Kína az egyetlen nagyhatalom, amely hasznot húz az Egyesült Államok lépéseiből
–
Vukics Ferenc írása
Az orosz-ukrán konfliktus kezdetén arról írtak a kínai lapok, hogy az USA majd mindenáron bele akarja keverni őket ebbe a háborúba, és nagyon óvatosnak kell lenniük, hogy be ne „feketítsék” őket a világ közvéleménye előtt. Néhány hétig az amerikai politikai vezetés megpróbálta a „kínai nyulat” kiugrasztani a bokorból. Amikor több hét próbálkozás után sem sikerült az amerikai szolgálatoknak olyan témát találniuk, amibe „belekapaszkodhattak” volna, felhagytak a felesleges gyanúsításokkal, és egyszerűen azt hazudták a nyugati közvéleménynek (a magyarnak is), hogy Kína elítéli Oroszországot Ukrajna megtámadása miatt. Ebben az időszakban folyamatosan figyelemmel kísértem az angol nyelvű kínai médiát, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire elferdítették a nyugati hírügynökségek a kínai kormányzati nyilatkozatok tartalmát. A valóság ugyanis az volt, hogy Kína már a háború első heteiben élesen bírálta az USA kétszínűségét, és felelőssé tette a washingtoni adminisztrációt a háború „kierőszakolása” miatt. Az ázsiai nagyhatalom márciusban bírálta az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését. Később Joe Biden amerikai elnök figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
„Az Oroszország elleni szankciók egyre felháborítóbbak” – jelentette ki akkor Li Ju-cseng kínai külügyminiszter-helyettes Pekingben. A diplomata egyebek mellett az orosz oligarchák, illetve Vlagyimir Putyin elnök és közvetlen környezete ellen hozott büntetőintézkedésekre tekintettel azt sérelmezte, hogy szerinte teljesen alaptalanul zárolják orosz állampolgárok külföldön lévő vagyontárgyait. „A történelem ismételten megmutatta, hogy szankciók nem oldanak meg problémákat” – hangsúlyozta. Mindössze az átlagembereknek ártanak, és megnehezítik a világkereskedelmet – tette hozzá. Li Ju-cseng mindemellett az orosz álláspontot felkarolva kijelentette, hogy az észak-atlanti szövetségnek nem szabadna tovább terjeszkednie keletre, sarokba szorítva ezzel egy olyan atomhatalmat, mint Oroszország. „Kína sosem fog elfogadni külső kényszert vagy nyomást, és ellenzi az alaptalan vádaskodásokat és gyanúsítgatásokat” – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap közzétett közleményében, Biden és Hszi Csin-ping pénteki telefonbeszélgetésére utalva, amelyben az amerikai elnök óva intette kínai hivatali partnerét, hogy katonai támogatást nyújtson Oroszországnak. Vang Ji szerint a legfontosabb üzenet Hszi Csin-ping részéről az volt, hogy Kína mindig is a világbéke fenntartása mellett állt ki, ellenezve a háborút.
„Kína elfogulatlan és igazságos álláspontot képvisel, amely összhangban van az országok többségének kívánalmaival. Idővel majd beigazolódik, hogy Kína állításaival a történelem jó oldalán áll” – hangsúlyozta Vang Ji.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában nyilatkozva hangoztatta, hogy a két ország kapcsolatai egyre szorosabbakká válnak. „Olyan időkben, amikor a Nyugat arcátlanul lebontja a nemzetközi rendszer alapjait, nekünk mint két nagyhatalomnak fontolóra kell vennünk, miként járjunk el ebben a világban” – fogalmazott Lavrov. Az Egyesült Államok az esetleges fegyverszállításokon felül attól is tartott, hogy Moszkva Peking segítségével játszhatja ki az ukrajnai invázió nyomán elrendelt nyugati büntetőintézkedéseket, de aztán kiderült, hogy ebben a fél világ szívesen partnerré válik.
Kína évek óta gőzerővel dolgozik azon, hogy a világ nagy részét integrálja a saját globális rendszerébe.
Jó példa erre, hogy február elején Argentínát is bevonta a rendkívül grandiózus Új Selyemút (BRI) kezdeményezésbe, amely tervben való részvételre egyébként közel 150 ország írt alá egyetértési megállapodást Kínával. Az amerikai külpolitikai gondolkodás meghatározó alakjai közül többek között George F. Kennan és Henry Kissinger is alapelvként fogalmazták meg, hogy az Egyesült Államoknak legfőbb stratégiai érdeke, hogy éket verjen Oroszország és Kína közé.
Ehhez képest az Oroszország elszigetelésére tett kísérlet éppenséggel ellentétes hatást ér el, és úgy tűnik, hogy végérvényesen Kína karjaiba löki Oroszországot.
