Kedves Tamási Áron! (Deli Mihály költeménye)

Kedves Tamási Áron!

Nem tudjuk, hogy miért vagyunk a világon

Persze, szeretnénk valahol otthonra lelni benne

de ez még kevés

(az anyaöl is elenged egy idő után

emléke archetipikus lényegünk!)

a feladat pedig ezután kezdődik

Mert pusztán azt sem tudjuk, miért vagyunk

vagyis ki kell találnunk, mi a dolgunk

Ez így elég flexibilis ügy

mégis, igyekszünk konzervatív, felelősségteljes módon viselkedni

(van, aki nem vesz tudomást erről

és vannak a mindenkori ügyeskedők)

Értékelem és becsülöm, hogy Ön otthonra lelt

Megigéző ez a világ

Színes és nagyra törő küzdelmünk

geográfiailag-lelkileg-szellemileg behatárolt

de transzcendens szintekkel érintkezik

(igaz igyekezeteink realizmusa mágikus árnyalatú)

A válasz csak az életünkön át adható meg

Ha megszakadunk is, akkor sem léphetünk át ezen

(próbálkozásom bukdácsolása-bukása intim titkom

Nagy Misztikusok is kínlódtak ezen az úton)

Át-áttekintgetünk a túlvilági ködbe, de csak emberek maradunk

Nem azért születtünk erre a világra

hogy valahol otthon legyünk benne

de persze valahol lakni kell

(szoba-konyha, polgári odú, vályog, sátor, mágikus miliő…)

A lombok és a plafon fölött az ég végtelene bennünk tükröződik

A táj, akár egy spirituális kuckó

Amikor egyszer csak vége mindennek

és kezdődik (folytatódik?!) a minden

emlékeink és hű életünk placebóvá válnak

Akkor aztán rajtunk múlik

hogy egészséges újszülöttként lépünk-e tovább

mi, szent otthontalanok

Tamási Áron

(a kép forrása: itt)