Mindennapi szemezgetésünk (15:06) 2021.11.27.

KILENC új fertőzés miatt lezárták az északi körzeteket. Most már kilépni se lehet a házakból. A kilenc “fertőzött“ egészséges embert kovidkoncentrációs táborba hurcolták el! Emberek, barátaim ezt nem lehet szó nélkül eltűrni !
Hamis ausztrál pandémiára hivatkozva kínoznak embereket, szakítanak szét családokat, büntetik a városok, falvak, tanyák polgárait !
A kérelmező az AstraZeneca (Covishield) gyártója, Bill Gates, partnere, Adar Poonawalla és más kormányzati tisztviselők és vezetők felelősségre vonását kérte egy 23 éves férfi meggyilkolásában, aki az oltás miatt vesztette életét. Az elhunyt a Covishield vakcinát abban a hamis narratívában bízva fogadta el, hogy a vakcina teljesen biztonságos, valamint a vasút által előírt megfelelési követelmény miatt, miszerint csak kétszeresen beoltott emberek utazhatnak.
2 millió adag, 5 és 12 év közötti gyerekeknek adható vakcinát szerez be a magyar kormány, az első szállítmány decemberben érkezik – jelentette be a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában Orbán Viktor.
Ebben a folyamatban Európa minden államának el kell döntenie, hogy aláveti magát demokratikus legitimációval nem rendelkező, kontinenseken és államhatárokon átívelő hálózatokat működtető politikai és gazdasági érdekcsoportnak, vagy ezen érdekcsoportokkal szemben megőrzi az állami szuverenitásának gazdasági és politikai jogosítványait? Az előttünk álló időkben mindenkinek el kell döntenie, hogy szolgálja vagy kiszolgáltatja államát és nemzetét.
Szerdán jelentette be hosszas tárgyalások után kompromisszumos kormányprogramját Németország új vezetése. A 170 oldalnál is hosszabb dokumentum tartalma az európai uniós politika tekintetében egészen elképesztő lépéseket helyez kilátásba. A három párt az elkövetkező napokban fogja majd véglegesíteni a szerződés szövegét. Szuperállam, LMBTQ-s nevelés, abortusz, kannabisz, és sok más ügyben is egyezségre jutottak az egymással koalícióra lépett pártok.
Nagyon érdekes, és abszolút tudománytalan ennek a pokoli színjátéknak ez a vírusmutációs felvonása, márcsak azért is, mivel a virológia, immunológia egyik alapszabálya az, hogy EGY ÉPPEN ZAJLÓ, VÍRUS OKOZTA JÁRVÁNY IDEJE ALATT TILOS OLTANI, MERT A JELENLEVŐ VÍRUS AZ OLTÓANYAG HATÁSÁRA AZONNAL MUTÁCIÓKAT HOZHAT LÉTRE! Ezt ne tudná a sok, szuperokosnak eladott kormányszintű oltásszakértő, stratéga, vagy a WHO nagyokosai?
A halála körülményei ellenére Niesing munkatársai dicsérő nyilatkozatot adtak ki a covid oltásokkal kapcsolatban. "Forest-Niesing szenátor szeretne emlékeztetni minden kanadaiat a védőoltás fontosságára" – áll a hivatalos közleményben. "Ő meg volt győződve arról, hogy harca sokkal másabb lett volna, ha nem lett volna ez a védelem." (Felér egy kegyeletsértéssel – a Szerk.)
Az új koronavírus-szupertörzs úgy fejlődött ki, hogy az alfa, béta és delta legrosszabb mutációját kombinálta – írta meg a Daily Mail. (Mármint ki kombinálta? A vírusgyártó? – a Szerk.)
Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ: nemüket megváltoztató gyermekek és szülő férfiak: ez ma Nyugaton a rögvalóság.
"Különösen az úgynevezett 2G modell a probléma része. A beoltottak és a felépültek biztonságban hiszik magukat, mert egészen a közelmúltig ezt mondták nekik. De ők is megfertőződnek. Ennek eredményeként most az oltottak között van egy jelentős hullám. Veszélyes, mert ezek az emberek azt hiszik, hogy védettek. Félretájékoztatták őket, a közelmúltig még a Robert Koch Intézet is hamisan mutatta ezt a honlapján."
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot – mondta a német BioNTech szóvivője. (Ellenkezőleg! Abba kell hagyni a vírusgyártást és a tömeges oltatást, ilyen egyszerű – a Szerk.)
Bill Gates vezényli az egész korona pandémiát, úgy mintha egy Microsoft programozásról lenne szó. Szerinte úgy kell bánni az emberekkel, mintha programok lennének, tehát időről időre upgrade-re lenne szükségük az egyre gyarapodó és sűrűsödő vakcinák által. Gates nem ismeri a humanizmus fogalmát, az emberi érzelmek távol állnak tőle. A programok világában él, és azzá – programokká, programozott robotokká – változtatná a hús-vér emberiséget is.
Comments