top of page

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata)




Bevezetés

Lassan véget ér a kettős emlékév, amellyel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékeztünk. Látványos és szürke megemlékezések sorjáztak Kárpát-medence-szerte; gurultak a milliók filmre, előadásokra, vándorkiállításokra – egy témát szemérmesen kerülve. Sőt, olykor „szentséggyalázó” események történtek inkább, miként erről Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke is beszámolt 2023. szeptemberi nemzetpolitikai előadásán. Nehéz másnak nevezni például azt, hogy a budapesti Petőfi laktanyát – a napokban, még javában a jubileumi év alatt – Mária Terézia laktanyára keresztelték át...


A Golgotára emlékeztető „keresztút” megpróbáltatásairól, a szibériai élet és halál körülményeiről azonban nem szóltak az emlékezők. Mintha halottaiból támadt volna életre a pesti ifjúság által eltörölt cenzúra. A kokárdás ünneplők soraiban nem csillantak meg a szemek, amelyek „szemével farkasszemet nézni” mernének.


Mi lehet az oka ennek a gyáva hallgatásnak? Kik erőltetik ránk a „nagyszerű halál” legendáját? Miért nem élhette túl a zsarnoksággal vívott csatát a Segesvár melletti mezőn? Az igazság eszméjének kellett elbuknia – hogy többé ne emelhesse fel perlekedő szavát? A béke érdekében…? (Szűcs Ferencet intette ekképpen „rendre” egyik ismerőse, amikor édesapja történetével akarta jobb belátásra bírni a szibériai halál tagadóit, miszerint „nem az igazság fontos, hanem a béke!”)


Petőfi Sándor életének megismerését mi akadályozhatja? A tudósok, a közvélemény alakítói a bizonyítottságot hiányolják: „nincs bizonyíték arra, hogy Szibériába kerülhetett” – mondják. Pedig ők szajkózzák a soha nem látott halált!


Itt lenne a probléma gyökere?


Mert a bizonytalanságok korát éljük. Kizökkent szilárd kereteiből a világ. Csak próbáljuk keresni a kapaszkodókat, amelyek eligazítanának a gazdaság, politika és magánélet kuszaságában. A történelem, amiben eddig tanítómesterként hittünk, mára ő lett a zavarodottság oka. Mert akik a mestert (a történelmet) oktatják és magyarázzák, maguk is alakítani akarják. Közben ferdítik, másképpen magyarázzák, ahogy a mindenkori megbízóiknak megfelel. A hétköznapi ember pedig tévelyeg ebben a falanszter-labirintusban.


Petőfi Sándor, aki világítótorony lehetne ebben az összevisszaságban, – talán nem véletlenül – maga is áldozata lett a „ködnek”, amit személye köré eresztett az utókor tudományossága.


Szerencsénkre vannak még egy kevesen, akik nem hisznek olyan összeesküvésben, ahol Sviegel Ferenctől Barátosi Lénárt Lajoson át, Eliaszov professzorig, a barguzini sírfeltárás antropológusai és a verstantanár Szuromi Lajos a magyar nép félrevezetésére esküdtek volna fel, hogy Petőfi szibériai életét bizonyítsák. Arról a több tucat hadifogolyról nem is beszélve, akik az első világháború után hallottak a rab költőről és találkoztak családjával. Ma már nem lehet elintézni a vitát egy „hazugság!” kiáltással vagy lekezelő, gúnyos mosollyal, mert szót kérnek az orosz kutatók és hivatalok, de a leszármazottak is, akik az emlékezet kútforrásaira támaszkodva mesélnek Petőfi utolsó éveiről. Reméljük, hogy ez az információözön enyhülést is hoz a „tudomány” egyelőre rideg termeibe.


Ehhez szeretne hozzájárulni ez a most kezdődő cikksorozat. Először is megvizsgáljuk, hogy miképpen sikerült 170 évig titokban tartani az egyik legnagyobb magyarnak a távoli Szibériához kötődő, végső életszakaszát és halálát. Másodsorban választ szeretnénk találni arra a kérdésre, hogy MIÉRT? Kinek az érdekében történt és történik ma is a tiltással párosult elhallgatás?


(folytatás következik)


 

Kapcsolódó cikkeink:














792 megtekintés

Bình luận


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page