ez egy borsodi történet volt, amelyben a szétváló expanzív lőszer, a sportesemény, hozta a papírformát.
Tegnap nyolcadszor aludt bele ugyanabba a tengerészgyalogos ügynökbe, az idegesítően józan, tudatosan alkoholista hősbe, aki a pirosnál százharminccal döngetett a nagyvárosi forgalomban, soha nem gázolt babakocsit toló kismamákat, elérte a rendezők beteg álmainak vattacukor szakállát, hozta a nézettséget Hollywoodnak. Másnap a rezervátumból kifelé tülekedve, megátalkodott vadsággal taposták a gázt a tehetősebb polgárok. A száguldásban lemaradó tüzesvíz, a mennydörgő bot, a vasparipa, a sápadtarcúak kopasz hegyoldalai, a nagyvárosi szemét bűze, a patkányfészkek már nem hallották a borzalmas csattanást.
Folytatás:
