top of page

Mindennapi szemezgetésünk (10:58) 12.08.



"Megszegte az Új-Zéland népével kötött társadalmi szerződését, hagyta, hogy megsebesítsék, megkárosítsák és megöljék őket". (Ezek szerint Jacinda már nincs Új-Zélandon.)

Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter szerint alábecsülik a Covid veszélyét. A koronavírus-fertőzés nem megfázásos megbetegedés – figyelmeztetett a miniszter. A kockázati csoportokhoz intézve szavait arra utalt, hogy amennyiben most beoltják magukat, az “optimális időpont” a teljes hatás elérésére a karácsonyi ünnepekig. A kockázati csoportokba az idősebbek, valamint a krónikus betegek tartoznak – írja a német NTV nyomán az Index. (nu, a német lelki lakájok hülyeségének egyszerűen nincs határa)


Találkozójuk elején Mohamed bin Zajed Ál Nahjan, az Egyesült Arab Emírségek elnöke “kedves barátjának” nevezte Putyint, és kijelentette, hogy boldog, hogy újra láthatja orosz kollégáját. A két vezető legutóbb júniusban találkozott a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF), ahol az Egyesült Arab Emírségek államfője volt a díszvendég.


(filmtudósítás szöveg nélkül)


Az ukrán veszteségek akkorák, ami a hadsereg főparancsnoka szerint is veszélybe sodorja a háború folytatását. A kényszersorozások rendületlenül folynak, de Zelenszkij kezd taktikát váltani, és szigor helyett megértő arcát mutatja a még be nem vonultaknak.


Mindent magukkal kell cipelniük, nincs elég képzett katonájuk és az oroszok még azt is tudják, hol fognak felbukkanni – a frontvonal „pokláról” tálaltak ki ukrán katonák.


Ilja Kiva volt ukrán ellenzéki törvényhozó holttestét találták meg a Moszkvai területen – jelentette szerdán az orosz média. A politikus Volodimir Zelenszkij elnök határozott bírálójaként volt ismert.


A Politico arra számít, hogy az EU vezetőinek néhány éjszakát végig kell majd tárgyalniuk az ügy kapcsán.


A Washingtonban tartózkodó Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője saját kezdeményezésére szerdán este telefonon tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, aki jelenleg Ghánában tartózkodik munkalátogatáson – erről Paczolay Máté külügyi szóvivő tájékoztatta az MTI-t.


A kormánypártok ellenzik, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ezért a Fidesz és a KDNP ezzel összefüggésben határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán. Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében azt írta: az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével, a tagjelölteknek eddig is minden egyes kritériumot teljesíteniük kellett, most sem lehet kivételezni aktuálpolitikai és ideológiai szempontok miatt.


Egész Európa találgatja, milyen árat kér a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor mestere azoknak az alkuknak, amikor kihozhatja a legtöbbet a vétója erejéből – áll a La Croix cikkében, amely elsősorban a jövő heti uniós csúcstalálkozóval, valamint a magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök csütörtök esti egyeztetésével foglalkozik.


A franciák szerint minden szem a magyar miniszterelnökre szegeződik.


Meglőttek egy európai parlamenti asszisztenst, aki az Európai Néppárt egyik európai parlamenti képviselőjének dolgozott. A támadás szerda este történt Brüsszelben, melynek során – mint kiderült – három másik személy is megsérült.


Megfenyegette a síitákat az izraeli miniszterelnök.


Izrael levélben figyelmeztetett mintegy 20 európai vezetőt a palesztin terroristák Európa-szerte növekvő aktivitására.


David Pressmannról és a Soros-plakátokról is kérdezte lapunk főszerkesztőjét a Hír TV.


Mutatjuk az amerikai törvényt módosítások nélkül, amelyben az ügynökszervezeteket szabályozzák.


Néhai feleségének "kapcsolata” volt Ghislaine Maxwell-lel.


Elon Musk szó szerint elküldte a búsba azokat a nagyvállalatokat, amelyek közölték, hogy nem hirdetnek tovább az X-en. Az új struktúra a kis- és középvállalkozásokra fog épülni.


Nem hagyták szó nélkül az internetezők a történelemhamisítást.


Novák Katalin köztársasági elnök beszéde a Klímacsúcson.


„Ma minden reklámozza magát, ezért nekünk is erőszakmentesen, de bátran, meg kell jelennünk” – mondta Udvardy György veszprémi érsek azon a december eleji pódiumbeszélgetésen, amelyen Balog Zoltánpüspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével beszélgetett, s amelyről a reformatus.hu közölt egy hosszabb beszámolót.


A 24 vizsgált országból a magyarok érzik a leginkább közel magukhoz a honfitársaikat.


Legfrissebb adásunkban Rab Árpád jövőkutatót ,digitális kultúra szakértőt és Hossó Andrea közgazdászt kérdeztük a dititális személyigazolvány és állampolgárság előnyeiről illetve hátrányairól.


SZKITA FÓRUM 2023. október 22. Budapest


Civil Konzultáció azokról a kérdésekről, amiket a kormány nem tart fontosnak megkérdezni tőlünk! I-III. rész


Mintegy 250 Fülöp-szigeteki vendégmunkás érkezik a miskolci Joyson Safety Systems Hungary Kft.-hez, erről beszélt a gyár igazgatója Király Zoltán, és a Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, Molnár Attila. Utóbbi cég egy munkaerő-kölcsönző cég, ők segítik behozni a vendégmunkásokat.

 


860 megtekintés

コメント


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page