top of page

Magyar merénylet Petőfink ellen – Hosszú az út Szibériáig (Fuksz Sándor cikksorozata 3.)






„…csak ne volna oly kín az ittlét, távol édes hazánktól…”

(Varga József – Iliszunszk – Szibéria)








Petőfi Sándor szibériai életének tagadói leggyakrabban arra hivatkoznak, hogy nincsenek dokumentumok, amelyek a szabadságharc honvédjeinek Oroszországba való elhurcolását bizonyítanák. Ez valóban így van, hiszen mind az oroszok, mind az osztrákok ezt a szégyenletes tervet gondosan titkolták. Ha maradtak is emlékei ennek a jogtalan deportációnak, azokat igyekezett mindkét fél eltüntetni. De – hála Istennek – nem teljes sikerrel!


A Magyarság 1940. szeptember 4-i számában jelent meg az a cikk, amelyben Petőfi és társai szibériai útjának egyes részleteit ismerhetjük meg. Igaz, hogy a „szibériai változat” mai ellenzői a lap „fasiszta” mivoltára szoktak hivatkozni és ezzel próbálják a híreket hitelteleníteni, de ha arra gondolunk, hogy ma hogyan viselkedik a „szalonképes” sajtó, akkor nem csodálkozhatunk, mert csak arról adnak hírt, ami a gazdájuknak megfelel. Az említett írás leírja a hadifoglyok vonulásának, szökéseinek történetét, ahogyan arra egy Varga nevű honvéd emlékezett, illetve Iliszunszkban élő leszármazottai mesélték Sviegel Ferencnek, aki a Petőfi-sírról is hozott fényképet az első világháború után.


Idézet a cikkből:


„Svigel Ferenc most ismét bemutatta azokat a feljegyzéseket, amelyek Petőfire vonatkoznak s amelyekkel első cikkünkben helyszűke miatt nem foglalkozhattunk. Ezekkel kapcsolatban Svigel Ferenc a következőket mondotta:


— Mint első alkalommal említettem, Varga József nevű, ugyancsak negyvennyolcas hadifogoly volt, akit Petőfivel hurcoltak Szibériába.


Ez a Varga József Iliszunszkban telepedett le, ahol családot alapított. Ennek a fia, amikor Iliszunkban jártam, magyarul is beszélő 57 éves ember volt. Két fia az orosz hadseregben szolgált, három leánya pedig férjnél volt ugyancsak Iliszunszkban. Ez a Varga mutatta meg nekem édesatyja és Petőfi jegyzeteit, amelyeket lemásoltam. Mikor hazajöttem Oroszországból, felkerestem a Petőfi Társaság vezetőit, hogy bemutassam a Petőfi sírjáról készült fényképet és jegyzetemet.


Sajnos alig hallgattak meg. Később újból jelentkeztem a társaság akkori vezetőinél, de ismét olyan fogadtatásban részesítettek, hogy nem is mentem el többet oda, hanem elhatároztam, hogy a rendelkezésemre álló adatokat feldolgozom és könyvalakban kiadom.


Sajnos két évtizede már ennek, de küzdelmes életem nem engedett arra időt, hogy a könyv megírásával elkészüljek…


…De hogy visszatérjek a feljegyzésekre, ezek nemcsak Petőfire és barátjára, Varga Józsefre, hanem sok más fogolytársukra vonatkozó dolgokat is magukban foglalnak.


— Mikor Petőfi és vele együtt még közel 1800 magyar honvéd orosz fogságba került, a foglyokat a gyimesi szorosan keresztül Kissenev érintésével Kievbe szállították. Itt listára írták, majd elosztották őket Egyik részük Omszkba került, a többit Samarába küldték. Petőfi és Varga József Omszkba jutottak. Petőfi, minthogy pontosan jegyezte, hogy vándorlásuk útján milyen községeket és városokat érintettek, Vargával elhatározta, hogy Omszkból Magyarországba szöknek. Omszki tartózkodásuk tizennegyedik napján, 1849. december 4-én este elhatározásukról értesítették bizalmasabb fogolytársaikat. Ezek azonban az akkor este dühöngő hóvihar miatt igyekeztek Petőfit és Vargát meggyőzni arról, hogy kísérletük céltalan lesz, mert a hóviharban elpusztulnak. Petőfi azonban konokul ragaszkodott elhatározásához, arra hivatkozva »különb utat is tett már szélben és fagyban, nem hogy most, mikor gyermeke és felesége is várja, megijedne ettől az úttól«.


