VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mese a rasszizmusról

SOKAKNAK TŰRHETETLEN BOTRÁNY, HOGY MÁSOK MÁSKÉPP IS TUDNAK EREDMÉNYESEK LENNI


Meseország mindenkié, így hát mostanság a nagyobb diákokra vagy akár egyszerűbb lelkű felnőttekre került a sor; meserajzfilmmel plántálgatják a fogékony és hiszékeny magyar polgárok fejébe az amerikai haladár strukturális rasszizmus élenjáró ideológiáját, az itthoni közönségnek cigány fazonúra igazítva. Sokat azért nem bíbelődtek vele, a Systemic Racism Explained című amerikai propagandafilmecskét magyarították, minimális mértékben változtatva rajta, hogy azért mégis valamelyes köze legyen a magyar rögvalósághoz. Így lett a néger Jamalból cigány Jani, a „white anglo-saxon” Kevinből Tomi, de a mese szinte ugyanaz.


Hol volt, hol nem volt, volt két fiú, az egyik előkelő környéken élő, minden jóban dúskáló, válogatott diáktársak közt jó iskolában tanuló, a gondtalan élethez belépőt jelentő diplomáig szinte elsuhanó; a másik ágrólszakadt telepi gyerek, aki a lerongyolt gettóiskolában hiába is küszködik, mert majd amikor álláshirdetésre jelentkezik, a bőrszíne miatt úgyis rendre elutasítják. A magyarországi telepi romák szó szerint és a képi megoldások apró részleteit tekintve is pontosan azokkal a nehézségekkel küzdenek, mint a néger gettók lakói, hátrányt szenvedve az oktatásban, a lakhatásban, a foglalkoztatásban és az egészségügyi ellátásban.

A mintaadó amerikai animáció a You­Tube számlálója szerint hárommilliót meghaladó nézettséget ért el, népszerűségét a magyar változatot beharangozó cikk szerint „a végtelenül egyszerű nyelvnek, a világos gondolatoknak és a kedves animációnak köszönheti”. A magyar polgár elgondolkodhat azon, hogy egy végtelenül bonyolult társadalmi problémát milyen hatékonyan lehet a – kétségtelenül – végtelenül egyszerű nyelvvel meg a „kedves animációval” (utóbbi persze ízlés kérdése) leírni, ami azonban a „világos gondolatokat” illeti, inkább azokat mondhatnánk végtelenül leegyszerűsítőnek.

„Miért nehezebb a roma gyerekek élete?” – teszi fel a kérdést a Rosa Parks Alapítvány minimozijának címe, és az amerikai mintát szó szerint visszahangozva – minő meglepetés! – úgy találja, hogy „a választ a romákkal szembeni, az élet minden területén meglévő előítéletekben kell keresnünk”. Abban és a didaktikusan kifejtett fő üzenet szerint csakis abban. Minden másfajta megközelítés – a szülői felelősség, az egyéni erőfeszítés szükségessége, a normakövetés problémái, a (szub)kulturális sajátosságok és az azokból esetleg származó életstratégiák szerepének említése – per definitionem az előítéletesség megnyilvánulása és bizonyítéka. Többségi praktika, áldozathibáztatás, amivel el akarják hárítani a rendszerszintű rasszizmus felelősségét. A feketék (pardon, a romák) minden hátrányáért a többségi rendszer a hibás, ami kizárja az egyéni felelősség gondolatát is. A társadalomban egy csomó előítélet él a romákkal szemben, ha nem így volna, nyilván minden Jani középosztályi életet élhetne.

Az ajánló szerint a magyar film az amerikai animációhoz hasonlóan történelmi kontextusba helyezve teszi érthetővé a romák társadalmi kirekesztésének mozgatórugóit. Ezen a ponton azonban kicsit elbizonytalanodik a narratíva. Azt mégsem állíthatják, hogy a cigányokat rabszolgaként hurcolták volna hazánkba, mivelhogy közismerten jöttek maguktól. Azt meg nyilván nem akarják szóba hozni, hogy a cigány közösségek zártsága és a paraszti életformát lenéző sajátos szabadságfelfogása évszázadokig gátolta a vidéki agrártársadalomba való beilleszkedést, miközben Európa minden sarkából a legkülönbözőbb nációk százezerszámra jöttek benépesíteni a török háborúk nyomán elnéptelenedett Kárpát-medencét. E történelmi tények kevéssé támasztják alá a problémák okát kizárólag az ellenséges külvilágban megtaláló áldozati mentalitást.

Azért megtalálták, ha nem is a történelmi analógiát, de az áldozati helyzetet, azt állítván, hogy a II. világháború végén „több tízezer cigány embert haláltáborokba deportáltak vagy a település határában tömegsírokba lőtték őket”. Minden gyilkosság égbekiáltó bűn, az áldozatokra való kegyeletes emlékezést azonban aligha segítik a durva lódítások, még ha azt nagy hangú érdekcsoportok is hirdetik. Ezt szó nélkül hagyni nem lehet. Legyen elég itt a téma legautentikusabb hazai szakértőjére, Karsai László történészre hivatkozni, akinek kutatásai szerint a ténylegesen deportált cigányok száma nem haladhatja meg az ötezret, a roma áldozatok számát pedig ezernél kevesebbre teszi.

A szóban forgó korszakban ugyanis nem volt (sem volt) rendszerszerű cigányüldözés, amit Karsai szerint az is jelez, hogy a cigányokat a Magyar Királyi Honvédség sem diszkriminálta. Amikor pedig jóval a német megszállás után „a kóbor és a letelepedett, de állandó foglalkozással nem rendelkező cigányokból” néhány katonai munkaszázadot mégis felállítottak, Karsai szerint járások egész sorából jelentették a jegyzők, szolgabírók, hogy náluk csupa rendes, dolgos, letelepedett cigány él, nem lehet cigány munkaszázadba senkit bevonultatni. S hogy mi a szakmai és a mozgalmi álláspont közötti kiáltó különbség oka, azt talán Setét Jenő roma polgárjogi aktivista szavai illusztrálják legvilágosabban: már a rendszerváltáskor megjelentek azok a „roma civil aktivitások”, amelyek a holokausztot a „közös identitásképzés és mozgalomépítés centrumába helyezték”.

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek