top of page

Mindennapi szemezgetésünk (19:37)

SzCs 2021.06.03.



Byram Bridle a kanadai Guelph Egyetem virológia és immunológia szaktekintélye néhány nappal ezelőtt komoly figyelmeztetést tett közzé Alex Pierson rádió műsorában a géntechnológiával módosított Covid oltásokkal kapcsolatban. Több orvossal közösen kérvényezték, Japánban hogy felvilágosítást kaphassanak a nyilvánosan még nem hozzáférhető állatkísérleti adatok eredményeiről a Pfizer/Biontech mRNA oltásaira vonatkozóan. Az adatokból, különösen a farmako-kinetikai áttekintő táblázatokból kiderül, hogy az mRNS nanorészecskék nem maradnak lokálisan az izomszövetben a szúrás helyén, ahogy azt a gyártók feltételezik és állítják, hanem olykor jelentős koncentrációban a szervekbe kerülnek, ahol a sejtek szép sorban felveszik őket. Bridle szerint ezek az állatkísérletekből származó ismeretek megmagyarázhatják, miért alakulnak ki súlyos komplikációk (beleértve a szívizomgyulladást és a trombózist), valamint vérrögök okozta halálozások az emberek oltása után.

Bridle figyelmeztet: „Hibát követtünk el. Maga a tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre. És ez akár az anyatejen keresztül is átvihető a szoptatott gyermekekre.”


A gyerekeket nem betegíti meg ez a vírus! Én kutató vagyok!


Mi, magyar orvosok, tudósok, egészségügyi dolgozók és szülők felszólalunk a gyerekek koronavírus elleni vakcinával való oltása kapcsán!


A Moderna vezető tudósa: “Valójában az élet szoftverét törjük fel” Dr. Tal Zaks, a Moderna Inc. vezető orvosigazgatója egy 2017-es TED-előadásban elmagyarázta, hogyan tervezték meg a vállalat mRNS-vakcinájának működését.


A Bild című német lap vérfagyasztó képekkel illusztrált írást közölt a hamburgi iszlamisták felvonulásának kapcsán. Bár látszatra neonácik felvonulásának tűnt, valójában a betiltott Hizb-út-Tahrir (HuT), illetve egyik fedőszervezete tagjai meneteltek katonás rendben Hamburgban. A HuT-t 1953-ban alapította Muhammad Taqi al-Din al-Nabhani palesztin vallásoktató. Eredetileg a Muszlim Testvériséghez állt közel a szervezet, később azonban saját ideológiát dolgozott ki a kalifátus-államról, amely a bukott Oszmán Birodalomtól eltérően a sáriát tenné meg az állam alapjának.



96 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page