Mindennapi szemezgetésünk (17:20) 2022.05.09.
–

Amennyiben az Európai Unió gyorsabban akar előrehaladni, az egyhangú döntéshozatal már nem működik a kulcsfontosságú területeken. A demokrácia működését szilárd alapokra kell helyezni: támogatom azokat, akik az EU reformjai mellett vannak, annak jobb működése érdekében. Beszédében az elnök kifejtette, hogy az Európai Unió feladata, hogy megerősítse az európai egységet a jövőben, és ennek megvalósítását már „ma el kell kezdeni”. Kiemelte, hogy az európai kontinensre visszatért a háború, „Oroszország ismét átrajzolná a térképeket”, s ez a helyzet „történelmünk egyik legsötétebb időszakát idézi”.
Az orosz külügyminisztérium Tájékoztatási és Sajtóosztályának igazgatója, Maria Zakharova egy interjúban kijelentette, hogy Németország jelentős mértékben finanszíroz és folytat biofegyver kutatásokat Ukrajnában. Az Egyesült Államokat már megvádolták ilyen laboratóriumok finanszírozásával, de úgy tűnik, Németország is óriási szerepet játszott ebben. „A német kormány 2013 óta vezeti be a Német Biológiai Biztonsági Programot (GBP) a Német Szövetségi Külügyminisztérium égisze alatt, amely partnerségi projekteket is magában foglal a fókuszországok kormányzati ügynökségeivel és kutatási szervezeteivel, amelyhez Ukrajna 2014-ben csatlakozott, a Maidan évében” – magyarázta Zakharova. A nyugati média figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok szerepvállalását, és kétségtelenül, Németországnak a kutatásban való részvételét is
eltitkolja.
Az erre vonatkozó terveiket átfogóan ismertettük a Corey Digs által nemrég közzétett jelentésben.
Szükségszerű, időben meghozott döntésnek nevezte az Ukrajna elleni katonai fellépést az orosz elnök. Egyébként pedig az ünnepi beszédet mondó államfő nem deklarálta a mariupoli győzelmet, nem jelentette be az általános mozgósítás elrendelését, nem beszélt sem csapatkivonásról, sem nagyobb támadás elindításáról, nem fenyegetett atomfegyverrel. Vagyis semmi olyasmit nem mondott, amivel a Moszkvától távoli propagandisták és kattintásvadászok hitegették a nagyérdeműt az elmúlt napokban.
Putyin szerint “minden arról szólt, hogy elkerülhetetlen lesz az összecsapás a neonácikkal, a banderistákkal”, akiket az Egyesült Államok és társai támogattak.
Megtámadták Szergej Andrejev lengyelországi orosz nagykövetet hétfőn, amikor virágot akart elhelyezni a varsói Žvirki és Wigura utcában található szovjet katonák katonai emléktemetőjénél – jelentette a helyszínről a TASSZ. Andrejev orosz zászlóval ellátott diplomata autóval érkezett a temetőbe, és miután kiszállt dühös tiltakozókkal találta szemben magát, akik ukrán zászlókkal és vörösre festett lepedőkkel demonstráltak az ukrajnai háború ellen.
"Az orosz légierő nagy pontosságú desszant rakétái Soledar település térségében megsemmisítették az Egyesült Államokból és a nyugati országokból a Sol pályaudvarra szállított fegyvereket és katonai felszereléseket, valamint a tartalékállományt, az ukrán fegyveres erők egységeit ” – közölte az orosz védelmi minisztérium hivatalos képviselője, Igor Konasenkov vezérőrnagy.
A nyugati szankciók már Kínában is éreztetik a hatásukat.
A németek szerint az országok lehetősége a vétóra akadályozza az Európai Unió külpolitikáját.
Múlt hónapban Margrite Kalverboer holland gyermekjogi biztos is felhívta a figyelmet a kiskorú menekültek elfogadhatatlan életkörülményeire a holland menekülttáborokban. Mint mondta, a menekültközpontban azzal szembesült, hogy az ott tartózkodó gyerekeket mentálisan elhanyagolják, ami további traumákhoz vezethet, és súlyosbítja helyzetüket.
Kedves Olvasóink! Szokatlannak tűnhet a következő bejelentésünk: az Erdély.ma szerkesztősége szeptember 1-ig szabadságra megy. Ezalatt csak rendkívüli esetben közlünk információkat, illetve véleményírások néha megjelenhetnek az oldalon.
A mintegy 3,5 millió embernek otthont adó Csaojangbanban és a vele északkeleti irányban szomszédos Sunji kerületben otthoni munkavégzést rendeltek el, a Peking más részein élőket pedig a városrészek elkerülésére szólították fel.
Amerika ismét forrong. Ezúttal nem az állítólagos rendszerszintű rasszizmus vagy egy elcsaltnak tűnő választás miatt, hanem azért, mert kiszivárgott az USA Legfelsőbb Bíróságának egyik konzervatív bírája, Samuel Alito által jegyzett véleménytervezet.A dokumentum az 1973-as, ún. Roe kontra Wade nevű, az abortusz betiltását megtiltó ítélet érvénytelenítését javasolja.
Comments