top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (18:27) 2022.05.06.






Budaházy és társai ügyében másfelől nézve is van egy megdöbbentő dolog: az az érzéketlenség, amely a magát nemzetinek, kereszténynek, jobboldalinak és magyarnak tartó tábor részéről a sorsukat kíséri. Ez a tábor képmutató módon megemlékezik a magyar hősökről, ellenállókról, de észre sem veszi, ha a jelenkorban meghurcolnak és tönkretesznek ilyeneket, még akkor is, ha sokgyermekes családapák. Nagy hallgatás közepette a pénzzel kipányvázott kényelmes akolban kushad a teljes jobboldali elit, az értelmiségi holdudvar, az egész médiaportfólió, a megmondóemberek, a lakájok hada. Tisztelet a sok tízezres körből annak a pár kivételnek, akik legalább a saját Facebook-oldalukon szóvá tették a gyalázatos esetet.


A volt orosz elnök szerint „az uniós országok legértelmesebb vezetői belefáradtak abba, hogy csendben a szakadék felé haladjanak az egész sterilizált európai csordával együtt, amelyet az amerikai pásztor a vágóhídra vezet. Meglátjuk, mit fog tenni az a pásztor. És persze azt is, hogyan viselkedik majd a nyájnak az a része, amelyik kész feláldozni magát a pásztor jóllakott életéért” – írta Medvegyev.


India, a világ egyik legnépesebb állama a sajtó egyoldalú tájékoztatásának következtében eddig híven követte az oltóanyag-maffia parancsait. A mostani legfelsőbb bírósági határozat egy kisebb földrengéssel ér fel.


Ez az új aktualizált adatbank, amit hivatalosan is beismertek. Sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa, mert az esetek többségét elhárították, letagadták, eltitkolták.


Az Egyesült Államok konzervatív vezetésű államainak egész sora készül arra, hogy a kiszivárgott várható bírói döntésnek megfelelően az alkotmánybíróságként is működő washingtoni legfelsőbb bíróság megmásítja azt a jogi precedenst, amely megakadályozza a tagállamokat szigorú abortuszellenes törvények életbe léptetésében – jelentette pénteken a kanadai katolikus LifeSite című portál amerikai kiadása.


Ez már egyértelmű elmebaj, amin csak nevetni lehetne, ha nem lenne ijesztő figyelmeztetés az agymosásra: a Zelemnszkij nevű politikai bohócot “szentképnek” ábrázolják templomi mécseseken. Ez aztán a karrier a kopasz seggű transzvesztita revü showk után!



Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum tagja és Antonio Guterres ENSZ-főtitkár megállapodást írt alá az Agenda 2030 felgyorsításáról.


„Putyin séfje" a Guardiannek küldött reakciójában kijelentette, hogy övék lesz a végső győzelem és a nyugatiak "veszélyeztetett perverzek".


Dr. Klaus Retzlaff egy nemzetközi szakértői csoport szóvivője. A csoport a Covid-oltásokat és az oltások okozta károkat kutatja. A tudósok összehasonlították a beoltott és nem oltott alanyok vérmintáinak képeit. A megdöbbentő eredmény: “Kivétel nélkül minden beoltott ember vérében változásokat látunk”.



Úgy okoskodnak, hogy félresiklott világukat nem helyrehozni akarják, hanem ránk kényszeríteni. A kereszténység helyébe egy globális világrendet akarnak erőszakkal léptetni, amely hasonló a régebbi kommunista kísérletekhez. Egyfajta globális forradalmat akarnak, amelyben nemcsak a társadalom értékrendszerét, hanem annak teljes struktúráját is ki akarják fordítani a rendes kerékvágásából.


Kinevezte első fekete, leszbikus szóvivőjét a Fehér Ház Joe Biden amerikai elnök Karine Jean-Pierre-t nevezte ki a Fehér Ház új szóvivőjének. Ez lesz az első alkalom, hogy fekete, leszbikus személy tölti be a pozíciót. A 44 éves Jean-Pierre a jövő hét végén a leköszönő sajtótitkárt, Jen Psakit váltja majd.



567 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK