Koronás óévbúcsúztató. Tisztelt Olvasó!

Nem mindenévi éven leszünk túl ma éjjel. Szinte az év kezdete óta rajta és rajtunk hagyta nyomát az ún. koronavírus-járvány. Bogár László professzor nemrég töredelmesen bevallotta egyik videós naplójában, hogy mióta az eszét tudja, ilyen még nem fordult elő vele. Ugyanis már 8-10 évesen is az volt nála (s náluk, a családban) a dolgok rendje, hogy ha valamit nem tudott, nem értett, alaposan utánanézett, s a begyűjtött ismeretek birtokában már kikerekedett a magyarázat, a megfejtés. S ezzel a szokásával a mai napig nem hagyott fel. Ám hiába kutakodik a lehető legalaposabb, leghitelesebb információk szédítő halmazában, a Covid-19 szerteágazó, összetett jelenségére eddig nem sikerült igaznak tűnő magyarázatra, helyénvaló válaszra lelnie. Márpedig ha derék professzorunknak sem sikerül, hogyan is sikerülhetne nekünk, egyszerű hétköznapi halandóknak?

Csakhogy ezúttal túl nagy a tét, mert túlságosan nagy össznépi kár származhat abból, ha a vírushelyzet megítélésében alaposan melléfogunk. Márpedig könnyen meglehet, hogy ez idő tájt, az ó év vége s az új év eleje táján éppen ez történik. Hisz van néhány tagadhatatlan tény, amelyekről azonban az ilyen-olyan hatalmi tényezők, beleértve a média szinte teljes fősodrát és a politika mindkét – kormánypárti és ellenzéki – oldalát, mintha egyszerűen nem akarna tudomást venni. Az egyik, hogy az oltóanyaggyártók és pénzelőik legtöbbje hírhedten gátlástalan haszonleső, s ezért egyáltalán nem helyes abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy a szokásos biztonsági idő betartása s valóban alapos bevizsgálás nélkül belénk nyomott vakcinák semmilyen veszéllyel nem járhatnak egészségünkre nézvést. A másik nagy ívben mellőzött tény, hogy miközben legalább fele életünket megbénítja a vírus elleni küzdelem, a most búcsúztatandó óévben összességében körülbelül annyian haltak meg Magyarországon, mint a korábbi években. Ezzel kell összevetnünk a felhajtás nagyságát. Például azt a tényt, hogy egyik iparágunkban sem csökkent amiatt a teljesítmény, mert a vírus megtizedelte volna a dolgozói állományt. Nem, nem tizedelte meg, a termelés – ha épp nem volt lezárás – lényegében zökkenőmentesen folyt.

Mindezek fényében egyáltalán nem tekinthető indokoltnak az a pálfordulás, amely az oltási kampányban mutatkozik. Az önkéntesség tisztességes lehetőségétől rohamléptekben halad kormányunk és ellenzékünk, ki-ki a saját sajtójával egyetemben, a kötelező és elkerülhetetlen irányába. Van, aki kimondja, van aki nem, de mindenki egy vállrándítással elintézi a lehetséges ember- és egészségveszteségeket. Sajnos, hosszú idő után először kormány és ellenzéke tökéletes egyetértésre jutott, éppen azért, mert kivételesen rövidlátó érdekeik is teljesen egybevágnak. Ellenzékünk ebben a kérdésben is gondolkodás nélkül a globális erők és Brüsszel kiszolgálója. Kormányunk viszont ebben a zűrzavaros helyzetben – a maga szempontjából teljesen logikusan – a nagyobb rend és a kisebb kockázat mellett tette le a voksát. Már maga az a tény is, hogy Brüsszelből jön hozzánk az oltóanyag, mutatja, milyen hatalmas, világszintű játszma zajlik vírus ügyben. Orbánék még így is tettek egy óvatos kísérletet arra, hogy függetlenségünket erősítendő és bizonyítandó, nemcsak az EU hatalmi központjából rendeltek oltóanyagot, hanem például Oroszországból is. Ki tudja, hogy nem volt-e része a legutóbbi uniós megegyezésnek az is, hogy Magyarország és Lengyelország a merkeli engedékenység fejében vállalta, hogy cserébe nem fog kekeckedni a vakcina ügyében. Nyomni fogja a kormány továbbra is ezerrel az egész vészhelyzetezést és vakcinázást. Már csak azért is, mert ha ebben a kérdésben az ellenzék is velük, ki ellenük?

