Micsoda rejtvény ez az egész! (Deli Mihály szabadverse)

 KEDVES FERNANDÓ!

Leveled végén feltett kérdéseidre válaszolva

azaz, hogy – sikerült-e a költözésünk?

                 – min dolgozom éppen?

                 – és mi van itt a világban…?!

Részletesebb beszámolómat későbbre halasztva

egyelőre röviden annyit…

…kissé szokatlan a vidéki élet

Ami azért nem olyan messzi ’vidék’, ötven kilométer a várostól

Nem szakadtunk el teljesen a forgatagtól, csak eltávolodtunk

Bár egyre ritkábban kívánkozunk vissza

A csend, a jó levegő, a nyugalom: inspiráló

Az emberek derűsebbek, nyitottabbak, segítőkészebbek

nomen est omen: emberibbek

Van veteményes, tyúk, tojás, Bodza kutya (kuvasz)

kút, favágás, fűnyírás, metszés, befőzés

örökös kalapálás, bütykölés, gombászás az erdőben… etc.

Estére belefárad az ember

Feleségem élvezi, visszatalált gyerekkori élményeihez

Közben igyekszik engem megkímélni, enged írni

Eddig a város, a nyüzsgés, a találkozások

az egyéb kulturális hatások zakatoltak a háttérben

most inkább a természet, az emlékek, a tapasztalatok

vesznek körbe, s napról-napra egyre inkább úgy érzem

ez az igazi, őszintébb, tisztább közeg

Az ember törvényszerűen reflektálni kényszerül a külvilágra

de nem mindegy a környezet

Noha én döntöm el a leírtak tartalmát, stílusát

de itt a szél, a nap, az eső, a klorofill, az illatok

a természet pogány muzsikája vesz körbe

ami másfajta lelki energiákat mozgósít az íráshoz, mint a városban

A város inkább kiszorítja az emberből az írást, ez itt meg kihívja

Rajtam múlik, persze, de ez egy másféle rásegítés

Jó volt a városban is, szerettem, végül mégis ide kellett érnem

Más a ritmus, a késztetés, a beágyazottság

A flóra-fauna-páratartalom-decibel összetartozik az íráskészséggel

kissé a kifejezés módszertanával, s még a stílusával is

Tán nem kell magyaráznom:

a kondicionáltság mennyire röptetheti az embert!

A ’kint’ és a ’bent’ egymást erősíti / néha rontja

mindenesetre orientálja

(Összetett ügy, kézben tartandó)

…min dolgozom éppen?

Egyik nap, a korahajnali sötétségben

(még a madarak sem köszörülgették torkukat)

fölkeltem, pokrócot vettem a hátamra

és kiültem a kertbe, a friss csöndbe

Valami ellenállhatatlan érzés ölelt magához:

a Kezdet Csendje, a Várakozó Üresség

(nem a papírlap vagy a képernyő üres fehérsége

hanem az azelőtti pillanat)

A végtelen lehetőségek teljessége

a ’minden lehet’ gazdagsága –

ami a közeledő fénysugarakkal, furcsa módon

életre váltásával beszűkül

Ellentmondás?

Érted, ugye: mint amikor a Teremtés előtti abszolút nyugalom

a lét extázisába fordul és tombolni, élni kezd

Még nem tudjuk, mi volt ezzel az Isten célja

de azt sejtjük, ez a materiális világ csak árnyéka a Teljességnek

és végzetünkkel majd visszatérhetünk Oda

Csakhogy addig ez a kihívás éltet, doppingol, gyötör

Izgatottságomban kesernyés kíváncsiság feszült

mert a pirkadattal már nyakig benne álltam

csalóka lehetőségeim szorongatottságában

Hiszen minden megtörtént eddig a világban, életemben

Létünk egy organikus enciklopédia

Csak káprázat a sokszínűség

Szophoklész, Shakespeare, Thomas Bernhard

Julius Caesar, Attila, Napóleon

Pheidiasz, Michelangelo, Rodin

ugyanannak az Egésznek a csillámai

Mindenki mindig valami újat akar mondani, csinálni

Megveszekednek, hogy mások legyenek, mint a többi

hogy jól kifejezzék magukat, nyomot hagyjanak

(az élet persze csudaszép, szó se róla, meg kell azt lovagolni!)

De…

Mindezt csak Neked mondom, titokban, önostorozva

Mert senki nem tud leállni, zabszem a seggünkben

Mutatni kell magunkat, ha másnak nem, önmagunknak

Előállni, lelkünket-készségeinket előadni, legalábbis egy tükörben

És ez mindenkire vonatkozik, nem csak a művészekre-hírességekre

Szent közhely (mintegy plágium) minden megnyilvánulásunk

Szent, mert Mi (Én és Te és Ő) tesszük meg

Addig cifrázzuk, alakítgatjuk, amíg már csak ránk hasonlít

A butácska piszkálódásokat félresöpörve

isteni szubjektumunkra-egónkra hivatkozunk

s az alapvető kétségeket elnyomva

filozófiák-vallások palánkja mögött

tündökletesen sziporkázunk/vonaglunk/táncikálunk

No, ez foglalkoztat mostanában

Pontosabban a fent említett ’Kezdet Csendje’, a ’Várakozó Üresség’

Azaz a hajnal előtti és a reggel utáni állapot/lét/élmény

együttállása, összefonódása izgat

Gyermeteg gyötrelmek ezek, elhiszem

Felnőtt bácsik-nénik fintoroghatnak rajta

Nagy filozofiákkal-esztétikákkal-bölcseletekkel röpködhetnek a magosba

Csakhogy a lelkek helyértékűen egyenrangúak

A teljesítmények (túlvilági mérlegeléskor) ugyanúgy

Az egyetemleges kifejeződések: kulturális piramisok karneválja

mállékony, megejtően hiú régészeti leletek

…A „városi híreket” olvasva úgy tűnik

a közélet tele van robbanásveszélyes feszültséggel

A média ráadásul hecceli-hajszolja az embereket

Izgalomban kell tartani a társadalmat, úgy könnyebb orientálni

(hogy ne mondjam: manipulálni; lelkeket-egyebeket fosztogatni)

Itt, vidéken ebből kevesebbet érezni

De az is lehet, hogy vak buborékban élünk

és egyszer csak váratlanul ránk tör a pokol

Fölösleges átfogó képet rajzolnom Neked erről

Csak ízelítőül egy „jellemzően egyedi” érdekesség:

híres, Nobel-díj esélyes matematikusunkat interjúvolta egy szaklap

Vallomása szerint a matematika (amely amúgy is misztikus absztrakció)

egy bizonyos szint után kilép a realitások világából, és áttér egy spirituális dimenzióba

Ez analogikus azzal, ahogy az anyag mélyére hatolva

az atomi részecskék is elvesztik megfoghatóságukat-tapasztalhatóságukat

Strukturáltságuk viszonylagossá válik, illetve átalakul

sőt, árnyékot vetve majdhogynem megszűnik

csak rezgések, sugárzások, mérhetetlen hatások „formájában” mutatkozik

ahol már valláson/vallásokon átlépve, kutakodásunk a dús semmibe ütközik

Az Ismeretlen Isten világába

ami felér a tudomány szentségének megtöretésével

vagy éppenséggel átmentésével a ’nem tudom’ hovába

de mégis a titokzatos ’valaholba’, pillanatnyilag a furcsa ’semmibe’

A riporter piszkálódó faggatózására bejelentette, hogy rátalált a hídra

az anyag és az anyagtalan sejtelem közti összeköttetésére

amely ugyan krízissel fenyeget, de vonzásuk megkerülhetetlen

Rátalált a ’Világvesztő/Világmentő’ kódra, amit hamarosan publikálni fog…

Azonban furcsa és váratlan módon

másnap szívroham következtében elhunyt

A bulvár sajtó persze megszerezte a különleges ábrát

és rögtön össze is nyálazta

Most aztán boldog-boldogtalan fogdossa-magyarázza-tapossa

Lüke keresztrejtvénnyé degradálja

A rajzot ennek ellenére avatott szakemberek komolyan veszik

és több neves külföldi kódfejtő is vizsgálja

Egyelőre mindenki tanácstalan

Már terjeszteni kezdték, hogy blöff az egész

de a matematikus nemzetközileg elismert, támadhatatlan tekintély

tudományos körökben megkerülhetetlen viszonyítási pont

jóval erősebb a gúnyolódóknál-kételkedőknél

Inkább ő emelte volna a Nobel-díj presztízsét, mint fordítva

…Az emberi világ amúgy menthetetlen

Mindenki mást akar, ami magányosan nemigen megy

Frakciók/szövetségek/szerelmek/összeesküvések

azaz szelídebb/erőszakosabb/sunyibb blokkok alakulnak

S amint azt tudjuk: győz az erősebb

Nagy tendenciákban kis tendenciák:

egyezkedések/illeszkedések/feszültségek

Túlélések, pusztulások

Az elégtételek árnyéka a remény:

az időleges tartalmak átválthatósága

Okoskodások, menekítő hitek, ösztönök…

Szóval az agyonfogdosott káprázat

Háttal vagy szemben: ugyanaz

Te, vagy már te sem

Fernandó!

Micsoda rejtvény ez az egész!