top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.03.27.





Arról ír a Facebookon a német nemzeti ellenzéki párt, az AfD, hogy kiderült, hogy az ún. Covid-protokollok teljesen téves alapokon nyugodtak, mégsem vállalja senki a felelősséget és nem mondanak el az illetékesek. Most feketén-fehéren kiderült: azoknak volt igazuk, akiket a régi pártok és a média éveken át „konteósnak” és „alusisakosként” gyaláztak. A Robert Koch Intézet belső ülési jegyzőkönyvének friss publikációja azt mutatja, hogy maga az RKI sem hitt a hivatalos pánikjelszavakban.


Az, hogy az ISIS vállalta a felelősséget a mészárlásért, nem vet véget a dolgoknak, Washington és Kijev reakciói pedig még több kétséget ébresztenek.





Hiába az elnök előválasztási sikere, a demokraták körében komolya aggodalomra adhat okot, hogy egyre több független, színes bőrű, munkásosztálybeli és fiatal pártol át Trumphoz. Mindez a jelenlegi elnök Izrael-politikájának eredménye is – írja a Portfolio.


Az állam kormányzója aláírta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a 14 évnél fiatalabbak számára a közösségi médiához való csatlakozást. A floridai jogszabály eredeti verziója egyébként még szigorúbb lett volna, mert 16 éves korig tiltotta volna a közösségimédia-használatot, ez Ron DeSantis vétója után módosult úgy, hogy 14 éves és 16 éves kor között mindezt szülői hozzájáruláshoz kötik. A törvényt várhatóan jogi támadások is érik majd, mivel egyes állítások szerint sérti az első alkotmánykiegészítést.


Az előállított embereket azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a szervezet fegyveres akcióban.


Az USA és az EU nem azért támogatja Ukrajnát, mert szeretik az ukrán népet, hanem mert az geopolitikai érdekeiket szolgálja – mondta Josep Borrell, az EU külügyi vezetője hétfőn a CNN-nek.


Egy magas rangú ukrán parancsnok a nyilvánosság és a média azon részét támadta, amelyek kritizálják a sorozás végrehajtását az országban, azt állítva, hogy az ellenvéleményt megfogalmazók összejátszanak Oroszországgal. A hírek szerint több tucatnyi ukrán férfi fulladt vízbe, miközben átúszták a Tiszát a román határon, hogy megpróbálják elkerülni a sorozást.


Egy orosz felderítő drón videóra rögzítette, amint egy ukrán evakuációs csapat kidobta az elhunyt ukrán katonák holttestét egy frontvonali erdőtelepítésbe. Az orosz bűnüldöző szervek egyik forrása a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők ezt egyrészt azért teszik, hogy eltitkolják a veszteségeket, másrészt azért, hogy ne fizessenek pénzbeli kártérítést hozzátartozóiknak.


Ugyanakkor változik, hogy mely járatokon jogosultak a díjmentességre.


"Moszkva segítségének köszönhetően az ország többé nem fél a puccsoktól, a NATO és a Nyugat Afrika destabilizálására irányuló erőfeszítései ellenére." – szögezték le.


Egy újabb józan hang kongatta meg a vészharangot Németországban.


A gyújtogatásoknak köszönhetően (helyesen: következtében) jelentős az anyagi kár.




Több mint 100 mezőgazdasági nagygép gördült el a parlament épülete mellett.




Franciaország és Lengyelország döntött, mégis támogatná az ukrán mezőgazdasággal szembeni kvótákat és vámokat, ahogyan azt Magyarország és Szlovákia már régóta szorgalmazza.


A lépés része a Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi elnöke vezette koalíciós kormány száznapos programjának, aminek célja, hogy felelősségre vonja az illetékeseket az előző kormányzat alatt elkövetett hibákért. A törvényszék elé állítandó politikusok listáján mások mellett Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki volt kormányfő is szerepel.


A brazil külügyminiszter bekérette a magyar nagykövetet a helyzet tisztázása érdekében. Jair Bolsonaro, Brazília volt elnöke a múlt hónapban két éjszakát töltött a brazíliai magyar nagykövetségen, néhány nappal azután, hogy a szövetségi rendőrség elkobozta az útlevelét és letartóztatta két korábbi segítőjét puccskísérlet gyanújával – írta meg a Politico. 


A legnagyobb olajvállalatok immár teljesen nyíltan érvelnek a zöldátállás ellen. Az olaj iránti kereslet egyre nagyobb, a profit óriási, miért kellene hát csökkenteni a kitermelést?


"Nem akarom, hogy itt is azt csináljátok, amit Gázában" – mondták a két izraeli túlélőnek a határőrök.


A volt elnök szerint támogatókat veszít a zsidó állam.


"Magyar Péterrel idén január elején közölték, hogy a Közútban és a Bankholdingban betöltött pozíciói meg fognak szűnni. Tudják, az ilyen típusú pozíciókból volt a hangfelvételeket készítő szabadságharcosnak havonta kb. 3,5-4,5 millió nettó bevétele. Péter ekkor, január 18-a körül egy ún. 24. óra elnevezésű Signal csoportot hozott létre, amelyben Gulyás Gergelyt és engem megfenyegetett, hogy ha nem állítjuk vissza azonnal az eredeti állapotot, akkor ellenséggé válik" – áll a volt miniszter újabb bejegyzésében, alább olvasható a teljes szöveg.


„Szerintem ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól” – fogalmazott a korábbi tárcavezető.


A Mi Hazánk elnöke X-bejegyzésben reagált Magyar Péter hangfelvételére: A Magyar Péter által közzétett, nagyon rövid hangfelvétel nem az, amit ígért. Miniszterekről, maffiaállamról beszélt, de csak a felesége beszél a felvételen, aki máris elmondta, hogy nem is gondolta komolyan az egészet. Ezt az ügyészség nagyon könnyen le fogja söpörni, igaz, foglalkoznia kell majd vele, de ennyi.


Heiko Schöning értékes háttérinformációkkal világít rá a világ eseményeire, és feltárja a mögöttük álló embereket és olyan machinációkat, amelyeket mindenkinek tudnia kell.




A nyári, németországi labdarúgó Európa bajnokságot is a homoszexuális propaganda terjesztésére használja az UEFA, ráadásul hivatalos felületein keresztül.


Megdöbbentő tényekkel állít szembe Stephen J. Shaw dokumentumfilmje, a Születési szakadék – Gyermektelen világ, amely a világ több táján felvett személyes interjúkon keresztül mutatja be, miért csökken évtizedek óta a születések száma a fejlett világban, rávilágít a népesedési folyamatok mögött meghúzódó okokra, valamint azok várható hatásaira a jövőben. A filmet már többmillióan megnézték világszerte, most pedig már magyar felirattal is elérhető – amit a Magyar Nemzeti Múzeumban vetítettek le. A rendező sokáig nem hitte, hogy van megoldás a születésszám csökkenésére, de arra jutott, hogy a nem tervezett gyermektelenség jelenségén az segítene, ha az emberek minél korábban vállalnának gyereket.




A honfoglalás már nem egy „Besenyő vereség okozta katasztrófatörténet”, hanem egy hosszú, tudatos betelepülési folyamat, amelynek kezdete a 9. század közepére és végére tehető – árulta el Szabados György.




1 145 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK