Körbe a szekereket: a kormány a hadiösvényen! (John & Nisha Whitehead jegyzete)

Circle the Wagons: The Government Is On the Warpath, By John & Nisha Whitehead, The Rutherford Institute, July 05, 2023

Schiller Mária küldeménye

Hány amerikai vette a fáradságot, hogy elolvassa az Alkotmányt, nem is beszélve az Alkotmány első tíz kiegészítéséről, a Bill of Rights-ról (462 szóval gyorsan elolvasható)?

Szánjon rá néhány percet, és olvassa el ezeket a szavakat saját maga – ahelyett, hogy egy bíróság vagy politikus fordítaná le önnek –, és nem lesz illúziója arról, hogy hol húzza meg a határt, amikor arról van szó, hogy elmondja a véleményét, kritizálja a kormányát, megvédje azt, ami a sajátja, azt tegye, amit akar a saját tulajdonában, és tartsa távol a kormány orrát a magánügyeitől.

A túlkriminalizáció korában, amikor az átlagpolgár tudtán kívül naponta három bűncselekményt követ el, és még a leghétköznapibb tevékenységeket is szabályozzák, a kormányzati tisztviselők folyamatosan megmondják az amerikaiaknak, hogy mit ne tegyenek.

Pedig ez nem volt mindig így.

Régebben "mi, az emberek" adtuk a parancsokat, megmondtuk a kormánynak, hogy mit tehet és mit nem. A Bill of Rights-ban a három leggyakrabban használt szó a kormánnyal kapcsolatban a "nem", a "nem" és a "sem".

Elég csak végiggondolni a visszaélések egyre növekvő listáját, amelyeknek "mi, a nép" nap mint nap ki vagyunk téve, és Ön rájön, hogy

olyan válságos állapotba jutottunk, amelyben a kormány rendszeresen megszegi a törvényt és megszegi szerződéses kötelezettségeit. Például a kormány NEM korlátozhatja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot vagy a polgárok tiltakozási és a kormányzati visszaélések kijavítására vonatkozó képességét.

Ennek ellenére a kormány továbbra is üldözi a bejelentőket, üldözi az újságírókat, bünteti a szembeszegüléseket, lecsap a kormány politikájával szembeni elégedetlenségük kifejezésére mozgósított polgárok nagy gyülekezeteire, és elszigeteli magát és ügynökeit a szabálysértésekkel kapcsolatos vádaktól (vagy amit a bíróságok "minősített mentességnek" neveznek).

A kormány NEM végezhet indokolatlan házkutatásokat és lefoglalásokat az állampolgárok vagy a tulajdonuk ellen.

Sajnos, ami egy átlagos amerikai számára ésszerűtlen, az egy kormányügynök számára teljesen ésszerű, akinek a cél szentesíti az eszközt.

Egy ilyen légkörben nincs védelmünk az útszéli motozás, a vérvétel, a DNS-gyűjtés, a kommandósok razziái, a megfigyelés vagy bármely más, a magánéletet megfosztó megaláztatás ellen, mindaz ellen, amiről a kormány úgy dönt, hogy alávet neki minket.

A kormány NEM tarthat igényt olyan hatáskörökre, amelyeket az Alkotmány kifejezetten nem biztosít számára. Ez a tilalom mára egyenesen nevetségessé vált, mivel a kormány továbbra is minden olyan jogkört magának követel, amely pénztárának duzzasztását, uralmának megszilárdítását és hatókörének kiterjesztését szolgálja.

Annak ellenére, hogy egyes különleges érdekcsoportok az ellenkezőjét állítják, a ma tapasztalható problémák nem azért merültek fel, mert az Alkotmány elavult vagy irrelevánssá vált, és nem is az államok konvenciója vagy az Alkotmány ratifikálása fogja megoldani őket.

Nem, a probléma sokkal mélyebbre nyúlik.

Ez visszavezethető arra a pontra, amikor a "mi, a nép" mint a kormányzat központja megbukott.

Többé már nem mi vagyunk ennek az országnak az urai. Már régen letaszítottak és trónfosztottak minket, helyünkre olyan intézményi fejesek léptek, akik nem törődnek a szuverenitásunkkal, nem gondolnak a boldogságunkra, és nem tisztelik a jogainkat.

