Mark Mills: Az elektromos autók akkumulátorának kiábrándító költségei (Szilaj Csikó-fordítás)
A politikusoknak fel kell hagyniuk a nagyképűséggel, és meg kell ismerniük a tényeket az alternatív energia hatalmas környezeti költségeiről. Továbbra is szükségünk van fosszilis tüzelőanyagokra a repülőgépekhez, kenőanyagokra, műanyagokra, téli fűtésre és elektromos járműveink elektromos energiájára.
Mark Mills: Az elektromos autó akkumulátorának valós költségei (A szerző a Manhattan Institute for Prager University [A Prager egyetem Manhattan Intézetének] főmunkatársa
Forrás: itt
Fordítás: Szilaj Csikó (M. J.)
Hallott már valaha az „unobtanium”-ról? Ez az Avatar című filmben levő, Pandora nevű bolygón talált, mágikus energiaásvány. Az Avatar egy sci-fi forgatókönyvből készített mesefilm. A környezetvédők azonban úgy gondolják, hogy megtalálták ezt az ásványt itt, a földön szél- és napenergiaként. Úgy vélik, hogy az összes szükséges energiát elő tudjuk állítani szél- és napenergia-telepek építésével, valamint elegendő mennyiségű akkumulátor gyártásával.
Az a helyzet, hogy nem tudjuk. És nem is akarhatjuk – nem, ha jó gazdái akarunk lenni a bolygónak. Hogy megértsük, miért nem, vegyünk figyelembe néhány egyszerű fizikai tényt, amelyekről nem beszélnek.
Minden energiaforrásnak határai vannak, és ezeken nem lehet túllépni. A Nap által kibocsátott fotonok elektronokká való átalakításának legjobb elérhető hatásfoka körülbelül 33%. A legjobb napenergia-hasznosító technológiánk 26%-os hatásfokú. A szélenergia legjobb hatásfokú befogása legfeljebb 60%-os. Legjobb gépeink [értsd: energiatermelő gépeink] hatásfoka 45%-os.
Tehát igencsak közel vagyunk a szél- és napenergia hasznosíthatóságának határértékeihez. Noha a propagandagépezet azt állítja, hogy nagy energianyereségre van kilátásunk, ez egyáltalán nem lehetséges. Szél- és napenergia pedig csak akkor van, ha fúj a szél és süt a nap. Csakhogy energiára állandóan szükségünk van. Azt mondják, hogy az akkumulátorok használata a megoldás.
Ismétlem, a fizika és a kémia törvényei ezt nagyon kétségessé teszik.
Nézzük csak a világ legnagyobb akkumulátorgyárát, amelyet a Tesla épített Nevadában. 500 évbe telne, amíg ez a gyár annyi akkumulátort gyártana, amennyi elegendő lenne Amerika egynapi villamosenergia-szükségletének tárolására. Ez segít megérteni azt, hogy 20 év és több milliárd dollárnyi pénzügyi támogatás után a szél- és napenergia még most is csak kevesebb mint 3%-át adja a világ energiaellátásának.
Félretéve a gazdaságosság szempontját: ha a környezet védelme az indíték, akkor érdemes lenne átgondolni a szél- és napenergia eszközeinek, valamint az akkumulátorok gyártásának ügyét, minthogy, mint minden gépet, ezeket sem megújuló anyagokból készítik.
Nézzünk néhány kijózanító számot:
Egyetlen elektromos autó akkumulátorcsomagja körülbelül fél tonnát nyom. Hogy egy ilyet előállítsanak, ahhoz több mint 250 tonna földet kell feltúrni, mozgatni és feldolgozni valahol a bolygón.
Egyetlen 100 megawattos szélerőműpark építéséhez – egy ilyen 75 000 háztartást képes ellátni energiával –, mintegy 30 000 tonna vasércre és 50 000 tonna betonra van szükség, valamint a hatalmas lapátokhoz 900 tonna újra nem hasznosítható műanyagra. Ahhoz, hogy ugyanennyi energiát nyerjünk ki a napenergiából, 150%-kal több cementre, acélra és üvegre van szükség.
És még ott vannak az egyéb szükséges ásványi anyagok, közöttük a ritkaföldfémekként ismert elemek is. A jelenlegi tervek szerint a világnak hihetetlen mértékben, 200–2000 százalékkal kell növelnie az olyan elemek bányászatát, mint a kobalt, a lítium és a diszprózium, hogy csak néhányat említsünk. Honnan fog ez a sok anyag előkerülni? Tömeges új bányászati eljárásokkal. Ezekből az anyagokból szinte semmi sincs meg Amerikában. Néhányat Amerikával szemben ellenséges helyekről hozunk be, néhányat pedig olyan helyeken bányásznak, melyeket mindannyian meg akarunk védeni.
Egy ausztráliai intézet – az Institute for a Sustainable Future [A jövő fenntarthatóságáért működő intézet] – arra figyelmeztet, hogy az energiahordozókért felszökött globális „aranyláz” a bányászokat „...távoli, vadregényes területekre viszi, [amelyek] megőrizték nagyfokú biológiai sokféleségüket, minthogy eddig még nem háborgatták őket”.
És kik dolgoznak a bányákban? Valljuk be, hogy nem mindannyian szakszervezeti védelemben részesülő munkavállalók.
Az Amnesty International nyugtalanító képet fest: „A legmodernebb technológiák... piacra dobása és hirdetése szöges ellentmondásban van a kőzsákokat cipelő gyerekekkel.” És maga a bányászat is hatalmas mennyiségű hagyományos energiát követel meg, csakúgy, mint az energiaigényes ipari folyamatok, amelyek az anyagok finomításához, majd a szél- és napenergiát átalakító eszközök és az akkumulátoros tárolók megépítéséhez szükségesek. És ott van még csak pazarlás.
