MAGÁNYKOCCINTÓ (Deli Mihály „végzetes” szabadverse)
- szilajcsiko
- júl. 20.
- 4 perc olvasás
Kedves barátom, Fernando!
Olvasom az Önről írt életrajzban
hogy amikor végleg hazatért Dél-Afrikából Portugáliába
soha többé nem hagyta el Lisszabont
Haha!
(Biográfusának elképzelése sem lehetett volna, hol van Badacsony)
Kellenek néha olyan titkok, amikhez más nem érhet
Időnként el kell tűnni az emberek elöl (és nem csak kézzelfoghatóan)
A kutatók idestova száz éve mikroszkóppal járnak a nyomában
Életének minden pillanatát és momentumát
analizálják, preparálják, magyarázzák
Már-már formalinban lebegve ül egy virtuális múzeum vitrinjében
Azt hiszik, tudnak Önről mindent
Olvasgatják, szavalgatják, hasogatják költeményeit
Nyitott könyv az élete (szét van trancsírozva, na!
amin a tálalás diszkrét szellemi bája sem segít
„Majszolják hát” – legyinthet)
…De az a néhány lap életrajzában, amiről senki nem tud!
No, az kissé megszínezné a biográfiát
Bár találkozásainkról itt-ott töredékesen beszámoltam
magyarországi utazásai mégsincsenek adatolva
Az irodalmi kép Önről befejezett
Még jöhetnek szakdolgozatok, doktori értekezések, évfordulós szimpóziumok
érdektelen, fontoskodás, lihegés
Tombolhat a katarzis!
Ugye már nem törődik vele?!
Mindezt csak azért írom, hogy érzékeltessem a kontrasztot
amely a való élet és a mögöttes misztérium között húzódik-bogozódik
Biográfiájának e fehér lapjai senkit nem érdekelnek
Egy legyintéssel elintézik: „Deli Mihály találta ki az egészet”
Ollé!
Hagyjuk is rájuk
Ugye már látja, sejti, miről lesz szó…
Mióta kilépett az árnyékvilágból és már a túlvilágon működik
érzékelheti a helyzetemet
Itt billegek a határon:
tenyészik köröttem az élet, mozgok, zsizsegek, törekszem
rögzítem megfigyeléseimet, fantáziálok, időnként hangokat hallok…
Föl-föl ugrálok, visszazuhanok, kondicionálom magam az áttérésre
Egyszerre nehezülök és válok könnyűvé
(mindenki van ezzel valahogy, én így)
Ráadásul mind sűrűbben eszembe jutnak találkozásaink
Noha többnyire egy húron pendültek tapasztalataink-látomásaink
és koccintásaink baráttá avattak
kimondatlanul is tudtuk, a magány szentjei vagyunk
(ahogy bárki más
csak a végső pontig senki nem mer ezzel szembesülni –
vagyis kevesen)
Nem az egyedüllétről van szó, az korrigálható
A magányról beszélek, ami végzetes
mert kezelhetetlen és rejtőzködő gazdagságában: az Te vagy!
Csak Te! Te magad!
Szinte megsemmisítően
Ugyanis a magányodra döbbenve, egy felrezzentő pillanatra
szembesülhetsz különös „kettősségeddel”:
a korpuszodba ojtott önjáró lelkeddel
(azaz a fojtogatóan ruganyos testeddel
és a bármikor szabadulásra kész lelkecskéddel
finomabban: tudatod és szellemiséged szárazon erotikus üzekedésével –
Ezt így csak Önnek merem leírni, minek bosszantanék vele bárkit)
E fenti „kettősség” átélése velem mostanában többször előfordul
És anno, Badacsonyban, vagy akár a Tejo partján
amikor beszélgetésünk végére értünk
fiziológiai és költői pórázon tartva
pont ez a misztikus „kettősség” feszült mindkettőnkben
Azóta érzékelem aggódó/közönyös, mosolygós/figyelős jelenlétét
Tudom, itt van a közelben és örülök, hogy időnként bekopog
mint tapasztalhatta, én is hívom, tárcsázom, szólongatom
Mily misztikus, sőt, bombasztikus találkozásaink meséje
Ugyan minek hitegetnénk ezzel bárkit?!
Végzetes magányom egyelőre rejtegeti a majdan beteljesülő reményt:
hogy egyszer minden titok kiderül
azaz egy szép manőverrel miriádnyian egymásba olvadunk
Elvesznek a színek, a szavak, az egyéb variációk
Egy nagy, komplett ragyogás lészen a világ
(akkora, hogy az ’Isten’ szó is megejtően elavul)
És kész…!
Szóval nagy meglepetések várnak ránk, tudom
Kedves barátom, visszaigazolja szavaimat?
Hallgatok erről, mert itt egy kóbor apokaliptikusnak tartanának
…hogy felpiszkáljam fakuló nosztalgiáját
és közben diszkréten palástoljam parázsló magányomat
kis történettel zárom soraimat:
a panelkaptárban, ahol rövid ideig laktam
egy bágyadt tavaszi délelőtt elromlott a lift
Hárman rekedtek a kabinba:
Rozika (26), babakocsiban kislánya, Csipesz (4)
és Jankó néni (84)
Tompa dörömbölésre, elhaló kiáltozásokra lettünk figyelmesek
Hamar összefutott a kaptár, nagy volt a zümmögés
Erejénél és határozottságánál fogva Gacsov úr vette kézbe az ügyet
Értett a lifthez, az elektromossághoz, ügyes ember volt
Lepergett róla a sok jó tanács, tudta a dolgát
Bagyula Pista, olyan értelmiségiféle is előrántotta magát
Gacsov úr mögé állt és mondta, mondta…
szervezkedett, irányított, kommentált, értékelt
felvette a kapcsolatot a bennrekedtekkel
ráadásul Gacsov urat is igyekezett orientálni
aki hamarosan elvesztve a türelmét, halkan hátraszólt:
„Fogd már be a pofádat!”
A lépcsőházban hirtelen megfagyott a levegő
Mindannyian ekkor vettük észre, hogy eddig a kabinból kiszűrődő
nyöszörgést, sírást és Csipeszke bömbölését
elnyomta Bagyula Pista okoskodása és a lakók vitatkozása
A dermedt és ijesztő csöndben
tragikusan visszhangzott a bennrekedtek fájdalma
Speciális szerelőkre volt szükség, de késtek
Gacsov úr, feltárva a műszaki lehetőségeket, előkészítette a mentést
Jankó néni először összepisilte magát, majd fuldokolni kezdett
Rozika azt se tudta hova kapjon
Csipeszkét nyugtatta, Jankó nénit próbálta bátorítani
de végül kitört rajta gyerekkori klausztrofóbiája
(részeg mostohaapja bezárta a sötét WC-be
amíg édesanyjával erőszakoskodott)
Tehát állt a bál
Jankó néni a pisi után becsinált és elájult
Rozika azt hitte meghalt, már nem is lélegzett
Csipeszke mint a gép, bömbölt
Rozika szédelegve lecsúszott a padlóra
a fél oldala elzsibbadt
A lakók ijedten sugdolóztak
Gacsov úr kifeszítette a kabin alatti emelet liftajtaját
Bagyula Pista megemberelve magát, elterelte az útból a lakókat
Mindannyian üdvözöltük a felmentő sereget:
előbb a mentő érkezett, aztán a liftszerelők
Rendeződni látszott az ügy, inkább fölballagtam a lakásomba
Később tudtam meg, hogy Jankó néni túlélte a kalandot
Rozika gyenge sztrókot kapott, de felépült
Csipeszkén nem fogott semmi
mikor elköltöztem a kaptárból, vidámabbnak láttam, mint valaha
Gacsov és Bagyula ettől kezdve kerülték egymást
Ha összefutottak, morogva köszöntek
A kaptár elraktározta a történteket
Dramaturgiai szabályok szerint most ki kéne bontanom a tanulságokat
Önre bízom, ez nem „írásmű”, csak egy levél
Amikor behúztam magam mögött az ajtót
én is leültem a magam kabinjában (cella, kalitka?)
De ne gondoljon valami melodramatikus fondorlatra
Csak a léptékek, az arányok változnak:
lift, szoba, ’kaptár’, Budapest, Európa… etc.
Kedves barátom, Fernando!
Látja, így feszül, kibomlik és tisztul az ember magánya
A lárma alatt csend honol
megrettent figyelem
jó, ha éber várakozás
de azért aktív türelem (azaz készültség)
Öleléssel, barátja –
Deli Mihály
