top of page

Mindennapi szemezgetésünk (20:00 – frissítve) 2022.01.09.






Voltak tanárok, akik nem akarták felvenni az oltást, így januártól már nem dolgozhatnak. Ezt már nem tudta elviselni a súlyos munkaerőhiánnyal küzdő oktatási ágazat. A PDSZ cikke szerint nincs pedagógus, a tankerület pedig végzős diákokkal próbálná befoltozni a lyukakat.


Már veszett ügynek látszik az emlékeztető oltás koncepciója, mert nehéz meggyőzni az embereket, hogy néhány havonta sorba álljanak oltásért. Az amerikai felnőttek nagyjából 73%-a teljesen beoltott, de csak a harmaduk kért emlékeztető oltást. „Ez nem fenntartható hosszú távon, az biztos” – mondta Deepta Bhattacharya, az Arizonai Egyetem immunológusa.


Homofóbiával vádolják azt a női rabot, aki feljelentést tett transznemű (értsd: férfi) cellatársa ellen, mert az megpróbálta megerőszakolni. Újabb fejezet a tőlünk nem is olyan távol eső Abszurdisztán hétköznapjaiból.


A rendelkezésre álló adatok vizsgálata azt mutatja, hogy világszerte a futballmérkőzéseken 2021-ben bekövetkező szív- és érrendszeri halálesetek száma 278%-kal magasabb, mint a 12 éves átlag és az elemzés továbbá azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságban idén a többlethalálozás túlnyomó többsége a Covid-19 injekciók által okozott szív- és érrendszeri, immunológiai és neurológiai károsodások miatt következett be.


Nem oltatlan volt, hanem valószínűleg a rákényszerített covid oltás miatt betegedett meg!


Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának nyolc hónapja lesz, hogy kiadja a Pfizer Comirnaty COVID-oltóanyagának engedélyezésével kapcsolatos összes dokumentumot – döntött csütörtökön egy szövetségi bíró. (a Szilaj Csikóról átvett cikk)


Fokozódott a feszültség a tüntetők és a rendőrök között a szombati COVID-19 intézkedések elleni tüntetésen Magdeburgban. A tüntetők főleg az egyetemes kötelező oltás tervezete ellen demonstráltak. A rendőrség nagy erőkkel kísérte a sok ezres tömeget, és paprikaspray-t használt az oszlatáshoz.


Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt vezetője szerint Németország arra törekszik, hogy az EU-t egy szövetségi „német negyedik birodalommá” alakítsa át – írja a Mandiner Makronóm.


Az ABC vasárnapján megjelent Fauci megjegyezte: „A repülőgépre felszálló személy oltási követelménye csak egy újabb szint annak érdekében, hogy az emberek rendelkezzenek egy olyan mechanizmussal, amely oltásra sarkallja őket .” A megjegyzések egy vita részeként érkeztek az oltási mandátumok légi közlekedésre való alkalmazásáról. Fauci távol áll attól, hogy bármiféle „tudományt” kövessen, de bevallotta, hogy „minden, ami az embereket jobban beoltatná, szívesen fogadna”.


4,6 millió izraeli tiltakozik az oltásdiktatúra ellen, a zöld kártya ellen, a diszkrimináció ellen, a gyerekek tönkretétele ellen, a megbélyegzés ellen, a lehetetlenné tétel ellen ! Ügyvédek, orvosok, tanárok beszélnek: a korona rezsim illegitim és meg kell dönteni !


Miután két éve be van tiltva a Hydroxychloroquin társával együtt ! Lehet bocsánatot kérni, mert van orvosság a kovidra, két éve is volt, csakhogy lehazudták a csillagokat is. Így higgyétek az izraeli egészségügyi hatóságnak !













444 megtekintés

Commenti


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page