A szélturbinák, a napelemek és az akkumulátorok élettartama viszonylag rövid, körülbelül húsz év. A hagyományos energiatermelő gépek, például a gázturbinák kétszer annyi ideig működnek.
Ha a jelenlegi tervek végrehajtása folytatódik, az International Renewable Energy Agency [A Megújuló Energia Nemzetközi Ügynökségének] számításai szerint
2050-re kétszer akkora tömeget kitevő elhasználódott napelemből keletkezett hulladékot kell ártalmatlanítani, mint amennyi a ma világszerte keletkező műanyaghulladék.
Az elöregedett szélturbinákból és akkumulátorokból további több millió tonna hulladék keletkezik majd. Ez teljesen új környezetvédelmi feladatot fog adni.
Mielőtt beindítanánk a bányászatnak a történelemben minden eddiginél nagyobb léptékű növekedését, feltúrnánk több millió hektár érintetlen területet, ösztönöznénk a gyermekmunkát, és óriási hulladékkezelési bajokat okoznánk, érdemes lenne ismét fontolóra venni a szénhidrogének szinte kimeríthetetlen készleteinek hasznosítását – az üzemanyagokat, amelyek lehetővé teszik csodálatos, modern világunkat. A műszaki tudás pedig napról napra könnyebbé teszi a beszerzésüket és tisztábbá a használatukat. Jellemzők és tanulságosak a következő összehasonlítások:
egy olajkút fúrása körülbelül ugyanannyiba kerül, mint egy óriási szélturbina megépítése. Ez a turbina óránként körülbelül egy hordó olajnak megfelelő energiát termel, az olajfúrótorony azonban óránként 10 hordót. Kevesebb mint 50 centbe kerül egy hordó kőolaj vagy ennek megfelelő földgáz tárolása. De egy hordónyi olajban levő energia tárolásához 200 dollár értékű akkumulátorra van szükség.
Ha valaki azt mondja, hogy a szél-, a napenergia és az akkumulátorok varázslatos megoldást kínálnak minden energiaszükségletünkre, kérdezzék meg tőle, van-e fogalma arról, hogy mindez mennyibe kerül... és mit okoz a környezetnek.
Az „unobtanium” remekül működik a filmekben. De mi nem filmekben élünk, hanem a való világban.
Mark Mills,
a Manhattan Institute for Prager University [A Prager egyetem Manhattan Intézetének] főmunkatársa.
A fordító megjegyzései
Mielőtt valaki felhördülne, hogy „de hát a klímaváltozás, az üvegházhatás, a szén-dioxid, a »karbon lábnyom«”, és sorolná a médiában naponként unos-untalan harsogott sok, ehhez hasonló szólamot, kérem, vegye figyelembe azt a könnyen igazolható tényt, hogy a XIX. század végén ugyanannyi szén-dioxid volt bolygónk gázburkában, mint ma: 0,04%. Az ellenőrzésre használhatja bármelyik korabeli hazai vagy külföldi lexikont vagy enciklopédiát. (Pl.: a Meyers Konvervations-lexikon-t vagy a Pallas nagy lexikonát.) A szénhidrogéneknek mint energiahordozóknak elátkozása tehát csak ürügy arra, hogy mesterségesen energiahiányt lehessen vele okozni (természetesen „az emberiség megmaradásának érdekében”), másrészt ki lehessen kényszeríteni az elektromos autók használatára való teljes átállást, noha most már tudjuk, hogy az elektromos autók előállítása és üzemben tartása együttesen sokkal nagyobb környezeti terhelést okoz, mint a belső égésű motorral hajtott gépkocsiké. Az elektromos autókra való átállás erőltetésének csak néhány észszerű környezetvédelmi indoka van – a városi zaj- és porszennyezést csakugyan lehet velük csökkenteni –, de aligha hihető, hogy ez lenne ennek a folyamatosan erősödő kényszerítésnek valódi oka. Sokkal hihetőbb magyarázatnak tűnik az, hogy így lehet a legegyszerűbb módon korlátozni a járművek mozgásához szükséges energia hozzáférhetőségét, azt ugyanis központilag lehet szabályozni, hogy éppen feltöltheti-e gazdája elektromos meghajtású autójának akkumulátorát vagy sem. Ez tehát ugyanabba az irányba mutat, mint az oltási kényszer bevezetésének kísérlete: a népesség teljes ellenőrzés alá vonásának, a „great reset” megvalósításának irányába.
A szén-dioxidnak a klímaváltozás miatti kárhoztatása azért bizonyult ennyire sikeres hazugságnak, mert a média nem hagyta ebben az ügyben szóhoz jutni a nyilvánosság meghatározó színterein azokat a tudósokat – közöttük Nobel-díjas fizikusokat –, akik évtizedek óta állítják, hogy a klímaváltozás okait másutt kell keresni, nem az üvegház-hatásban, és főképp nem a szén-dioxid üvegház-hatásában, az ugyanis csakis zárt térben érvényesül, a Föld légtere pedig nem ilyen.
Szinte lehetetlen nem észrevenni azt a párhuzamot, mely a járványkezelés módja és az oltási kényszer tudományos bírálatának elhallgatása, sőt elhallgattatása és a klímaváltozás valóban tudományos magyarázatának elnyomása között van. Utóbbihoz ajánlatos megnézni az angolul tudóknak Tim Ball kanadai éghajlat-fizikus 2015-ben elhangzott előadását itt.