— Petőfi és Varga kiszöktek a táborból. Varga József feljegyzése szerint a portyázó orosz katonák 1849. december 20-án Travnik közelében fogták el őket.


— Alig volt már élet bennünk — írta Petőfi egyik emlék iratában — mikor ránk találtak. Nem hittem volna, hogy ilyen hideg is létezhessen a világon...”


Még Petőfi utastársait is felsorolta Varga József:


"...Az első szánon Petőfi, Varga és Nemes, a 2-ik szánon Kovács, Tóth és Farkas, a 3-ik szánon Mikes és Domorot, a 4-iken Eöttövényi, Tormás és Bobor, az 5-ik szánon Zombori, Kalmár, Pintér és Csizmadia nevű számkivetett magyarok ültek. Chotoszkijban (egy bányaváros – F. S megj.) a hatóságok egy bányavezetőségnek adták át őket. Petőfi bányafelügyelői megbízást kapott, a többiek a bányába kerültek…”


A további történetekről csak hírfoszlányokkal rendelkezünk. A „hivatalos” tudományok érdektelensége okán a Magyarok Világszövetsége próbálja immár 15 éve felderíteni a költő és sorstársai szenvedéseit, felkutatni máig ott élő leszármazottainak életét. Erről a későbbiekben beszámolunk majd, mint ahogyan az ottani kutatók munkásságát is figyelemmel kísérjük és tolmácsoljuk a magyar közönség felé.


A szabadságharc után hamar híre jött Petőfi szibériai száműzetésének. Wisznievski és Malinovski (lengyel száműzöttek) után, akik először hoztak hírt Petőfiről, magyarok is szöktek vagy szabadultak Szibériából, de Franz Fiedler is előjött a Kárpátok rejtekéből, aki kimentette Petőfit a fehéregyházi csatatérről. Helfy Ignác, aki Kossuth irodájában teljesített szolgálatot a szabadságharc alatt, hazatért olaszországi emigrációjából és országgyűlési képviselő lett.


Nem is hagyta szó nélkül a Szibériából érkező híreket – 1877-ben a belügyminiszterhez interpellációval fordult. Íme:


„...Szemben azon legújabban fölmerült hírekkel, melyek szerint az 1849-ben ránk tört orosz hadseregek hazájukba visszatérve magokkal hurcoltak nagyszámú magyar állampolgárokat, kiket részint fogságra, részint bányamunkára ítéltek, részint pedig az orosz hadseregbe soroztak, s hogy ezek közt, nevezetesen a Szibériában raboskodók között léteznék nagy költőnk, Petőfi Sándor, kinek nyomtalan eltűnését a nemzet 28 év óta gyászolja, kérdem a t. belügyminiszter úrtól:


Tett-e valami s minő lépést e hír való vagy valótlanságának kiderítése iránt? S ha eddig még nem tett: szándékozik-e rendelkezésére álló minden eszközt felhasználni a végett, hogy a tényálladék mentül elébb kideríttessék s a mennyiben ez a felmerült híreknek egészben vagy csak részben bár megfelelőnek bizonyulna: intézkedni, hogy honfitársaink haza kerüljenek, s hogy a népjog ily durva kegyetlen megsértése kellőleg megtoroltassék ? Kérem, méltóztassék ezen interpellációt a belügyminiszter úrral közölni..."


Valaminek történnie kellett az interpelláció nyomán, mert egy Radvány (Radványi?) nevű orosz tiszt arról tájékoztatta az 1. Világháború magyar hadifoglyait, hogy a nagyapja beszélt egy magyar kormányküldöttségről (a 19.század végén), amely magyarokat keresett Szibériában, haza akarta őket szállítani, de a nagyapa már nem akarta itt hagyni a családját. Mindezt Fábián Béla: Ezer ember asszony nélkül c. kötetében olvashatjuk.


Felvetődik bennünk a kérdés: miképpen maradhatott „nyomok” nélkül egy ilyen kormányzati lépés? Vagy voltak-e hazatérő honvédek? Nincsenek dokumentumok ilyen fontos intézkedésről?


Volna mit kutatni a ma történészeinek!...



(folytatás következik)


 

Kapcsolódó cikkeink:














269 megtekintés

Bình luận


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page