KÉSSELÖLELŐ (Deli Mihály verse)

Öljem meg, mert más Istent szeret?

Máshogy hívja?

Más nyelven beszélünk?

Útjában vagyok az Istenéhez?

Térítsük meg egymást? (na, ki az erősebb?!)

Hű imádata kergeti / ellenem / az ölésbe, a bajba?

Micsoda rabság az elköteleződés!

Miféle gyűlölet lappang a szent hódolatban?

Minden és ugyanaz fordítva: tükörben

Öldöklő szeretet?! / Finom parancs a vérontásra?!

Ki állt közénk?

Ki állt közénk és az Istenünk közé?

Micsoda erő taszít el egymástól és uszít egymás ellen?

Miért másként zeng az Isten hangja bennünk?

Ki ez az Isten?

És kik vagyunk mi?

Ki mondja meg?

Más-e a düh, más-e az odaadás?

Hol veszett el a hit?

Miként vált harcra a gyámoltalan félelem?

Ki a bűnbak, a rohadt céltábla?

Hogyan talált egymásra a harag a szelídséggel

és keveredett egymásba, egymást ostorozva?

Ki szólítja meg az Istent az igazságokon túli igazságért?

Hol az Isten?

Miért hagyott el?!

Miért bujkál ezer arccal?

Miért oly széles és vad a Sztüx vize közöttünk?

Már a partján holttá válunk

Hullámai kimosnak belőlünk

minden megmaradt emberséget/embertelenséget

S a túlpartján tükörbe ütközünk?

Tükröt döntünk?

Most öljem meg, ki mellettem kapálódzik?

Vagy mentsem/segítsem, hogy végre megölhessen?

Vagy inkább nézzem irígy-sóvárgó-kíváncsisággal

a felettünk átröppenőket

kik üres lélekkel, hitetlen tisztasággal ívelik át a habokat?

Mennyi, mennyi szakadár szellem!

Micsoda menet!

Mindenki egy irányba néz

Ugyanazt nézi

Ugyanazt látja?

Káprázat? Tükörkép?

Védd magad, te bátor/gyáva

harcos/iszkoló

Ez már a part

Se mentőmellény, se gatya / pislákoló világítótorony a túlparti párában

És béke: édes fulladás!

Köröskörül nehéz lábnyomok

Mindenfelé szétszórva: lágy kések a finom homokban

A kép forrása: itt