Megjelent a Búvópatak októberi száma!
„Az emlékezésnek dolga, hogy senki
Ne feledhessen, de az is, hogy harcra
Tüzeljen! Sokszor félünk még a nagy
Szavaktól, de jobb, ha kimondhatjuk,
Fényképek, emlékek, és lyukas zászlók
Őrizzétek velünk a Szent Szabadságot!
Őrizzük és véssük bele jól az agyakba:
Az is bűnös, ki a bűnöket élni hagyja!”
– Balajthy Ferenc Szent forradalom 1956 című verse is olvasható a Búvópatak polgári kulturális és társadalmi havilap legújabb számában, amelyben – hagyományainkhoz híven – most is megemlékezünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Ország László ihletett elektrográfiái is erről tanúskodnak, a címlapon, a hátsó borítón és a belíveken is.
Hogy lombosodjék című lírai kisprózájában Toldi Éva azt írja meg, hogy kisgyermekként hogyan élte meg a forradalom napjait. „1956 árnyai lelkemben minden évben életre kelnek. Felvillannak emlékeim között a budai pince pislákoló fényei, a gyertyaillatú esték, a „picidunna”, a régimódi fonott kosár, ahol nekem ágyat vetett az anyám, a lefelé iparkodó lábak dobogása a lépcsőn a légi sziréna nyomán, a visszafojtott élet, a szuszogó nagypárnák, Namna (a szomszéd nagymama) nehéz sóhaja a mélyben, a szén szaga, az emberi pára illata, az egy falat kenyér, amennyi jutott a Bartók Béla úti pék sütötte égből pottyant madárlátta eledelből nekünk gyerekeknek az óvóhelyen egy reggelen, a petrofor orrfacsaró szaga, amelyen mosdóvizet melegített anyám, az esti ima, melybe fegyverropogás zaja vegyült, a szentképek, amelyeket apám hozott a Kruspér utcai kápolnából, ahol egy pálos szerzetes osztotta azokat…”
Tusnády László Megérkeztek című szonett-koszorújával ’56 hősei előtt tiszteleg:
„Szívünkben gyulladt bátor, tiszta ének.
Ötvenhat napja - létünk nagy varázsa,
igazságunk örök izzó parázsa,
mennyit lobogtam, mennyit sírtam érted!
Győztes te lettél. Űztél vad lidércet.
Egy lett népünknek tiszta akarása:
örökre tűnjön szolgaság marása!
A szabadságot végtelenen érted.
Pokol moraja dörgött lenn, a mélyben.
A fény kihunyt fegyver-fekete éjben.
Torz lett a szép, halt vak vigyorba furcsán.
Ketrecbe zárták az egész világot,
de voltak, kik nekünk hoztak virágot.
Időtlenül lépünk a pesti utcán.”
Balogh Elemér regényének újabb részletével is a forradalomra emlékezünk A himbálózó néprádió címmel. „A Puskin utca sarkán álló ház második emeletének egyik szétlőtt ablakából egy vékony zsinóron egy faramuci kis szerkezet lóg ki. Messziről valami tömzsi fahasábnak látszik. Vagy talán egy nagyobbacska darab füstölt szalonna, ami valóságos kincs lehetne ebben a nyomorúságos országban, s amit jégszekrény híján kitettek szellőzni a levegőre? Még a rászálló galambok is meg-megcsipkedik. Furkálja begyüket a kíváncsiság. Aztán riadtan felröppennek róla, amikor váratlanul megszólal. Mert hiszen ez szól. Beszél és muzsikál.”
Kaszás István Zátonysziget című novellája a Kádár-éra nyomasztó atmoszféráját idézi. „A cella ágyán különös látomások környékezték. Legtöbbször a bírósági tárgyalás lidérce kísértette, ahol vádlóitól azt is megkapta, hogy a maga nagyapja ellenforradalmár volt, aki kísérletet tett a szocialista államrend erőszakos megdöntésére. A Tisztelt Bíróság Tónit letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Társadalomra veszélyesnek tartották, ahogy különös kegyetlenséggel, makacs megátalkodottsággal vágta vádlói szemébe az igazságot – igen is dolgoztam, rendszeres jövedelmem volt – melyet nem átallott tanúkkal is bizonyítani. Súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy megsértette a Tisztelt Bíróságot azzal, hogy az eljárás során holmi törvény előtti egyenlőtlenséget emlegetett. Hiába zavarták a nyugatról érkező rádióadásokat, a slágerek közé szorított híreket is sokan hallgatták. A bíróság szerint a vádlott láthatóan bedőlt a kapitalista rendszer fellazítási politikájának…”
Béri Géza Gilgames katonája című verse is olvasható az ünnepi számban:
Fürtös, szőke fején, szárnyas sisakján énekelt a fény, izmos és ifjú isten volt, ítélt és rontott tornyokat, parazsas szájáról tanulták mind a férfiak a derűt, büszkeséget, s azt, hogy édes a halál. Mikor agyaggolyókkal teleszőtt tigrisfogó hálót vetettek rá, hogy vergődött! – Iszonyú üvöltése túlharsogta a testét tovahurcoló paripák hőkölő nyerítését. Vérzett, s dőlt száján a hab. Béklyóba verték, csuklóján, bokáin komor vaspánt. Aztán a hószín köntösű papok kegyetlen kése. Úgy férfiatlanították meg, mint a gödölyét. Az áldozókő tüze sercegett, keserű füst szállt. Ma már elcsendesült a lelke, él szelíden hízik, a vezér sátránál türelmesen guggol a porban, lakomakor gömbölyödő ülepét ütemre riszálja, és puha, fehér öklével a csörgődobot döngeti.
Tájkép népirtás után címmel Csontos Márta Anna Janko könyvét (Kis népirtás) mutatja be az OLVASÓLÁMPA rovatban: „A könyv 2015-ben „Gryfia” irodalmi díjat nyert. Az ősei között magyar elődöt is számon tartó írónő nagyon személyes narrációja visszaemlékezés arra a kegyetlen időszakra, amikor egy Isten háta mögötti, mindössze 88 házzal rendelkező lengyel falucska, Stochy, hihetetlen vérengzés áldozatául esik. A kegyetlen pusztítás irodalmi feldolgozása a nácizmussal szembekerült ember szenvedéseit tárja elénk nagyon megrázóan és hitelesen. A vérengzés dokumentálása egészen egyedi módon történik. A szerző mindvégig a brutális eseményeket túlélő édesanyjához beszél, de nincs igazán párbeszéd, csak a megszólításokból, az utalásokból válik nyilvánvalóvá az anya jelenléte. A nőket, gyermekeket és öregembereket kegyetlenül meggyilkoló németek a traumát kilenc évesen túlélő anya szüleit is kíméletlenül megölték…” Szilágyi Károly fordításában olvashatjuk Zsivko Csingo macedón író Duko Koleszki családja című novelláját.
„Európa mára kifejlesztett egy olyan kultúrát, mely az emberiség számára korábban ismeretlen módon kizárja Istent a közgondolkodásból, akár úgy, hogy teljesen tagadja, akár úgy, hogy a létét bizonyíthatatlannak, bizonytalannak, ezért a szubjektív döntések területére tartozónak ítéli, olyan valaminek, ami teljesen jelentéktelen a közélet számára. Ez okozta az erkölcsi lelkiismeret zavarát. Eltűnt a jó kategóriája – a világ csak a számításra épül. Isten kizárása a szakadék szélére vezet bennünket. Figyelve a híradásokat egyre több jelét látjuk, hogy miután a számításra épülő világ az erkölcsi lelkiismeret zavarát idézte elő, Európa 3000 esztendős tündöklő csodájának és kegyetlenül kapzsi uralmának betegágya mellett állunk.” – írja Életminőség és nemzeti identitás című dolgozatában Szijártó István.
Udvarhelyi András Gera Katalin szobrászművész képzőművészeti albumát ajánlja az érdeklődők figyelmébe Valami más is… – Tündéri realizmus – Gera Katalin szobrai címmel. „A Tündérrózsa Kaposvárott, a Színházparkban látható. Arra gondolok, érdemes lenne leülni közelében és csak nézni, gyönyörködni és nézni. Ahogy megint lapozok, mintegy Csernák Árpád bevezetőjének lezárásaként megpillantok egy másik angyalt, ezúttal egy „valódit”, a Szomorú angyal bronzszobrát, aki lehajtja fejét. Valószínűleg megvan minden oka a búra, mert már körülnézett világunkban és látta a sok nyomorúságot. Most pihen és gondolkodik, kinek segíthetne. Szárnyának csak egy része látszik, karjai, mint az antik szobroknál látható, letörtek. Felsorolhatnám a nőalakokat, ahány nő annyiféle, de mindegyik szelíd szépségű gondolkodó ember vagy a szabadságot jelképezve büszke, öntudatos, vagy az égbe néző reménykedő. Mintha azt kiáltaná: Isten áldd meg a magyart.”
(...)
Comentários