A mi beleszólásunk nélkül és minden felhatalmazás híján az Alkotmány nézőpontja a "mi, a nép" helyett a "mi, a kormány" nézőpontjára változott. Az adófizetők által finanszírozott alkalmazottaink – a mi kinevezett szolgáink – már nem úgy tekintenek ránk, mint feljebbvalóikra, hanem mint alsóbbrendűjeikre.

Sajnos annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy a kormány ügynökei, bürokraták és a militarizált rendőrség egyaránt diktálnak nekünk, hogy elfelejtettük, hogy NEKÜNK kellene döntenünk és meghatározni, hogy mi az igazságos, ésszerű és szükséges.

De nem mi vagyunk az egyetlenek, akik elfelejtettük, hogy a kormányt azért hozták létre, hogy minket szolgáljon, és hogy engedelmeskedjen nekünk. Úgy tűnik, hogy a kormány minden ága, a végrehajtó hatalomtól kezdve a bírói és a törvényhozó hatalomig, ugyanebben az amnéziában szenved.

Úgy tűnik, hogy ez a létfontosságú igazság, miszerint a kormány a mi érdekünkben létezik és a mi parancsunkra működik, elveszett a fordításban két évszázad alatt, amelyet a kormányzati terjeszkedés, a végtelen háborúk és a központosított szövetségi hatalom uralt.

Elgondolkodott már azon, hogy miért kezdődik az Alkotmány azzal a három szóval, hogy "mi, a nép"? Az volt a célja, hogy erőteljes emlékeztető legyen arra, hogy minden az állampolgárokból ered. Mi, a nép vagyunk a kormányzat központja és hatalmának forrása. Ez a "mi" kulcsfontosságú, mert emlékeztet bennünket arra, hogy a számban rejlik a hatalom és a biztonság, feltéve, hogy egységben állunk. Egyedül semmit sem érhetünk el.

Ez az Alkotmány alapvető tanulsága, amely körvonalazza a kormány feladatait és felelősségét.

Ez egy kölcsönös megállapodás volt, amelyet a korai amerikaiak azért kötöttek, hogy ha problémák merülnek fel, azokat közösen tudják kezelni.

Olyan ez, mint a régi Nyugat szekérvonatai, amelyek úttörők egyéni csoportjaiból álltak. Ritkán merészkedtek ki egyedül, hanem konvojban utaztak. És amikor fenyegetéssel szembesültek, ezek a korai amerikaiak szekereiket szoros körré formálták, hogy megvédjék magukat a betolakodókkal szemben. Ezzel egységes frontot képviseltek, és védelmet nyújtottak a külső támadással szemben.

Az Alkotmányt ugyanígy a szekérkör intézményesített változatának szánták, amely közösségi pajzsként szolgál azokkal szemben, akik ártani akarnak nekünk.

Sajnálatos módon kiszorultunk ebből a védett körből, és magunkra maradtunk a vadonban, amely ma az amerikai határvidék.

Azok, akik kiszorítottak minket – a bíróságok, a politikusok és a vállalatok –, azóta felváltottak minket igen-emberekkel (bólogató jánosokkal), akik egy elit uralkodó osztály dallamára táncolnak. Ezzel a hatalom központi forrásává és az igazság és az ésszerűség döntőbírájává tették magukat.

Ismét ellenséges terepen kell eligazodnunk, nem tudva, hogyan védjük meg magunkat és szeretteinket a militarizált rendőrségtől, a fegyveres drónoktól, a fúziós központoktól, a Stingray-berendezésektől, a kommandósok rajtaütéseitől, az amerikai földön folyó katonai gyakorlatoktól, a lőszerek kormányzati felhalmozásától, az országszerte felállított tömeges fogolytáboroktól és mindenféle más visszaélésektől.

Olvassuk el a füstjeleket, és a figyelmeztetés egyértelmű: a kormány háborús ösvényen van.

Amint azt a Battlefield America: The War on the American People (Amerikai csatatér: Az amerikai nép elleni háború) című könyvemben és annak fiktív megfelelőjében, Az Erik Blair naplóiban világossá teszem: ha van reményünk arra, hogy túléljük, ami ránk vár,

itt az ideje, hogy körbeállítsuk a szekereket, emberek!