Két hihetetlen véletlen (Gyimóthy Gábor története)
- szilajcsiko
- jún. 13.
- 4 perc olvasás
Ha kitaláltam volna, szégyellném leírni, mert annyira semmitmondó, de leírom, mert megtörtént, bármennyire tűnik hihetetlennek. Viszont eme írás elolvasását – amiből senkinek semmi haszna nincs – csak azoknak ajánlom, akiknek tényleg nincs okosabb dolguk. A szöveg egyetlen előnye, hogy nagyon rövid.
Valamikor, szinte pontosan hét évvel ezelőtt, júliusban Budapesten voltam és kaptam egy iszonyatos hörghurutot. Mindig ilyeneket szoktam kapni (sajnos), amelyek annyira súlyosak, hogy azt hiszem róluk, már tüdőgyulladásba mentek át. Mentségemre szóljon, hogy ez nálam nem hypochondria*, mert pontosan ez történt meg velem 1972-ben, tehát nem csoda, ha félek. (És nem is hippohondria, ami lenne, ha lónak képzelném magam...).
Bevánszorogtam egy kórház sürgősségi osztályára (ha van olyan, hogy Honvéd Kórház, akkor ez az volt), ahol meglepően kevés várakozási idő után belekezdtek a vizsgálgatásomba. Időnként persze újabb várakozásokra volt szükség, de hát ez teljesen természetes, hiszen nem én voltam az egyetlen sürgölődő sürgősség (ezt csak azoknak mondom, akik egy-egy ilyen várakozás miatt jogosnak érzik az egész magyar egészségügyi rendszer káromlását...).
Hanyatt feküdtem egy helyiségben, amelynek a tetején ablak volt. Azon nézegettem a kék eget unalmamban. Gyönyörű nyári nap volt. Már nem emlékszem, mekkora volt ez az ablak, de utólagos becslésem szerint nem lehetett egy négyzetméternyi sem. Azon a kis darabka égbolton – persze – semmit se láttam. De hát ráértem bámulgatni. Egyszercsak egy gólya repült át azon a hihetetlenül kis nyíláson át látható égen!!!
Ez egyáltalán nem lenne csoda, ha Pest fölött seregesen repülnének át gólyák, de kérem a kedves Olvasók közül azokat, akik már láttak Pest fölött egyetlen egy gólyát is, tegyék föl a kezüket. És akkor ez a senki által, soha nem látott gólya pont akkor repül át Pest fölött, amikor én hanyatt fekve várom a vizsgálataim eredményét, és pont úgy repül át, hogy azon – a nagy égbolthoz viszonyítottan – elképesztően kis ablaknyíláson át láthatom...!
Ezt a hihetetlen esetet – bármilyen „jópofa” – nem írtam volna le, ha tegnap, hét évvel a 2018 nyarán megtörtént csoda után, nem hevertem volna megint egy kórház sürgősségi osztályán a vizsgálataim eredményére várva. Ez a zollikerbergi kórház (Zürich központjától talán három kilométernyire sincs), amelytől légvonalban legföljebb 120 méternyire lakom, és amelyben sajnos (koromhoz illően) már törzsvendég vagyok. A kép azonos: hanyattfekvés, fejem fölött magasan, szinte pontosan egy négyzetméternyi és négyzet alakú ablak. Várok és várok. Meglehetősen türelmetlenül, mert amiért bementem, azt tíz perc alatt el lehetett volna intézni (el is intézték egy óra alatt, de hát megintcsak nem én voltam az egyetlen sürgősség), ám ragaszkodtak néhány – szerintem fölösleges – vizsgálathoz, amelyeknek eredményét meg kellett várnom. Gyönyörű, kék, nyári eget látok és semmi mást. Egyszercsak ártepül magasan egy nagy madár. Gólya? Lehetetlenség! Németsvájcban tudtommal nincs is valódi (költöző) gólya. Bázel közelében van egy gólyatelep 6-8 gólyával, de azok télen is ott maradnak, mert eledelt kapnak. Talán összegyűjtött, sérült gólyák voltak. De Zollikerberg fölött gólya??? Hát akkor már inkább Pest fölött (na jó, Pest jóval nagyobb...).
De hát nyújtott nyakkal repült! Szürkegém nem lehetett, mert az nem repül nyújtott nyakkal! Mint ahogy a gémek és kócsagok szokták: jobb felől nézve S-alakban görbített nyakkal repülnek. Egyetlen kivétel (tudtommal) a kanalas gém, de az nem is valódi gém. A gémeknek csak annyiban rokona, hogy szintén madár. Szürkegémet láttam már ácsorogni a környékünkön néha, de magasan átrepülni még soha! Gólyáról nem is beszélve, pedig 28 éve éldegélek itt.
Persze csak egy pillanatig láthattam, amíg átrepült a rövidke látteremen, és az csak a meglepődésre volt elég, a pontos megfigyelésre nem. De aztán még háromszor átrepült, mert keringhetett. Bizony gólya volt, ami itt – bizony – talán még nagyobb csoda, mint Budapest fölött. És ne felejtsük, a csoda „főoldala”, hogy pont a kis ablaknyílás fölött volt látható.
Kereken két óra hoszat hevertem ott. Ezalatt láttam még egy ragadozó madarat átrepülni, de nem tudtam megállapítani, hogy mi lehetett, mert félig-meddig zuhanó repülve haladt át, tehát se a szárnya, se a farka nem volt kitárva, kiterpesztve. Vércse, vagy valamilyen sólyom lehetett volna, de mintha azoknál nagyobb lett volna. Lehetett egerészölyv (ami itt, ezen a vidéken ritka), vagy kánya. Él a környéken egy gyönyörű vöröskánya (sosem láttam párosan), amely néha 10-20 méternyire repül el a háztól. És persze láttam néhány sarlósfecskét átcikázni az „ablakom” fölött. De a látómezőm az idő legnagyobb részében üres volt. Érdekes, hogy amikor megjelent egy sarlósfecske, akkor három-négy további is átrepült a legkülönbözőbb irányból, a legkülönbözőbb irányba. Csoportosan vadásznak a rovarokra, meglehetősen magasan, soha nem alacsonyan, mint a füstifecskék, vagy a molnárfecskék. Folyton azon tűnődöm, hogy a rovarok – amelyekből a sarlósfecskék élnek – mit keresnek abban a magasságban? De úgy látszik, van ott belőlük elég, mert különben éhenhalnának ezek a madarak...
Ha már ezeknél a – nekem nagyon kedves – madaraknál tartunk, meg kell említenem, hogy nem fecskék. Mint ahogy a kanalasgém sem rokona a gémféléknek, a sarlósfecske is csak a neve és az életmódja miatt „fecske”, különben nem rokona a valódi fecskéknek. Érdekes szokása alkonyatkor a háztömbök, csoportos körülrepülése, nagy víjjogás közepette. Erre a szokásra van egy angol szakkifejezés (talán magyar is van), de az most nem jut eszembe. Gyerekkoromban, Pécsen a színházat szokták így körülrepülni. És amikor az Alkotás utcában laktunk Budán, akkor az Alkotás – Kiss János altábornagy – Ugocsa – és Hertelendy utcák által körülhatárolt háztömböt víjjogták körül. Nem tudom, csinálják-e még...?
Zollikerberg, 2025 VI. 12.
* Elnézést kérek az idegenszó használatért. Csak az utána következő szójáték miatt nyúltam hozzá.