Erről a folyamatról írt az Antiwar oldalán Jacob Bosen, a Világpolitikai Intézet nemzetközi ügyek szakértője, aki 2021 decemberében részt vett az Orosz-Amerikai Együttműködési Kezdeményezés tárgyalásain Moszkvában. Jacob Bosen a „The Grand Miscalculation: The US Helped Create the Russia-China Coalition” c cikkében a következő módon foglalta össze gondolatait:
„Az Egyesült Államok évtizedek óta aktívan törekedett Oroszország visszaszorítására és sarokba szorítására azzal a céllal, hogy érvényesítse saját hatalmát és befolyását. Ez a folyamat ahelyett, hogy kapcsolatot alakított volna ki egy nagy regionális hatalommal, az Egyesült Államokat az orosz-kínai koalíció jelentős kihívása elé állította. Az aktív visszaszorítás és a sarokba szorítás erőteljes lépései miatt Oroszország nem bízik meg többé az Egyesült Államokban, és máshol keres kapcsolatokat és szövetségeseket. Míg az Egyesült Államok Oroszországnak ajtót mutatott, Kína partnerséget és megbízhatóan stabil nézőpontot kínált Oroszországnak.”
„Az Egyesült Államoknak számos lehetősége volt arra, hogy Oroszországot partnerségbe vonja – ezzel elkerülve, hogy Kína kihívást jelentsen az Egyesült Államoknak, mint legnagyobb globális hatalomnak. Az Egyesült Államok külpolitikája megpróbálta sakkban tartani Oroszországot és megtartani az Egyesült Államokat a globális hatalmi pozícióiban, de ezen idős alatt valójában elősegítette az Oroszország és Kína közötti rettegett, nehezen kezelhető, Nyugat-ellenes koalíció felemelkedését – Hát ez bizony maga a ’Nagy Tévedés’.”
A „Nagy Tévedés” története nagyrészt a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Archívumában található titkosított dokumentumokkal kezdődik, amelyek azt mutatják, hogy James Baker amerikai külügyminiszter 1990-ben az „egy hüvelyknyire sem megyünk keletebbre” szellemében folytatott megbeszélést a NATO-ról Mihail Gorbacsovval. Robert Gates, a CIA korábbi igazgatója kijelentette, hogy a szovjetekkel „elhitették”, hogy a NATO nem fog terjeszkedni Németország határain túl. 2001-ben Putyin elnök kijelentette:
„A legegyszerűbb [megoldás] a NATO feloszlatása… A második lehetséges lehetőség Oroszország felvétele a NATO-ba. Ezzel egy egységes védelmi és biztonsági tér is létrejön.”
„Az Egyesült Államok elszalasztotta a lehetőséget. A NATO a mai napig egészen Oroszország határáig terjeszkedett, és most Finnország és Svédország csatlakozását szorgalmazza. Finnország és Svédország nem nyújt stratégiai előnyt az Egyesült Államoknak, aki megint csak újabb biztonsági kötelezettséget vállal. Oroszország évtizedek óta többször is úgy gondolta, hogy a NATO-bővítés közvetlen veszélyt jelent nemzetbiztonságára nézve. Az Egyesült Államok elkerülhette volna az Oroszországgal fennálló, amúgy is feszült kapcsolatok jelenlegi tönkretételét, ha 2022 elején komolyan fontolóra veszi Oroszország Ukrajnával kapcsolatos biztonsági aggályait. Ehelyett az Egyesült Államok az oroszok Ukrajnával kapcsolatos aggodalmait "nem indokoltnak" minősítette. Az év elején Oroszország megtámadta Ukrajnát, mert kemény nyomást gyakorolt rá az Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatos nyugati kommunikáció. Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem bízik az Egyesült Államokban, és máshol keres megbízható partnert. Ez a bizalmatlanság az Egyesült Államok és nyugati partnerei elleni koalíció létrejöttéhez vezetett. Azt határozottan kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok nem profitált az Oroszországgal szembeni külpolitikájából.”
„Kína az egyetlen nagy világhatalom, amely hasznot húz az Egyesült Államok lépéseiből. Kína látni akarja az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatának folyamatos romlását. Az erőviszonyok alaposan megváltoznak a világban. Semmi stratégiai haszna nincs annak, ha az USA Oroszországot Kína táborába löki. Oroszország ukrajnai inváziója előtt Oroszország és Kína közös politikai nyilatkozatot adott ki, amelyben felvázolták az Egyesült Államok és a Nyugat ellen irányuló együttműködésük közös céljait. Kína különösen csodálja Oroszország „igazságos” többpólusú nemzetközi rendszer létrehozására tett kísérleteit, és azt állítja, hogy az együttműködésnek nincsenek „tiltott” területei. Oroszország és Kína fokozni kívánja a partnerséget a politikai, biztonsági és gazdasági szektorban is. A dollár dominanciáját és stabilitását veszélyeztetve az Orosz Központi Bank felére csökkentette dollártartalékait, és a jüan és az euró felé mozdult el. Jelenleg Oroszország és Kína a dollármentesítés utolsó szakaszában van alternatív fizetési és üzenetküldő rendszerek létrehozásával. Minden döntés, amit meghoztak, közvetlenül fenyegeti az Egyesült Államokat. Ezeket a lépéseket a reálisan gondolkodó szakemberek előre jelezték.”
