top of page

Mindennapi szemezgetésünk (16:37) 2022.08.23.





Mennyire érdekes, hogy amióta inaktívvá tették a szóban forgó gépeket, azóta eltelt csaknem egy özönvizes hét. És egyáltalán velem ne próbálja senki se elhitetni, hogy olyan alapvető természeti jelenség ellen, mint az eső – ami amióta élet van a földön velünk van és időnként kifejti áldásos hatását –, mesterségesen védekezni kell, kiváltképp éppen a Kárpát-medencében, amely köztudottan sivatagosodásra hajlamos övezet. De vajon miért állították le az úgynevezett jégkármérséklő rendszert? Csak mert életveszélyesen megfenyegették az azokat üzemeltető helyi települések önkormányzatainak az ügyben illetékes alkalmazottjait? Hiszen ez valami nélkülözhetetlen dolog, nem igaz? Hol van ilyenkor a rendőrség? Nem segít? Miért nem segít? Vagy esetleg azért adták a dolgot ilyen könnyen fel, azért fújtak visszavonulót, mert tudják nagyon jól, hogy lebuktak, és vége a játéknak e téren?


„Vissza kell állítanunk az árterületeket, ha nem így teszünk, elsivatagosodunk. Ez nem az én egyéni kitalációm, nincs más út: ha nem teszünk e folyamat ellen, akkor ez be fog következni” – nyilatkozta lapunknak a frissen kitüntetett tudós, akivel a klímaváltozásról és a magyarországi megoldási lehetőségekről beszélgettünk.


"Tudják-e, miért tüntetnek...? Önöket kihasználják..."


Budapestnek sikerült saját nemzeti érdekeit az eurokrata elit által támogatott érdekek fölé helyeznie. Erről írt elemzést Kirill Teremetszkij, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának szakértője és volt diplomata, akinek cikkét teljes egészében lefordítottam számotokra.


Pár perccel éjfél után közölte az Igazságügyi Minisztérium a következőt: “A magyar Kormány elküldte válaszlevelét a Bizottságnak a költségvetési kondicionalitási eljárásban”. A tét óriási, több ezer milliárd forint, írja az atv.hu. Közben a Market News megírta, mi lehet Orbán Viktorék titkos fegyvere.


Európa egyszerre épített Oroszország felé energiafüggőséget, valamint kiáltott ki ellene gazdasági háborút. A két ellentmondó stratégia közül az egyiket vissza kell vonni.


A sikertelen norvégiai és a katari próbálkozások után most Kanadától kér gázt a német kancellár és alkancellár. A kanadai lng beszerzése azonban nem lesz egyszerű, évek múlva lehet belőle bármi is.


Alexander De Croo borúlátó Európa jövőjével kapcsolatban.


A jövő hétfőn Prágában pedig a Védelmi Miniszterek Tanácsa vitatja meg a kérdést – közölte Josep Borrell.


Magyarország nem szövetségese Ukrajnának. A NATO hivatalosan nem részese a háborúnak. Mi mégis úgy teszünk, mintha szövetségesi hűség kötelezne az ukrán érdekek kiszolgálására. Az ukrán gabonaexport például nem a mi ügyünk, és ne is tegyük azzá! Bűn segítséget ajánlani az ukrán szállítmányok átrakásában, sőt azon törni a fejünket, hogy az ukrán gabonát, hogy tudnák rajtunk keresztül exportálni. Azt se szeretnénk hallani, hogy a csővezetéken Ukrajna felé nyomunk gázt vagy olajat.


Európa megpróbálja elhallgattatni azt a médiát, amely igazat mond az ukrajnai eseményekről, ahol a nacionalisták több ezer embert öltek meg, a NATO pedig a terjeszkedésével súlyosbodást váltott ki – mondta Evo Morales volt bolíviai elnök a RIA Novosztyinak adott interjújában.


Az ukrán nemzeti gárda álhírnek nevezte, hogy a gyilkossággal gyanúsított nő valaha is szolgált volna az Azov ezrednél.


A kutatásban arra is rámutattak, 32-szer nagyobb eséllyel hunytak el a 18-79 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak. (vérlázító hazugság; aki a Szilaj Csikó olvasója, már úgyis tudja; de a Mandi-cikk kommentelőitől is sok okosság megtudható. Pl. ez: Az ilyen számok kihozásához csak annyit kell csinálni, hogy a mintavétel időpontját akkorra teszik, amikor még az emberek többsége oltatlan volt. Mivel összesen vagy 50 ezer (túlnyomó többségében idős, beteg) halt meg un. kovidtól, nem tudjuk, miért nem tanulmányozták a maradék 42 ezret ebben a "tanulmányban". Más országokban azt írjak a tanulmányok, pl. a 80%-ban oltott országokban, hogy MOST a kovidhullák 80%-a oltott, milyen érdekes. Amiről nem írnak, azok meg a más betegségek emelkedő számai, amit az oltás okozhatott, vagy a kialakulásukhoz hozzájárulhatott. Itt ezt a konkrét tanulmányt olyanok jegyzik, akik nem is orvosok, pl. a biostatisztikus Ferenci, azt viszont lehet tudni róla hogy állami egyetemen tanít. Erről ennyit.)


MINIMUM 100-ból 1 szövődmény. Még mindig csak összeesküvés-"elmélet"?!


Pár napja kelt szárnyra a hír miszerint a nagy „covid-tudósnak” és mRNS vakcina apostolnak hazudott tömeggyilkos , a magyar származású Karikó Katalin lemond aligazgatói tisztségéről melyet a BioNTech gyógyszeripari vállalat, vagy inkább globalista gyógyszermaffia berkeiben töltött be. Ma pedig Anthony Fauci, az amerikai Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet (NIAID) vezetője is bejelentette visszavonulását, jelenlegi tisztségéből.


Berliner Zeitung. HIVATALOS: Félmillió SÚLYOS oltás-károsult CSAK Németországban! Aggodalomra okot adó tanulmányi-adatok adtak az elmúlt héten alapot diskuruzusokra Németországban. Mert a korona-oltás után fellépő súlyos szövődmények száma mintegy 40X magasabb, mint gondolták. Összességében félmillió ember lehet érintett, figyelmeztet a kutatás vezetője. Ezen hihetetlen eredményre hosszabb távú megfigyelés alapján jutott a berlini Charité Egyetemi Kórház. Miként a vizsgálatot folytató Professzor Harald Matthes, a Mitteldeutscher Rundfunknak ezt nyilatkozta. A megbetegedések fajtái pedig nem veszélytelenek! A leggyakoribb panaszok a szívizom-gyulladás, az immunrendszer túlreakciója és neurológiai zavarok, tehát az idegrendszer károsodása. Kereken 179 millió covid-oltóanyag került eddig Németországban beadásra. A Németországban félmillió súlyos mellékhatási-károsodást okozó covid-oltások tekintetében az orvosoknak tevékenykedniük kell, hangsúlyozta Professor Matthes, aki a Charitéban folytatott tevékenysége mellett, több orvosi társaság felügyelőbizottságában is tag. Továbbá évek óta gyógyszerek hatását vizsgája szisztematikusan. Ő az, aki az oltási-károsultak számára speciális ambulanciák felállítását is követeli most.


A Draghi-kormány július közepén megbukott, és szeptember 25-re írták ki az általános választásokat, amelynek toronymagas esélyese a hárompárti jobboldali koalíció.


Netanjahu először reagált a szaúdi béketervre, melynek megvalósítása olyan sorsfordító fejlemény lenne, amely véget vethetne a 100 éves zsidó-arab konfliktusnak.


Felfüggesztették a könyvek értékesítését. Betiltás határán Karl May klasszikusa?



921 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page