Mondjuk, a másképpen gondolkodó, másképpen érző állampolgárok. Azok, akik erről az egész Covid-19-féle zűrzavarról azt gondolják, hogy ez már puszta ésszel, puszta tudománnyal felfoghatatlan. Ennek az egésznek a megértéséhez a tudomány hivatásból kívánatos materializmusa és a politika hivatásból kívánatos racionalizmusa már édeskevés. Hogy mi kellene inkább helyette, talán nem is szavakkal mondanám el, hanem egyik püspökünk példáján mutatnám be. Tegnap tettük fel ide, a Szilaj Csikóra az utolsó békeévünkben, 2019-ben elhangzott előadásának videóját. Ebben mondja el Varga László (sem rokonom, sem ismerősöm) az alábbi történetet.

Tizenegyedikeseket tanítottam, nagyon nehéz osztály volt. Külön nekem válogatták össze. (...) És elkezdődött a kaland. Például volt az osztályban egy srác, aki azzal kezdte, mikor meglátott, hogy (...) Isten nincs, a papok pedig mind buzik. Ez volt a köszönés. (...) Volt egy hittanóra, amikor mindent megtett ő és a kemény mag, hogy ne sikerüljön megtartanom az órát. S már 25 perce küzdöttünk, hogy elmondhassam, amit szeretnék, de hát nem ment a dolog, és akkor váratlanul, artikulálatlan hangon, elordítottam magam. Én nagyon halkan, csendben szoktam beszélni – mindenki megdöbbent, én is, azon, hogy egy ilyen állat lakik bennem. (...) Vége volt a hittanórának, mentem haza a plébániára, és bementem a Szent Imre templomba, (...) és odaültem az Úr elé, hogy rosszul vagyok. Segíts, mert nem tudok mit kezdeni ezzel a csapattal. Különösen ezzel a sráccal nem. És amikor úgy már a szívem lecsendesedett, akkor egy mondatot hallottam meg. Nagyon meglepődtem. Ez így szólt: „Kérdezd meg tőle, hogy miből él.” Nekem, a hitoktatójának eszembe sem jutott megkérdezni. Egy tizenegyedikes sráctól. Akivel annyi kapcsolatom volt, indirekt módon, hogy a kollégiumba nem vettem be. Be akart jönni a kollégiumba, de hát ahhoz egy külön nevelőt kellett volna felvennem még. Csak őneki. S ezért nem vettem fel a kollégiumba. És megdöbbentem ezen a mondaton. És azt mondtam Jézusnak, hogy oké, én megkérdezem tőle, intézd úgy, hogy négyszemközt találkozzunk, ne az osztály előtt, mert ott bandában vannak, és tuti, hogy átfordítják az egészet, és akkor már nem lesz óra. És azt is mondtam Jézusnak, hogy szeretnék bocsánatot kérni ettől a fiútól. Másnap mentem ugyanebbe az osztályba órát tartani, és kint várt a folyosón. Egyedül. Megelőzött a bocsánatkéréssel. Amin nagyon megdöbbentem. Utána én is bocsánatot kértem tőle, és megkérdeztem, miből élsz. Annyira megdöbbent a kérdésen, hogy elkezdett beszélni. Az anyja prostituált, és ő útban volt a férfiak miatt, ezért kirakta. Albérletben lakott, nappal a suliban volt, délután és éjszaka pedig a Mekiben dolgozott, hogy tudja fizetni az albérletét. Nem sokat beszélgettünk, csak annyi történt, hogy átfordult a kapcsolat. Én megszerettem ezt a fiút. (...)

Lám, egy nagyon bonyolult életfeladatnál még egy nagyszerű, tapasztalt nevelőnek is elfogyhat a sütnivalója. De püspök urunkban volt annyi alázat, hogy belássa: ez már meghaladja a tudását, az erejét, ideje az Úrhoz fordulni. Abból, ahogy politikusaink és médiájuk bánik mostanában az oltás ellen berzenkedőkkel, dől az önhittség, a nagyképűség. Azt hiszem, ha majd nem kívánnak túlságosan nagyot esni pofára, érdemesebb kevesebbet állítaniuk és többet kérdezniük. Könnyebben meg tudnák szeretni a dacolókat, a dacolók pedig őket.

Márpedig, tisztelt Olvasó, alighanem 2022-ben is igaz lesz: minden választó számít.