„George Kennan és John Mearsheimer megjósolta, mi lesz, ha az Egyesült Államok rossz bánásmódban részesíti Oroszországot. Kennan azzal érvelt, hogy a NATO-bővítés »…az amerikai külpolitika legsorsdöntőbb hibája lesz az egész hidegháború utáni korszakban«. Ezt a végzetes hibát a nagy számítási tévedésnek nevezhetjük. Az Egyesült Államok nacionalista és Nyugat-ellenes attitűdöket varázsolt az orosz társadalomba. Ennek közvetlen következményeit látja a világ Ukrajnában és az orosz-kínai koalíció létrejöttében.”
„Az Oroszországot visszaszorító, Oroszország biztonsági érdekeit figyelmen kívül hagyó, az Egyesült Államok hatalmát Oroszország befolyási övezetében érvényesíteni kívánó külpolitika az orosz-kínai koalíció további fejlődését idézte elő. Ez a koalíció egyenesen ellentmond az Egyesült Államok és szövetségesei céljainak. A nemzetközi rend stabilitása forog kockán. Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak egyre nagyobb problémát fog okozni az orosz és kínai koalíció a jövőben, hacsak nem hajtanak végre változást a saját politikájukban. Az Egyesült Államoknak törekednie kell az orosz és kínai koalíció felbontására a Moszkvával fenntartott kapcsolatok újraindításával. Ha a jelenlegi irányvonalat megtartjuk, akkor az Egyesült Államok jelenlegi lépéseit a történelem később majd a 21. század legnagyobb külpolitikai hibájának – a nagy számítási tévedésnek – fogja nevezni.”
Jacob Bosen is a reálpolitika híve és hasonlóan gondolkodik, mint Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter. A „politika nagy öregje” a davosi Világgazdasági Fórumon kijelentette, hogy Ukrajnának területet kellene átengednie Oroszországnak a háború befejezéséhez. Kissinger azzal érvelt, hogy az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak nem szabadna Oroszország szégyenteljes vereségére törekedniük Ukrajnában, mert ez megingathatja Európa hosszú távú stabilitását. Kissinger hangsúlyozta, hogy a nyugati országoknak tudatában kell lenniük, hogy Oroszország mennyire fontos Európának, s nem szabad, hogy „a pillanat hevében elragadtassák magukat. A háború ezen a ponton túli folytatása már nem Ukrajna szabadságáról, hanem egy új háborúról szólna, amely már Oroszország ellen folyna” – tette hozzá.
Kissinger, aki az államok gyakorlati céljait erkölcsi és elvi megfontolásokat előtérébe helyező reálpolitikai megközelítés híve, arra szólította fel az európai vezetőket, hogy ne veszítsék szem elől Oroszország helyét Európában, mert azzal azt kockáztatnák, hogy Moszkva tartós szövetséget köt Kínával.
Ma egyre nyíltabban formálódni látszik egy kínai–orosz szövetség, ami a jelenleg elsősorban Peking geopolitikai érdekeit szolgálja. Jelenleg Kína a valódi kihívója az Egyesült Államok hegemón státuszának.
Más-más értelemben, de mind az Európai Unió, mind Oroszország vetélytársa a felemelkedő keleti nagyhatalomnak, ezáltal pedig a szankciók következtében padlóra kerülő európai és orosz gazdaság is az ázsiai ország érdekeit szolgálja.
A „kínai sárkány” nem türelmetlenkedik, a háttérből csendesen figyeli Európa felszámolását és az ukrán háború eseményeit.
Kína Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia kapcsán is levonta a következtetéseit. Nem kíván 4 ezer milliárd dollárt „eredménytelenül” elkölteni intervenciós feladatokra és ezzel csupán annyit elérni, hogy a világ nagy része gyűlölködve tekintsen rá. Egy háromezer éves világhatalom megtanulta, hogy neki van „ideje”, nem kapkod és nem követ el „nagy számítási tévedéseket”. Egy több ezer éves civilizáció egyszerűen csak felkészül arra, hogy könyörtelenül kihasználja vetélytársai meggyengülését.
